BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkobozzák a terroristákat segítő hajóskapitány vagyonát

Az amerikai kormányzat pénteken szankcióval sújtotta a Gibraltárból Szíria felé tartó iráni Adrian Darja tankerhajó kapitányát. A gyanú szerint a hajó nagy mennyiségű nyersolajat szállít, illegálisan eladja, a bevételből a terrorizmust pénzelik.

A döntést az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelentette be.

Az olyan hajók, mint az Adrian Darja, lehetővé teszik (az iráni iszlám Forradalmi Gárdának) nagy mennyiségű nyersolaj szállítását, amelyet megpróbálnak rejtve szállítani és illegálisan értékesíteni, hogy az összegből finanszírozzák a rezsim kártékony tevékenységét és támogatását a terrorizmusnak – szögezte le a kommünikében és Sigal Mandelker miniszterhelyettes.

A büntetőintézkedés értelmében a hajókapitány esetleges amerikai vagyonát és javait befagyasztják és megtiltanak mindennemű gazdasági kapcsolatot vele.

A tárca közölte azt is: szankciókkal kell szembenézniük azoknak is, akik a kapitányt, vagy a hajót bármiféle módon segítik.

Fotó: JORGE GUERRERO / AFP

Az Adrian Darja az az iráni hajó, amelyet korában Grace 1-nek hívtak, és július közepén Gibraltárban kötött ki. Az amerikai kormány gyanúja szerint a tanker nyersolajat szállít, megsértve ezzel az Irán elleni szankciókat. Washington kérte a hajó átadását, de a Gibraltár ezt nem teljesítette, sőt, augusztus közepén útjára engedte a hajót.

Igaz, Irán ígéretet tett arra, hogy a kétmillió hordó nyersolajat szállító tanker nem Szíria felé veszi az irányt. Pénteken Törökország jelezte, hogy a tartályhajó – az útvonal többszöri változtatása után – libanoni vizek felé tart.

Bejrút azonban nem kapott értesítést az Adrian Darja esetleges kikötéséről.

Elemzők szerint ez arra utalhat, hogy a tanker rakományát a nyílt tengeren rakják át másik hajóra.

Ezt a feltételezést látszik erősíteni a The Wall Street Journal című napilap internetes oldalán pénteken este közzétett értesülése, miszerint az iráni hajó szállítmányát a nyílt vízen több kisebb tankerra rakodják át, majd ezek szállítják tovább Szíriába. A lap úgy tudja, hogy az Adrian Darja a szíriai határhoz közeli Iskenderun török kikötő közelében tartózkodik. Ezt a térséget gyakran használják orosz és iráni nyersolajat szállító tartályhajók.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter péntek este Twitter-bejegyzésében közölte: az amerikai kormányzatnak értesülései vannak arról, hogy az iráni tanker Szíria felé halad. Megbízható információink szerint a tartályhajó a szíriai Tartúsz kikötője felé tart – írta. Majd hozzáfűzte: nagy hiba volt megbízni Zarífban. Ezzel Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterre utalt, aki biztosította Nagy-Britanniát arról, hogy a Gibraltárban elengedett tanker nem Szíriába hajózik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.