BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentették, hogyan változik az útdíjrendszer

Bejelentették, hogyan változik az útdíjak rendszere. A repülőtérre ingyenes lesz kijutni, a Duna-hidak ingyenesek lesznek. A megyei matricák a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, vagyis veszprém megyei matricára nem lesz szükség az M7-esen, sem a Fejér megyeire az M1-esen,

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nem kérheti el a 1470 forintos szolgáltatási díjat azoktól, akik januárban matrica nélkül használták a fizetős utakat, de később megveszik a megyei matricát, visszaváltásra pedig február 28-ig lehetőség.

A fogyatékkal élők és a legalább 4 gyerekkel rendelkezők kedvezményben részesülnek, azonban ehhez törvénymódosítás is kell, így legkorábban áprilistól vezethetik be.

A Népszabadság írta meg ma reggel: mégsem kell majd útdíjat fizetni azoknak, akik a 4-es főúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre igyekeznek. Mi több, a hírek szerint lehetséges az is, akik igazolni tudják, hogy pusztán ennek a rövid szakasznak a használata miatt váltották meg a Pest megyére érvényes matricát, kérhetik az ötezer forintos díj megtérítését is.

A kabinet visszakozott egy másik ponton is, eszerint a megyei útdíjmatricák a szomszédos megye első lehajtójáig lesznek érvényesek, így például a Duna-hidakra elég lesz egy megyei matrica a mostani kettő helyett.

A kormányülésen támogatták Balog Zoltán humán csúcsminiszter javaslatát, mely a nagycsaládosokra vonatkozik. Megállapították, hogy a D2 kategóriájúnak minősített kisbuszok számára kötelező matrica plusz terhet ró a nagycsaládosokra, mivel drágábbak, mint a személyautóké. Ezért az a döntés született, hogy a családok négy, illetve annál több gyerek esetén kedvezményt kapnak. A kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök állítólag maga érvelt a négyes „határ" mellett, mondván, neki 5 gyereke van, nehogy azt higgye valaki, hogy a családjára szabnák a kedvezményeket. A mozgássérültek is kedvezményt kaphatnak az útdíjból.

Hende Csabának, a honvédelmi tárca vezetőjének kezdeményezését, hogy ne kelljen útdíjat fizetni a M86-os Szombathely és Szeleste közötti szakaszán, a kormány úgy támogatta, hogy legyen ingyenes ezen szakasz használata, amíg el nem éri az autópályát. A Népszabadság forrása azt is elmondta, vita volt az M9-esről és az M8-asről is, és végül a kormányülésen arra jutottak: ezen szakaszok díjmentesek lesznek mindaddig, amíg el nem érik az M5-ös, illetve M6-os autópályát. Döntés született arról is, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nem kérhet 1470 forintos szolgáltatási díjat azoktól, akik januárban matrica nélkül használták a fizetős utakat, de később megváltják az adott útszakaszra érvényes megyei matricát.

Egy sajátos rendelkezés adhat módot a Kaposvárt elkerülő 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakaszának díjmentessé tételére. A kormány határozata szerint legalábbis, csak olyan gyorsforgalmi utak lehetnek fizetősek, amelyeknek legalább egyik vége egy szomszédos autóúthoz, autópályához csatlakozik. Márpedig a 61-es főút január 1-én díjasított pályája egyetlen ilyen kapcsolattal sem dicsekedhet.
Kormányzati visszavonulás ide, hibák felismerése oda, az útdíjrendszer kiterjesztése ellen tiltakozók többsége nem érte el a célját. Az M0-s autóút egyes szakaszai az autópályák vidéki elkerülő szakaszaival, és a fővárosi bevezető szakaszokkal együtt, a jövőben is díjköteles lesznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.