Folyamatosan változó szélirányban navigálni – Az elmúlt három évtized világgazdasági átalakulása magyar szemmel

A neves geopolitikai szakértő, George Friedman elevenítette fel nemrég egyik cikkében, hogy az 1990-es évtized eleje egy új világgazdasági és világpolitikai ciklus kezdetét jelentette. Érvei alapján arra lehet következtetni, hogy a 2020-as évek elején megindult ezen szakasz lezárása, ami egyben egy új globális ciklus kezdetét is jelzi. Írásunk célja, hogy a magyar gazdaság szemszögéből azonosítsa a fő hasonlóságokat és eltéréseket a két korszakhatár esetében. A makrogazdasági helyzetet meghatározó hosszú távú strukturális változások és a rövidebb távon kihívást jelentő ciklikus tényezők áttekintésével bemutatjuk, mi határolhatja be mozgásterünket az új korszakban.

Globális folyamatok

Az 1990-es évek hajnalának legfontosabb eseménye a Szovjetunió felbomlása volt, ami az Amerikai Egyesült Államokat (USA) egyedüli világhatalmi pozícióba emelte. Az unipoláris berendezkedést a washingtoni konszenzuson alapuló kereskedelmi liberalizáció és privatizáció folyamata szilárdította meg. A szovjet blokk széthullása óta bekövetkezett változást jól szemlélteti, hogy míg a Francis Fukuyama-féle „történelem vége” felfogás elterjedésével az 1990-es évektől a geopolitikai gondolkodás visszaszorult, addig 2022-ben már minden ismét a geopolitikáról szólt egy kölcsönös gazdasági függőségeken alapuló világban.

Az USA az elmúlt évezred végén – a nyugati államok többségével – megoldásként tekintett a kereskedelmi liberalizáció fokozatos terjesztésére. A liberalizációs folyamat során rendkívül olcsó és nagy számosságú munkaerő jelent meg a világgazdaságban. A munkaerő-tartalékot főleg az 1970-es évek óta fokozatosan a világgazdaság felé nyitó Kína megjelenése biztosította. Az ideiglenesen amerikai és nyugat-európai központú világkereskedelmi rendszer a keleti blokk felbomlásával tovább erősödött. A fejlett világ termelésének érdemi hányada került kiszervezésre a világgazdaságba frissen bekapcsolódott elmaradottabb országokba. Az 1990-es évek elején így felgyorsuló globalizáció az ellátási láncok megnyúlását és kiterjedését, a termelési hálózatok rendkívüli komplexitását eredményezte. 

A hiperglobalizáció hatására egy, az Egyesült Államok és Kína erőteljes összefonódására épülő nemzetközi kereskedelmi rendszer jött létre. A világgazdaságba frissen bekapcsolódó rendszerváltó KKE-térség Németország súlyának jelentős felértékelődését eredményezte, ami azonban nem járt együtt az öreg kontinens világhatalmi szereplővé válásával. Napjaink vonatkozásában pedig az látszik, hogy a 2020-as évekre újraéledő protekcionizmus a globális szabad kereskedelem gyengülését vetíti előre. Kína és a párhuzamosan Európa elöregedése, valamint az európai termelékenység lelassulás, az USA befelé fordulása és a Pax Americana falán megjelenő repedések, Kína és a „globális dél” megerősödése egy, a korábbinál jóval bizonytalanabb világot vetítenek előre. A koronavírus-járvány és annak globális gazdasági és társadalmi hatásai, valamint az újult erővel fellángoló proxyháborúk (Ukrajna, Közel-Kelet) mind a hiperglobalizáció végét vetítik előre, ami hazánkra és közvetlen térségünkre is hatással van. 

Változások a kelet-közép-európai régióban

Az 1990-es évek elején a kelet-közép-európai (KKE-) országok fő célja a nyugat-európai piacokhoz való közeledés volt, napjainkra azonban új kihívások előtt áll a térség. A rendszerváltó országok sikeresen integrálódtak a nyugati, és főleg német ellátási láncokba. Mára azonban Nyugat-Európa világpiaci befolyása csökkenőben van, ami egyaránt tartogat veszélyeket és lehetőségeket is a térség számára. A régió jelentős feldolgozóipari kapacitásának kiépítése után mára a beáramló működőtőke minősége és a hazai munkaerő képzettsége válik kiemelten fontossá. 

