BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A donyecki Cukurine is orosz kézen, előrenyomultak az orosz csapatok

A moszkvai összegzés szerint Kelet-Ukrajnában több mint kétezer, Kurszk irányában pedig több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Cukurine községet – jelentette be hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium. A hétfői orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és Ukrajnában 18, a kurszki régióban pedig hét ellentámadást vert vissza, további négy kísérlet elindítását pedig meghiúsította.

Mechanical Soldiers: Repairing Ukrainian Frontline Armored Vehicles
Közel három éve tart az orosz-ukrán háború / Fotó: Anadolu via AFP

Az orosz hadijelentés az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint egy tábori lőszerraktárt, egy harckocsit és hat egyéb páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és két vontatott tarackot, három francia HAMMER légibombát,

 két amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 120 repülőgép típusú drónt.

A moszkvai összegzés szerint Kelet-Ukrajnában több mint kétezer, Kurszk irányában pedig több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. Kurszk irányában az orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett hét páncélozott harcjárművet veszített el. 

Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők 27 530 embert, 177 harckocsit, 98 gyalogsági harcjárművet, 106 páncélozott személyszállító járművet, 1020 páncélozott harcjárművet, 710 gépkocsit, 236 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek el, 

köztük 11 amerikai gyártmányú HIMARS és hat MRLS típusút.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Kurszk megyében egy pilóta nélküli repülőgép két bombát dobott le egy személyautóra, amelynek két utasa életét vesztette. Voronyezs megyében két ipari létesítményt ért csapást, az egyikben két alkalmazott megsérült.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában kuvaiti hivatali partnerével közös sajtótájékoztatóján azt mondta: az Oroszország és az Észak-Korea közötti együttműködésről szóló nyugati nyilatkozatok visszamenőleg próbálják igazolni, hogy nyugati katonák már régóta jelen vannak Ukrajnában.

A hajóról sem sikerült kirakodni az európai lőszerszállítmányt – az oroszok már a kikötőben porrá bombázták 

Az orosz katonák az Iszkander–M rakétarendszert használva semmisítettek meg egy konténerhajót, amely lőszert szállított az ukrán fegyveres erőknek, és az odesszai régióban található Juzsnij kikötőben kezdték kirakodni. A szóban forgó felvételt az orosz védelmi minisztérium október 6-án tette közzé.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.