BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Leszerepelt a vitán, de lecserélhető-e Joe Biden? A demokraták már rajta vannak

Joe Biden elnökjelölti vitája akkora égés volt, hogy már a Demokrata Pártnak is kínossá vált a regnáló elnök. Kicsi az esély arra, hogy most eltávolítsák a kampányból, de nem lehetetlen. Itt vannak a legfontosabb kérdések Joe Biden leváltásáról.

Az elnökjelölti vitán nyújtott teljesítményével Joe Biden pánikot keltett az Egyesült Államok demokratái között. Az elnök akadozva, összefüggéstelenül beszélt, ami felveti a kérdést, hogy egy ilyen mentális állapotban lévő ember alkalmas-e a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmának a vezetésére. Biden a vita után azt mondta az újságíróknak, hogy továbbra is versenyben marad az elnöki címért.

Joe Biden
Donald Trump
választás
elnökjelölti vita
demokrata párt
új jelölt
El lehet-e még távolítani a kampányból Joe Bident? / Fotó: AFP

Joe Biden stábja a vita után azt állította, hogy az elnök megfázott, ezért volt kicsit összeszedetlen.

A választás időpontja vészesen közeledik, a Demokrata Pártnak nem sok lehetősége maradt új embert ringbe küldeni Donald Trump ellen.

A vita közben egyre jobban összeszedte magát, de addigra már mindenkin eluralkodott a pánik. Fel kell tenni a kérdést, hogy Biden-e a legalkalmasabb a demokraták jelöltjének? Azt hiszem, a párton belül lesznek erről viták 

– ezt a volt elnök, Barack Obama egykori kampányfőnöke, David Axelrod mondta a CNN-nek.

Volt már példa arra, hogy egy jelölt az utolsó pillanatban visszalépjen?

Utoljára 1968-ban fordult elő, hogy egy jelölt a kampány alatt visszalépjen az elnökjelöltségtől. Akkor Lyndon Johnson döntött így, mivel a vietnámi háború elleni tüntetések egyre nagyobb mértéket öltöttek az Egyesült Államokban. Johnson az Ovális Irodában tartott beszédében jelentette be, hogy nem indul a második elnöki ciklusért, és a párt jelölését sem fogadja el.

Tehát van precedens a visszalépésre, de ehhez hozzá kell tenni, hogy Lyndon Johnson még március végén döntött erről. Joe Biden kampánya lehetséges, hogy már túlságosan előrehaladott állapotban van.

Letaszíthatják Bident a párton belül?

Erre kicsi az esély. A demokrata előválasztáson Joe Biden szinte ellenállás nélkül lett a párt jelöltje. A küldöttek 99 százaléka támogatta. Ha csak nem történik valami rendkívül esemény, akkor szinte esélytelen, hogy eltávolítanák az elnököt a jelöltek közül.

Ehhez szükség lenne egy új jelöltre, aki népszerű a demokraták között. Be kell jelenteni a jelöltséget, és ki kell hívnia Bident a jelölti címért. Mivel a küldöttek többsége hű az elnökhöz, egy esetleges kihívó a politikai karrierjét is kockáztatná egy ilyen puccskísérlettel.

Meddig változtathatnak a jelöltön a demokraták?

Ezek az utolsó pillanatok. A demokraták már így is azt tervezték, hogy előrehozzák Joe Biden hivatalos jelölését, hogy megfeleljenek az ohiói választási határidőknek, amely augusztus 7-én jár le. Ugyan a republikánus vezetésű Ohio meghosszabbította ezt a határidőt, de a demokraták elnöke, Jaime Harrison közölte, hogy így sem várnak a hivatalos jelöléssel az utolsó pillanatig. Lehetséges, hogy most újragondolják ez a tervet.

Mi történik, ha Biden a hivatalos jelölés után lép vissza?

A hivatalos jelölés azt jelenti, hogy elkezdődik a valódi kampány az elnöki címért. Ha ezután cserélnék le a demokraták Joe Bident, az azt jelentené, hogy a szavazólapokon már ott lesz a jelenlegi elnök neve.

Az is érdekes kérdés, hogy mi lesz azokkal a szavazatokkal, amelyek így is Biden nevére érkeznének. Erre tagállamonként eltérő a szabályozás, de vélhetően mindenhol át tudnák hidalni ezt a hibát. Mindenesetre kockázatos a vállalkozás.

Kik Biden lehetséges utódai?

A leglogikusabb utód Joe Biden helyére az alelnöke Kamala Harris lenne. Ez azonban nem magától értetődő.

Esélyes lehetne még a jelöltségre a kaliforniai kormányzó, Gavin Newsom, az illinois-i kormányzó, J. B. Pritzker vagy a michigani kormányzó, Gretchen Whitmer. A probléma csak az, hogy a közvélemény-kutatások szerint Donald Trumppal szemben egyikük sem népszerűbb, mint Joe Biden.

Mennyibe kerülne új jelöltet állítani?

Nagyon sokba. Joe Biden kampányára eddig 346 millió dollárt költöttek el. Ez a pénz Kamala Harris rendelkezésére állhatna, ha ő venné át a jelölti posztot, hiszen az alelnökről van szó. Azonban bárki más esetén vélhetően nulláról kellene kezdeni a kampányt, ez pedig jelentős visszatartó erő lehet. Ráadásul egy teljesen új nevet bemutatni a választóknak még sokkal több pénzbe kerülne.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.