A makrogazdasági helyzetet tekintve elmondható, hogy az infláció emelkedése mind az 1980-as évek végére, mind a 2020-as évtized első éveire egyaránt jellemző volt. Az 1980-as évek végén és 1990-es évek elején tapasztalt geopolitikai változások átmeneti olajáremelkedéssel jártak (iraki háború). Az infláció fő mozgatórugója a rendszerváltozás és a gazdasági struktúraváltás voltak. Az 1980–1990-es évek inflációja jelentős szóródást mutat az egyes országok közt, amelyben kiugró a tervutasításos rendszerről piacgazdaságra átálló országok áremelkedésének dinamikája. A közelmúltban a geopolitikai helyzeten túl a pandémia hatásai is jelentősen befolyásolták a nyersanyagok, így például a gazdasági működés szinte teljes vertikumában kulcsfontosságú kőolaj globális, valamint a szolgáltatások lokális árának alakulását. Az infláció emelkedése a közelmúltban sokkal gyorsabb és nagyobb mértékű volt, és általánosan jelent meg a világ országaiban.

A KKE-régióban a KGST széthullása és a külkereskedelmi orientáció változása az 1990-as évek elején mély recessziót okozott, míg napjainkban a koronavírus-járvány hatására csak ideiglenesen esett vissza a gazdasági növekedés. Magyarországon a reál-GDP szintje 1989 és 1993 között több mint 18 százalékkal csökkent. A munkanélküliségi ráta ezalatt 10 százalék fölé emelkedett. Az elmúlt években – ezzel szemben – a 2020-as visszaesés és a 2023-as stagnálás ellenére is összességében bővült a kibocsátás, a munkanélküliség pedig nem emelkedett érdemben. 

A két időszakban különböző módon alakultak az állami finanszírozási folyamatok és az államadósság is a KKE-térségben. A korábban nemzetközi pénzpiacoktól elzárt rendszerváltó országok többsége nem rendelkezett érdemi belföldi és külföldi adóssággal, amelyek között kivételt képeztek a visegrádi négyek (V4). Kiemelkedő volt Magyarország és Lengyelország örökölt államadóssága, amely a piaci működésre való átállás és az állami ellátórendszerek hatékonytalansága miatt csak tovább növekedett az 1990-es évek elején. Ezzel szemben a legtöbb gazdaság (így a régiós szereplők is), a 2008–09-es pénzügyi válság óta zajló fiskális élénkítést jelentősen felgyorsította a koronavírus-járvány hatására, mely az államadósságok lényeges megugrásával járt.

Strukturális hasonlóságok Magyarországon

Az 1990-es és az 2020-as évtized elejére egyaránt jellemző volt a gazdasági növekedés visszaesése és az infláció felgyorsulása. A reál-GDP 1985-től kezdődően először még kismértékben nőtt, azonban 1989 és 1993 között kumuláltan több mint 18 százalékkal esett vissza, mely 1985-höz képest 13 százalékkal alacsonyabb reál-GDP-szintet jelentett 1993-ra. A 2015 és 2019 közötti bővülést a Covid-járvány és a 2020-as év törte derékba, a 2015–2019 közti 17,8 százalékos kumulált bővülés 2019 és 2023 között kumuláltan 6,2 százalékra lassult. 

A fogyasztói árak emelkedése az 1985 és 1989 közötti kumulált 54 százalékról a piacgazdaságra való áttéréssel és az árak liberalizálásával felgyorsult, mely az 1985–1993 közti időszak egészében 300 százalék fölötti árszintnövekedést jelentett. 2015 és 2019 között csak alig, viszont 2019 és 2023 között kumuláltan jelentősen nőttek az árak, mely 2015-höz viszonyítva napjainkban 60 százalékkal magasabb árszintet eredményez.

