BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az iráni külügyminisztérium szerint szégyenletesek a vádak

Az izraeli kormányfő által az iráni atomprogramról előző nap hangoztatott vádak „egy megrögzött, ötletszegény hazudozó” művei – áll az iráni külügyminisztérium által kedden kiadott közleményben.

Benjámin Netanjahu hétfő este az izraeli hírszerzés által megszerzett bizonyítékokra hivatkozva azt állította, hogy Irán nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott, s az iráni atomalku hazugságon alapult. A kormányfő szerint Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum. Eszerint Teherán hazudott, mert az Amad projekt keretében atombombát próbált előállítani – tette hozzá.

Ezek az „elkoptatott, érdektelen és szégyenletes vádak” „azoké a cionista vezetőké, akik nem találnak más módszert törvénytelen rendszerük túléléséhez, mint egy unos untalan hangoztatott blöffel fenyegetni másokat” – áll a tárca honlapján közzétett közleményben.

Fotó: AFP PHOTO / IRNA / KAZEM GHANE

A francia külügyminisztérium szerint Netanjahu állításai az iráni atomszerződés fenntartása mellett érvelnek.

„A szerződés helytállóságát csak megerősítik az Izrael által közölt információk: a szerződés állandó jelleggel tilt minden, atomfegyver előállításával kapcsolatos tevékenységet, és a szerződés révén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által Iránban működtetett ellenőrző rendszer a legátfogóbb és legnagyobb szabású az atomfegyverek elterjedése megakadályozásának történelmében” – hangsúlyozta közleményében a tárca szóvivője, hozzátéve, hogy tudomásul vették a Netanjahu által közölt információkat, amelyeket „részleteiben kell értékelni”.

A NAÜ kedden nem kívánta közvetlenül kommentálni az izraeli miniszterelnök kijelentését.

„A NAÜ gyakorlatának megfelelően a szervezet elemez minden rendelkezésére álló, a nukleáris biztonság szempontjából fontos értesülést” – közölte a bécsi székhelyű szakosított ENSZ-szervezetnek a kérdéssel foglalkozó szóvivője. Hozzátette, hogy „az ilyen jellegű értesülésekkel kapcsolatos kérdéseket a NAÜ nem szokta nyilvánosan megvitatni”.

A 2015 decemberében, röviddel a Teherán és a hat nagyhatalom (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína) között az iráni atomprogramról aláírt megállapodás hatályba lépése előtt kiadott jelentésében a NAÜ megállapította, hogy

Iránban 2003 előtt egy sor, nukleáris robbanóeszköz kifejlesztésével kapcsolatos összehangolt tevékenység folyt.

Ezek 2003 után is folytatódtak, bár kevésbé összehangoltan, „2009 után pedig nem volt egyetlen megbízható utalás sem atomfegyver előállításával kapcsolatos iráni tevékenységekre”. A szóvivő kedden megerősítette a 2015-ös jelentésben foglaltakat.

Fotó: AFP PHOTO / IRNA / KAZEM GHANE

Az iráni urándúsítás fokának csökkentését a Teherán elleni nemzetközi szankciók fokozatos feloldásának fejében előíró szerződés életbe lépése óta a NAÜ ellenőrei rendszeresen azt jelentették, hogy Irán betartja a megállapodásban foglaltakat.

Egy nevének elhallgatását kérő izraeli vezető azt közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel: Izrael orosz szakértőket hívott meg, hogy tanulmányozzák a Netanjahu által említett dokumentumokat.

A kormányfő előző nap közölte, hogy az izraeli hírszerzés által összegyűjtött archívumban „55 ezer oldalnyi szöveg és 183 lemezen összesen 55 ezer fájl van”.

Washington tudott az iráni atomprogramról

Washington régóta tud az iráni atomprogramról – közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megvitatta az atomalkut. A német kormány megvizsgálja az iráni atomprogramról szóló izraeli információkat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.