BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rengetegen választották a Netflix videoszolgáltatását

Egy év alatt közel 14 millióval nőtt a Netflix online videószolgáltatás felhasználóinak száma a társaság beszámolója szerint. Március végén 62,3 millióan használták a megoldást, ez a múlt év végéhez képest közel ötmilliós, míg a 2014 márciusi adattal összevetve 13,9 milliós növekedést jelent.

A számottevő fejlődésben meghatározó szerepet játszott, hogy a társaság tavaly több nagy európai piacon, így Németországban és Franciaországban is elérhetővé tette a szolgáltatást, amelynek keretében havi előfizetési díj fejében filmeket, sorozatokat és televíziós műsorokat lehet megnézni az interneten keresztül.

A következő időszakban még gyorsabb növekedés jöhet, hiszen a cég intenzív terjeszkedésre készül, elképzeléseik szerint 2016 végéig 200 országban tennék elérhetővé a szolgáltatást.

A múlt hónapban Ausztráliában és Új-Zélandon indult el a Netflix, az újabb nagy célpont pedig Japán lesz, ahol várhatóan ősszel rajtol majd a szolgáltatás. Ez utóbbi lépés nem csak potenciálisan többmillió új felhasználót jelenthet a vállalat számára, hanem fontos része lehet az ázsiai térség meghódításának is. A cég a magyarországi piacralépés előkészítését is megkezdte, ugyanis internetes oldalán magyar nyelven beszélő munkatársakat kerestek a múlt év végén, akik a lokalizációt támogatnák.

A társaság az első negyedévben 1,57 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A cég nyeresége ugyanakkor nagyot zuhant, a 23,7 millió dolláros profit az egy évvel korábbi kevesebb mint fele volt.

VG-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.