Mind a két időszakra jellemző volt a fizetési mérleg romlása, mely az államháztartási egyenleg párhuzamos megbomlásával ikerdeficit kialakulását eredményezte. A folyó fizetési mérleg egyenlege az 1990-es évek elején még enyhe többletet mutatott, azonban 1993-ban a GDP 9 százalékának megfelelő hiány alakult ki, és az évtizedben tartósan negatív maradt. A 2010-es évek végén az egyenleg fokozatosan fordult hiányba, azonban a 2022-es deficit az 1990-es évek elejéhez nagyságrendileg hasonló romlást jelent a megelőző évekhez viszonyítva.

A fizetési mérleg romlását a forint jelentős nominális leértékelődése kísérte mind az 1990-es, mind pedig a 2020-as évtized első éveiben, amit azonban nem kísért reálleértékelődés egyik időszakban sem. Az árfolyam-leértékelődés az 1990-es évek elején trendszerű volt, és gyakorlatilag a lebegtetési sáv 2001-es kiszélesítéséig tartott. A 2020-as évek elején azonban döntően 2022-re koncentrálódik a leértékelődés, ami mértékét tekintve kisebb volt, azóta pedig jelentős részben korrigálódott.

Az 1980-as évek végén a lakáspiac fellendítése, valamint a lakáshoz jutás könnyítése végett, 2020-ban pedig a Covid-válság következményei miatt szabályozottá vált a hitelek, különösen a lakáshitelek kamata. Az 1980-as évek végén az OTP-nél, valamint a takarékszövetkezeteknél a hosszú lejáratú lakáshitelek kedvezményesen, lényegesen a piaci kamatszint, valamint az infláció alatt voltak elérhetőek. A nyomott kamatokon realizált tőke- és kamatveszteségeket a költségvetés átvállalta a kereskedelmi bankoktól. Napjaink vonatkozásában pedig azt kell kiemelni, hogy 2020 márciusától törlesztési moratórium és kamatplafon került bevezetésre.

Azonosságot mutat továbbá, hogy mindkét időszakban a kormányzat bértámogató intézkedéseket alkalmazott a munkanélküliek kompenzálására. A rendszerváltást követő piacgazdasági átmenet során a „kapun belüli munkanélküliség” tényleges munkanélküliséggé alakult át, ami az 1990-es évek első felére 10-12 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A foglalkoztatásból hirtelen kiszoruló emberek csökkenő jövedelmét szociális intézkedésekkel, munkaerőpiaci képzésekkel és bértámogatással igyekezett ellensúlyozni a költségvetés, ami a költségvetési deficitet tovább rontotta. A 2020 elején berobbant pandémia, valamint az annak hatására bevezetett lezárások és korlátozások időszakosan magasabb, 4 százalék fölötti munkanélküliséget okoztak. A kormányzati politika a kieső jövedelmek pótlására ezúttal is bérkompenzációt alkalmazott, valamint munkaerő átképző programokat indított.

Meghatározó ciklikus különbségek a két korszak Magyarországán

A folyó fizetési mérleg mindkét időszakot jellemző romlása ellenére az export volumenindexe csak az 1990-es években tapasztalt éveken át tartó visszaesést. A mérlegromlás eltérő okokra vezethető vissza a két periódus esetében. Az 1990-es években, a KGST-piac szétesése (1991) miatt bekövetkező strukturális átalakulás érzékenyen érintette a hazai kivitelt, aminek következtében az exportpiaci részesedésünk alacsonyabb szintre esett vissza a világ országai között. Napjainkban hazánk exportvolumene a koronavírus-járvány okozta világgazdasági leállás hatására csak ideiglenesen torpant meg, ezt követően folytatódott a dinamikus növekedés. A 2020-as években a megnövekedett energiaimport miatt bekövetkező cserearányromlás volt az a hatás, ami a külkereskedelmi pozíciót lényegesen rontotta. Bár a cserearányromlás 1991-ben is számottevő volt, azonban az azt követő években érdemben nem befolyásolta a kereskedelmi egyenleg mértékét.

