BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint sokat vásárolnak az európaiak

Az eurózóna kiskereskedelmi forgalma már júniusban visszaállt a járvány előtti szintre. Az elemzők óvnak a túlzott optimizmustól: ez a gazdaságnak csak egy szektora, ráadásul nem biztos, hogy később is ilyen könnyen nyílnak a pénztárcák.

Újabb 5,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma júniusban az előző hónaphoz képest az euróövezetben, a májusi 20,3 százalékos nekilendülés után.

Ezzel – ha a március–áprilisi járványkorlátozások idején kiesett eladásokat nem is sikerült pótolni – a kiskereskedelmi forgalom elérte a válság előtti szintet, és 1,3 százalékkal meghaladta a 2019. júniusit is.

A vártnál hajszálnyival gyengébb új adatok megerősítik, hogy az európai gazdaság felépülőben van, de az elemzők óva intettek attól, hogy a vágyott V alakú kilábalást olvassuk ki belőlük. A borzalmas visszaesést mutató második negyedéves bruttó hazaitermék-adatokhoz képest a harmadik negyedévben a kiskereskedelem már várhatóan nem lesz nagy hajtóerő.

Fotó: Getty Images

Nagy izgalom az erős adatok miatt nem indokolt, hisz az elmaradt kereslet elfogy, miközben a növekvő munkanélküliség és az elakadt javulás a fogyasztói bizalomban mérsékli az eladások növekedését a második fél évben

– írta Bert Colijn, az ING szenior eurózóna-közgazdásza. A kérdés az, hogy a megnövekedett megtakarításokból költenek-e a háztartások a következő hónapokban, vagy kivárnak.

A fogyasztás újraéledése országonként is különböző sebességű. A német, a francia és a holland kiskereskedelmi forgalom jóval a februári fölé emelkedett, és kétséges, hogy ez a szint fenntartható-e. A járvány által erősen megtépázott és a turistaszezon bizonytalanságaival küzdő Olaszországban és Spanyolországban kisebb volt az élénkülés, és nem tudni, folytatódik-e.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.