BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horvátországban már az állami szektorban is kötelező a Covid-igazolvány

A horvát kormány csütörtökön jelentette be, hogy súlyos bírságot róhat ki azon közintézmények vagy önkormányzatok vezetői számára, akik nem teszik kötelezővé a digitális Covid-igazolványokat az alkalmazottaik vagy az intézmények látogatói számára.

Az igazolványok horvátországi bevezetése óta azonban számos önkormányzat vezetője megtagadta azok alkalmazását, mondván, hogy nem akarnak megosztottságot generálni az állampolgárok között — írja a Reuters. 

Fotó: DENIS LOVROVIC

Az uniós digitális Covid-igazolvány bizonyítja azt, hogy az adott személyt beoltották, a koronavírusból felgyógyult vagy negatív teszteredménnyel rendelkezik. 

Míg korábban csupán az egészségügyi dolgozók és a szociális munkások számára volt kötelező érvényű a digitális igazolvány, november 15-én az állami szektorra is kiterjesztették az előírást. A szabály a közszféra valamennyi alkalmazottját, valamint a közintézmények szolgáltatásait igénybe vevő állampolgárokat is érinti.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter jelentette be csütörtökön, hogy harminc és ötvenezer kuna közötti pénzbüntetés sújthatja azokat, akik nem hajlandóak az előírásokat betartani, és ezáltal hátráltatják a koronavírus-járvány elleni védekezést. A parlament jóváhagyására a hónap végén kerülhet sor.

Fotó: DENIS LOVROVIC

Horvátországban az uniós átlag alatti az átoltottsági arány: 

a lakosság csupán 50-55 százaléka vette fel a koronavírus elleni védőoltást. 

A délkelet-európai országban az elmúlt hetekben több ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak: csütörtökön 5341 új esetet azonosítottak, a halálos áldozatok száma pedig 76-től nőtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.