BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már 145 forint alatt is kapható volt délután a dollár

Budapesten a bankközi devizapiacon a magyar deviza jegyzése a dollárhoz képest az amerikai tőzsdenyitást követően kezdett meredek emelkedésbe.

A forint a nemzetközi piacokon jelentősen visszaeső dollárral szemben sokat erősödött. Az amerikai deviza péntek délutáni árfolyama 144,90/145,00 forint - utoljára 1996 február végén lehetett ennyiért dollárt venni. Az árfolyam csütörtök délután 147,00/10 forint volt, és még pénteken kora délután is 146,60 körül alakult.

A kereskedők szerint sokakat megdöbbentett a feltörekvő devizák árfolyamának reagálása az amerikai tőzsdenyitásra. Hiába felelt meg a meghatározó indexek nyitása az előzetes pesszimista várakozásoknak - a Freddie Mac és a Fannie Mae kilátásai és a magas olajár miatt komoly esésre számítottak az elemzők, és nem tévedtek. Ennek ellenére váratlan erősödésbe kezdett a dél-afrikai rand, a lengyel zloty - és a magyar forint is. Elemzők szerint viszonylag sokan lehettek, akik a közelmúlt forinterősödése után jelentősebb korrekcióra számítva alakították ki pozícióikat, ám közülük sokan "dobták be a törülközőt" a ma délutáni fejlemények után. A jelek szerint el kell fogadni, hogy a feltörekvő devizák most szinte minden hírre erősödéssel reagálnak.

Az euróval szemben alig, a svájci frankhoz képest, pedig a gyengülés irányába mozdult a hazai deviza. Egy svájci frankért 142,9, egy euróért 231,23 forintot kértek a bankközi devizapiacon 17:15-kor.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.