BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
amerikai elnökválasztás trump harris

Fiúk a lányok ellen: a nemek harcáról szól az amerikai elnökválasztás

A férfi és a női szavazók közötti megosztottság már a faji és a gazdasági vonalakat is átvágta. Az amerikai elnökválasztást pedig az fogja megnyerni, aki a lehető legtöbb embert tudja átcsábítani az ellenkező nemből.

Novemberhez közeledve nyilvánvalóvá vált, hogy a holtpontra jutott amerikai elnökválasztási versenyt a nemek közötti szakadék határozza meg: a nők Kamala Harrist favorizálják az abortuszjogok támogatása miatt, míg a férfiakat elcsábította Trump agresszív és gazdaságközpontú retorikája. Emiatt azonban a jelölteknek az utolsó pillanatban változtatniuk kell a kampánystratégiájukon, hogy vonzóvá váljanak az ellenkező nem számára.

amerikai elnökválasztás trump harris
Az amerikai elnökválasztáson a Trumpot támogató férfiak és a Harrist támogató nők fognak összecsapni novemberben / Fotó: AFP

A nemek közötti szakadék már évtizedekkel ezelőtt a modern választások szerves részévé vált, 2020 óta úgy tűnik, hogy kiszélesedett, háttérbe szorítva a faji, iskolázottsági és gazdasági megosztottságokat.

Trump 5 pontos előnye a férfiak körében a 2020-as választáson 10 pontra nőtt a The Wall Street Journal legfrissebb, augusztus végi országos felmérésében, miközben Biden elnök 2020-as 12 pontos előnye a nők körében Harrisnál 13 pontra változott.

Ez azonban súlyos problémát jelent a jelöltek számára: a demokraták nem tudják megszerezni a férfiakat, míg a republikánusok a nők szavazataiért küzdenek – eddig hiába.

Sarah Longwell, a Republican Voters Against Trump ügyvezető igazgatója a 2024-es választást a nemek szempontjából a legmegosztóbb voksnak nevezte, amelyet valaha látott, különösen a fiatalabb szavazók körében. Szerinte a „fiúk a lányok ellen” politikai környezet miatt ilyen nehéz felmérni, hogy mi lesz a választás eredménye.

A jelöltek kétségbeesetten próbálják kibillenteni ezt az egyensúlyt: Trump ezen a héten a Fox Newson egy kizárólag nőkből álló közönség előtt tart előadást, Harris pedig hétfőn a fekete férfiaknak szóló „esélyteremtési programot” terjesztett elő, amely üzleti hiteleket, munkahelyi képzést és egészségügyi kezdeményezéseket tartalmaz.

A közvélemény-kutatások azonban kevés bizonyítékot mutatnak arra, hogy ezek a közeledések működnek. Sőt, mivel a fekete és a latin-amerikai férfiak Trump felé mozdulnak el, a felmérések azt sugallják, hogy Amerika politikailag egyre kevésbé faji, és egyre inkább nemek szerint megosztott.

Abortuszon és gazdaságon billeg az amerikai elnökválasztás

David Lee, a Trump-párti MAGA Inc. szuper politikai akcióbizottság vezetője szerint Trump macsó, szókimondó stílusa ugyanannyira sikeres, mint az elmúlt nyolc évben, ám a legerősebb fegyvere az üzletbarát politikája és a gazdaságcentrikus kampánya, amellyel megnyerte a férfiakat.

S bár a gazdaság a nőknek is fontos, az abortusz az elmúlt években az egyik legnagyobb súlyú kérdéssé vált a szavazási szempontok között. A nők egyharmada mondta azt, hogy nem tudna támogatni olyan jelöltet, aki nem ért egyet vele az abortusz kérdésében, szemben azon férfiak 18 százalékos arányával, akik így nyilatkoztak.

Kijöttek a számok, ekkora Harris és Trump támogatottsága

Minimálisra, 3 százalékpontra csökkent Kamala Harris előnye Donald Trumppal szemben az amerikai elnöki posztért vívott harcban.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.