BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Barcelonai gázolás: Büntetett előéletű volt Abdelbak esz-Szatti

Büntetett előéletű volt a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám, ki is akarták utasítani az országból, de egy bíróság ezt meghiúsította – írta szerdán az El Mundo című spanyol napilap.

Abdelbak esz-Szattit 2012-ben négyéves börtönbüntetésre ítélték kábítószer-kereskedelem miatt, de két évre rá feltételesen szabadlábra helyezték. A kelet-spanyolországi castellóni tartomány hatóságai ezt követően ki akarták utasítani az országból, és öt évre meg akarták tiltani, hogy beutazhasson. Az imám ügyvédei fellebbeztek, és Pablo de la Rubia, a castellóni kettes számú közigazgatási bíróság bírója érvénytelenítette az esz-Szatti kiutasításáról szóló döntést – írta az El Mundo. De la Rubia azzal indokolta döntését, hogy a bűncselekmény, amely miatt az imámot ki akarták utasítani, hogy

csak egyszeri, régi bűntett volt, és esz-Szatti régóta él és dolgozik Spanyolországban, nem jelent fenyegetést a közrendre.

Az imám a csütörtöki merényleteket megelőzően, egy alcanari házban bekövetkezett robbanásban vesztette életét, amikor – a rendőrség feltételezése szerint – éppen TATP robbanószert próbált előállítani, amivel a terrorsejt nagyobb, több száz halálos áldozatot követelő merényleteket készült elkövetni Barcelona-szerte.

Barcelona, 2017. augusztus 18.
VI. Fülöp spanyol király (k), Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök (k, balról) és Carles Puigdemont katalán elnök (k, jobbról) a résztvevõkkel közösen egyperces néma csenddel adózik az áldozatok emléke előtt az előző napi terrortámadás helyszínén Barcelonában 2017. augusztus 18-án. Egy fehér furgon a járdára hajtott és járókelőket gázolt el a katalán főváros Las Ramblas nevû utcájában, legkevesebb tizenhárom ember életét vesztette, mintegy nyolcvannyolcan megsebesültek. (MTI/AP/Francisco Seco)

A nyomozók később a felrobbant háznál 120 butángázpalackot találtak, valamint a terroristák által a Sátán anyjának nevezett TATP (aceton-peroxid) előállításához szükséges, 500 liternyi acetont, hidrogén-peroxidot és a robbanószerek pusztítását fokozó nagy mennyiségű szöget. A hatóságok emellett rábukkantak arra a robbanómellényre, amellyel eredetileg az imám maga akart merényletet elkövetni a tervezett terrortámadásokban.

Az imám a belga hatóságok előtt sem volt ismeretlen. Hans Bonte, a Brüsszel melletti Vilvoorde polgármestere az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy esz-Szatti az ottani muszlim közösség körében is gyanút keltett furcsa viselkedésével, olyannyira, hogy a közösség tagjai később ki is tiltották mecsetükből. Bonte elmondása szerint a szomszédos Diegem település imámja is megkereste őket esz-Szattival kapcsolatban, aki tavaly év elején még Vilvoordéban élt.

Esz-Szatti furcsa ember benyomását keltette a közösség tagjainak, azt állította, hogy azért ment el Spanyolországból, mert ott „nem volt számára jövő”, és magát kiáltotta ki a helyi muszlim közösség „imámjává”, holott erre semmilyen felhatalmazása nem volt.

Diegem imámja afelől érdeklődött, hogy esz-Szatti szerepelt-e korábban a rendőrségi nyilvántartásban, mivel kétségek merültek fel az előéletét illetően – mondta Bonte, aki hozzátette, hogy

sem az ő, sem a spanyol hatóságok nyilvántartásában nem szerepelt a terror- vagy egyéb bűncselekményekkel kapcsolatba hozható személyek listáján a ripolli imám neve.

Múlt csütörtök délután Barcelona központjában egy terrorista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A gázoló kereket oldott. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt. A merényletekben az El Mundo adatai szerint 15-en haltak meg, és több mint 150-en megsebesültek, köztük sok külföldi. A gázolásnak egy magyar sérültje is volt.

Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos szerdán bejelentette, hogy fokozzák a rendfenntartó erők jelenlétét Katalóniában, különösen a repülőterek és a vasútállomások környékén. A merényletekért felelős terrorsejt négy tagját őrizetbe vették,

Josep Lluís Trapero katalán rendőrfőnök korábbi bejelentése szerint mára mind a 12 gyanúsított vagy az igazságszolgáltatás kezén van, vagy tetteik következményeképpen megölték őket. A merényletekért felelős terrorsejt négy tagját őrizetbe vették, nyolcan viszont halottak: öttel a rendőrség Cambrilsban végzett, ketten pedig, köztük esz-Szatti, a barcelonai merényletek előestéjén haltak meg a házrobbanásban, míg Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét hétfőn lőtték agyon Subirats településen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.