BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai: Nehezebben hárítom a beívelt labdákat

Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter a 168 Órának adott interjújában beszélt futballról, a játék nehézségéről és arról, hogy egy csapatot minősít, hogyan tud nehéz helyzetben összefogni.

A gazdasági miniszter saját futball-játékáról elmondta: kapusként a magassága miatt nehezebben hárítja a beívelt labdákat, de – mint mondta – többet nem árul el, mert ezzel kiszolgáltatná magát az ellenfeleknek. Hozzátette: a csapatot minősíti, hogyan tud nehéz helyzetben összefogni és a bekapott gólok után talpra állni.

Bajnai Gordon kijelentette: már ősszel látták, hogy a munkavállalók és vállalkozások helyzete rosszul alakul majd, csak arra nem lehetett számítani, hogy ilyen nagy pénzügyi pánik éri el Magyarországot. Mint mondja, hazudik, aki azt állítja, hogy tudja, mikor áll meg az elbocsátási hullám, a válság ágazatról ágazatra terjed. A miniszter szerint rövidtávon a középréteget fenyegeti leginkább a lecsúszás veszélye, ezt meg megakadályozniuk.

A miniszter szerint előbb-utóbb a többség rájön arra, hogy reformok nélkül nem tudja megőrizni a jólétét, vagyonát, munkahelyét, a válság erre figyelmezteti a politikusokat. Bajnai szerint a versenyképesség érdekében három területen kell sürgősen változtatni: meg kell reformálni az adórendszert és a munkaerőpiacot és visszaszorítani a korrupciót.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.