BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 6,6 millió ukrán jutott pénzhez, amiért felvette az oltást

A legtöbben már el is költötték a fejenként 1000 hrivnyás ösztönzés nagy részét.

December 19-én indult be a Volodimir Zelenszkij által kezdeményezett program, amelynek keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát (csaknem 12 ezer forintot) kaphat. Az erre a célra létrehozott bankszámlára utalt pénzt kijelölt célokra – belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre – költhetik el.

Az ukrán elnöki hivatal tájékoztatása szerint mostanáig 6,6 millióan jelezték, hogy részt vennének a programban. Az e célra nyitott bankszámlákra az ukrán állam több 3,6 milliárd hrivnyát utalt el.

A jutalmazottak közül mintegy 5,5 millióan már költöttek is a pénzből, amit az állam elutalt számukra, miután megkapták a második, koronavírus elleni oltást is. Ők összesen 638 millió hrivnyát (több mint 7,5 milliárd forintot) költöttek el a jutalomból – hozta nyilvánosságra Mihajlo Fedorov digitális fejlesztési miniszter hétfőn a Telegram üzenetküldő portálon.

Az összeget nem lehet készpénzben kivenni a bankokból vagy saját bankkártyára átutalni, csakis a megjelölt célok valamelyikére lehet felhasználni négy hónapon belül.

A legtöbben könyvet vásároltak (35 százalék), sokan vettek mozi-, illetve színházjegyet (32 százalék), 11 százalékuk pedig utazásra (vonat-, illetve buszjegyre) költött a pénzből. Az ösztönzéssel az ukrán elnök azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a legsúlyosabban érintettek a járvány miatt bevezetett korlátozások.

Fotó: SERGEI SUPINSKY / AFP

A 42 millió lakosú Ukrajnában 13,74 millióan vették már fel valamelyik koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Harmadik, emlékeztető oltást jelenleg csak az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphatnak, de a kijevi kormány legújabb tervei szerint ezt hamarosan nem csak a hatvan év felettiekre, hanem minden nagykorúra kiterjeszthetik. Az erről szóló javaslattal már szerdán előállhat a kijevi kormányt tanácsokkal ellátó szakértői csoport.

Az országban a járvány kitörése óta több mint 3,67 millió igazolt megbetegedést regisztráltak, koronavírus-fertőzés következtében 96,3 ezren hunytak el. Az új fertőzöttek száma az elmúlt hetekben csökkent, de a várakozások szerint január középétől újra emelkedhet. A kijevi egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint ekkorra már a koronavírus omikron variánsa lesz a domináns az országban. Az új járványhullám a várakozások szerint február közepén tetőzik Ukrajnában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.