BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Párizs 2024: meghalt egy edző az olimpiai faluban

Az olimpiai faluban kapott szívrohamot és meghalt Lionel Elika Fatupaito, a szamoai ökölvívó-válogatott 60 éves edzője. A beszámolók szerint a mentők ugyan hamar megérkeztek a helyszínre, ahol mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de már nem tudtak segíteni rajta.

Sajtóinformációk szerint az olimpiai faluban kapott szívrohamot és meghalt Lionel Elika Fatupaito, a szamoai ökölvívó-válogatott 60 éves edzője.

Párizs 2024, elhunyt
Párizs 2024: tragédiával indult az olimpia – pénteken elhunyt a szamoai ökölvívó-válogatott edzője (Fotó: IBA)

Az Origo a nemzetközi szövetségre (IBA) hivatkozva – amely hivatalos oldalán megerősítette a tragikus hírt – azt írja, hogy a mentők ugyan hamar megérkeztek a helyszínre, ahol mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de már nem tudtak segíteni rajta.

Pauga Talalelei Pauga, a bizottság elnöke elmondta, Szamoa egyik legjobb ökölvívóedzőjét veszítették el, aki nagy híve volt az olimpiai eszmének. 

Tevékenysége, emléke inspirálni fogja a jövő generációját. Az egész szamoai sportközösség együtt érez Lionel családjával, bokszolóival és barátaival. Nagyon fog hiányozni.

Egyúttal jelezték: „a szamoai szövetség nem ad ki további nyilatkozatokat, és a néhai szakvezető családja, illetve a sportolók magánéletének tiszteletben tartását kérik ebben a nehéz időszakban.” 

Az óceániai országot egyetlen versenyző, a nehézsúlyú Ato Plodzicki-Faoagali képviseli a francia fővárosban, a Csendes-óceáni Játékok kétszeres győztese vasárnap a belga Victor Schelstraete ellen kezd.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.