A munkanélküliség, a pandémia okozta lezárások és korlátozások kivételével, nem emelkedett érdemben a 2020-as visszaesés és a 2023-ban bekövetkező stagnálás ellenére. Ezzel szemben  az 1990-es évek külkereskedelmiorientáció-váltása, valamint a piacgazdasági átállás a mély recesszió mellett magas munkanélküliségi rátát okozott.

Az államháztartás konszolidált adóssága az 1990-es évek első felében folyamatosan emelkedett 1994-ig, míg az utóbbi években a bruttó adósságráta csak 2020-ban ideiglenesen nőtt meg. A szocializmus korából örökölt államhitelek az 1990-es évek elején az egyik legmagasabb államadósságot eredményezték a piacgazdasággá alakuló Magyarországon, ami 1993-ra meghaladta a GDP 90 százalékát. Napjainkban az adósságráta hosszan csökkenő trendje a koronavírus-járvány hatására ideiglenesen bevezetett kormányzati támogató intézkedések hatására megtört, és 2020-ban megközelítette a GDP 80 százalékát. 2021-től azonban a csökkenés újraindult.

Bár mindkét világgazdasági ciklus kezdetén jelentős az állami adósságfinanszírozás költsége, mégis vannak különbségek az 1990-es és a 2020-as évek közt. Az 1990-es évek első felében a kamatkiadások mértéke lényegesen nagyobb volt, mint a 2020-as évek legelején. 1991 és 1993 között a GDP 5,5-6 százalékát tették ki a kamatkiadások, mely az 1993-as ideiglenes mérsékeltebb 4,5 százalékot követően 1994-ben 7 százalékot, 1995-ben 9 százalékot közelített. A gazdaság sérülékenysége miatt 1990 júliusában a Moody’s Baa2 szintről Ba1-re módosította Magyarország adósbesorolását, és csak 1996-ban minősítette fel újra az országot. Jelenleg az adósságfinanszírozás költségei elmaradnak az 1990-es évek elején tapasztalt szintektől, azonban az utóbbi évek 2-2,5 százalékos GDP-arányos kamatkiadási szintje 2023-ra meghaladhatja a 4 százalékot. Napjainkban 2021. szeptember 24-én a Moody’s Baa3 szintről Baa2 szintre minősítette fel hazánkat, a Standard&Poor’s azonban 2023. január 27-én egy szintet rontott adósbesorolásunkon.

A jövőbeli gazdasági kilátások szempontjából további fontos különbség a beruházási ráta alakulása. A beruházási ráta az ország gazdaságában már az 1980-as évek óta folyamatosan csökkent, azonban 1987 és 1990 között 3 év alatt 24 százalékról alig 17 százalékra esett vissza. A 20 százalék alatti beruházási ráta mintegy 3-4 évig tartósan 17-18 százalék körül maradt. Az elmúlt években 2016 óta 20 százalék környékéről 2022-re 28 százalék fölé emelkedett a nominális beruházási ráta.

Összegzés

Változó szélirányban navigálni minden esetben nehéz. De akkor biztosan könnyebb, ha mind a tengert, mind saját hajónkat jól ismerjük. Ehhez segít hozzá, ha megvizsgáljuk az elmúlt időszak nemzetközi gazdasági szélirány változását, és elhelyezzük benne a hazai gazdaság elmúlt 30 évét.

A globális gazdasági és geopolitikai rend érdemi változásokon ment keresztül mind az 1990-es években, mind napjainkban, mely jelentős kihívások elé állítja hazánkat is. 1990-ben a kelet-európai rendszerváltással és Kína világgazdasági integrációjának kiteljesedésével a hiperglobalizáció korába léptünk, ami a 2020-as évek elején megtorpanni látszik. Mindkét geopolitikai változás jelentős kihívásokat hozott a magyar gazdaság szempontjából. A hasonlóságok közt találhatunk mind makrogazdasági jelenségeket, mind kormányzati válaszreakciókat. Fontos különbség azonban, hogy a 2020-as évek eddigi alkalmazkodása társadalmilag kevéssé fájdalmas folyamatok mentén zajlik.