BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Putyin szerint nincs miről tárgyalnia Bidennel

Az orosz elnök belengette az ukrán gabonaszállításokról szóló alku végét, ami a fejlődő országokban éhínséget hozhat magával.

Szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a kazah fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. Alig pár napja még Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy Moszkva hajlandó lenne megvizsgálni egy Putyin–Biden találkozó lehetőségét.

Fotó: Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP

Putyin szerint egyelőre tárgyalási alap sincs, és az sem biztos, hogy egyáltalán elutazik a csúcstalálkozóra. Ugyanakkor elmondta, hogy Oroszország várhatóan valamilyen formában részt vesz majd a G20-csúcson, ám 

közvetlen tárgyalásokról a fórum egyetlen résztvevőjével sincs szó. 

Hozzátette, hogy Oroszország folyamatos kapcsolatban áll egyes G20-országokkal, például Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott, de másokkal is rendszeresen egyeztet.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban – amelyet még mindig különleges katonai műveletként emlegetnek Oroszországban – azt hangoztatta, hogy Oroszország helyesen és időben lépett fel, mert kicsit később ugyanezt kapta volna, de számára kedvezőtlenebb körülmények között. Leszögezte, hogy Moszkva nem tűzte ki céljául Ukrajna elpusztítását.

Az orosz elnök szerint jelenleg nincs szükség újabb tömeges csapásokra

a harctéren most egyéb feladatokat kell megoldani. Putyin szerint az orosz védelmi minisztérium még nem minden célpontra mért csapást, de ezt most bepótolja.

Putyin szerint Oroszország mindig készen áll az Ukrajnával folytatott tárgyalásokra, ám szerinte hiába parafálták gyakorlatilag a márciusi kétoldalú békemegállapodásokat, miután az orosz csapatok visszavonultak Kijev közeléből, az ukrán fél nem kívánta folytatni a tárgyalásokat.

Elmondta, hogy a Krími hídon történt robbantáshoz a robbanóanyagot tengeri úton Odesszából küldték, ám azt nem tudni, hogy vajon a gabonaszállító hajókon érkeztek-e. Ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy 

amennyiben kiderül, hogy a humanitárius folyosókat terrorcselekmények elkövetésére használják, akkor az megkérdőjelezi a további gabonaszállítást.

Az Északi Áramlat kapcsán közölte, hogy az Északi Áramlat 2 egyik szála továbbra is működőképes, ám ennek üzembe helyezéséről nem valószínű, hogy döntés születik, de szerinte ez nem Oroszország dolga. Azt nem említette, hogy a már robbanás előtt sem üzemelő vezeték most mitől működne ismét.

A mozgósítással kapcsolatban elmondta, hogy 33 ezer mobilizált katona már megérkezett az alakulatához, 16 ezren pedig már harci feladatokat látnak el. Hozzátette, hogy 

eddig 222 ezer tartalékost mozgósítottak, akiket három 5-10 napos szakaszban készítenek fel.

 

Az orosz elnök megígérte, hogy a részleges mozgósítás két héten belül lezárul. A lépést indoklásaként pedig arról beszélt, hogy a hosszú, 1100 kilométeres frontot nem lehetett kizárólag szerződéses katonákkal felügyelni. A mozgósítás közben megmutatkozott zavarokat a nyilvántartás elavult módszerével magyarázta.

Kérdésre válaszolva elítélően nyilatkozott annak 

a moszkvai lakosnak az esetéről, akit 50 ezer rubel bíráságra és 15 napi elzárásra ítéltek a hadsereg lejáratásáról szóló törvény alapján csak azért, mert ukrán zenét hallgatott. 

Putyin szerint nem szabad úgy viselkedni, mint azok az országok, amelyek az orosz kultúra eltörlésére törekednek.

Emlékeztetett arra, hogy az ukrán az orosz és a krími tatár mellett államnyelvnek számít az Oroszországhoz csatolt Krímben, és arra is, hogy mintegy 3 millió ukrán állampolgár él állandó jelleggel Oroszországban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.