BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából

A maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból.

Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fotó: AFp

A tárcavezető elmondta, mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon.

A társaság teljesítménye rendkívül fontos, hiszen gépei hozzák Magyarországra az egészségügyi védekezés sikere szempontjából kulcsfontosságú eszközöket

– hangsúlyozta.

https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/250964785953334/

A maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból; a felszereléseket a központi raktárba viszik, miután elvégezték a vámolást és a minőségellenőrzést – tette hozzá.

A raktárból pedig kórházakhoz, illetve rendelőintézetekhez kerülhetnek – tájékoztatott a miniszter.

Elmondta azt is, az elkövetkező hetekben sok Wizz Air és más szállítógép fordul meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján, hiszen még sokmillió maszkot és kesztyűt, illetve sok ezer lélegeztetőgépet fognak Budapestre hozni az eddig leszerződött mennyiségek alapján.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.