BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy hónapos mélypontra zuhant a forint

Kedden jelentős mértékben gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon.

Kedd délután fél ötkor 235,50/55 forint volt az euró árfolyama, ami éppen 2 forinttal több a hétfői 233,50/60-as szintnél. Reggel még csak árnyalatnyi volt a gyengülés, kilenc órakor 233,85/95 forinton alakult az árfolyam, ám alig fél óra alatt eljutott 235,50-ig. Az euró később 235 és 236 forint között ingadozott, kétszer is megkísérelte a 236 forintos küszöb áttörését, de a kereskedők elmondása szerint ez komoly ellenállásnak, erős támasznak bizonyult.

A forint gyengülését részben régiós hatás okozta, gyengült a lengyel zloty és a cseh korona is, ám korántsem olyan mértékben, mint a forint - mondták kereskedők. A magyar deviza az euróval szemben hosszú idő, valamivel több mint egy hónapja (pontosan július 3. óta) nem volt olyan gyenge, mint most. A további mozgás nemzetközi hatásoktól függ, elsősorban a Fed mai nyilatkozata alakíthatja a piacok hangulatát, az árfolyamokat, a befektetési kedvet, a kockázatvállalási hajlandóságot.

A kereskedők szerint a dollár árfolyamának alakulására is meghatározó befolyással lehet a Fed kamatdöntést követő nyilatkozata; az amerikai deviza erősödő irányzatának kiteljesedését vagy megtorpanását okozhatja a Fed közlemény hangneme. Kedden már 1,55 dollár alatt alakult az euró/dollár keresztárfolyam; nem meglepő tehát, hogy az amerikai devizával szemben komoly forintgyengülést hozott a keddi adásvétel: délután már 152,15/25 forinton alakult a dollár jegyzése a hétfői 149,80/90 forint után.

Az MNB hivatalos devizaárfolyamai alapján a svájci frank 144,16 (hétfőn 142,76) forint, 100 japán jen pedig 140,51 (hétfőn 138,54) forint.

A bankközi forintpiacon kedden a rövid lejáratok is mozgolódtak, a bankrendszer - részben technikai tényezőkkel is magyarázható - likviditási szükséglete miatt a kamatszint jelentősen emelkedett, az O/N kamat 8,70/90 százalék.

Nőtt, de csak minimális mértékben a referencia hozamszint az állampapírok másodpiacán: a 3 éves kötvényé 5 bázisponttal 8,75 százalékra, az 5 éves kötvényé 4 bázisponttal 8,54 százalékra, a 10 éves kötvényé 3 bázisponttal 7,88 százalékra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.