BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zelenszkij felszólította a világ vezetőit, hogy mondjanak le a semlegességről

Az ukrán elnök szerint az Egyesült Államok az egész civilizált világ számára a demokrácia mutatója.

Nem tartalmaz újdonságot Vlagyimir Putyin szerdai bejelentése a részleges mozgósításról, az orosz elnök az utóbbi hetekben már végrehajtotta a műveletet, amely csupán azt jelzi, hogy problémákba ütközik az Ukrajna ellen harcoló alakulatok összeállítása – mondta Volodimir Zelenszkij a Bild című német lapnak. 

Fotó: Ukrainian Presidential Press-Service

Az ukrán elnök röviddel Putyin részleges mozgósításról szóló televíziós beszéde után kijevi hivatalában elmondta, a felvétel nem tartozik a kedvenc videói közé, és nem is talál benne új információt. Mint hozzátette, az ukrán hírszerző szolgálatok és Ukrajna szövetségesei megállapították, hogy Oroszországban részleges mozgósítást hajtanak végre.

Moszkva kadétokat – katonai iskolában tanuló diákokat – vet be Ukrajnában, srácokat, akik nem tudtak harcolni, és el is esnek. Ezek a fiatal emberek még a képzésüket sem tudták befejezni, hozzánk jönnek és meghalnak – mondta Volodimir Zelenszkij. – Vlagyimir Putyinnak gondjai vannak a támadáshoz szükséges alakulatok, a tisztek és egyéb katonai személyzet kiállításával, és látja, hogy az egységei egyszerűen megfutamodnak. 

Az orosz elnöknek milliós sereg kell, mert az Ukrajnába vezényelt katonák nagy része elmenekül – fogalmazott, kiemelve: 

Putyin vérbe akarja fojtani Ukrajnát, de a saját katonáinak vérébe is

Zelenszkij ukrán elnök arra szólította fel a világ vezető politikusait, hogy 

a háborús helyzetre tekintettel mondjanak le a semlegesség álláspontjáról, az Egyesült Államokat pedig arra, hogy ösztönözze a többi demokratikus országot, hogy segítsenek többet, adjanak még több fegyvert Ukrajnának. 

Erről az ukrán államfő a The Clinton Global Initiative elnevezésű találkozón beszélt, amelyen video-összeköttetés útján vett részt. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a találkozó keretében Zelenszkij különmegbeszélést folytatott Bill Clinton volt amerikai elnökkel is. 

Zelenszkij kijelentette, hogy az Egyesült Államok az egész civilizált világ számára a demokrácia mutatója, amelyhez más országok is igazodnak. Szerinte ezért fontos, hogy továbbra is vezető szerepet töltsön be Ukrajna támogatásában és az Oroszországra gyakorolt nyomásban. 

Az ukrán elnök felszólította a világ vezetőit, hogy hagyjanak fel a semlegességgel az Ukrajna elleni háborúban, mert – mint mondta – az agresszor elleni harcban nem lehet félreállni és nem kifejezni egyértelműen az álláspontunkat.  

 

Nem lehet egyensúlyozni a jó és a rossz, a fény és a sötétség között. Választani kell egy oldalt. Minden szubjektum, minden állam nyitott és szabad. Ezért képesek választani egy oldalt, de nem maradhatnak középen

 

 – mondta Zelenszkij. Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a szabad világ őrizze meg egységét az Oroszországgal szembeni szankciók kérdésében. Az ukrán elnök szerint a legfontosabb retorzió, amelyet Oroszországgal szemben alkalmazni kell, az, hogy ismerjék el terrorizmust támogató államként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.