BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Abszolút hozammal a tőkepiaci válság ellen

Hiába estek a részvénypiacok átlagosan több mint 40 százalékot az elmúlt évben, az úgynevezett abszolút hozamú stratégiát követő alapok közel sem buktak ugyanakkorát. Az ilyen konstrukciók nem követnek referenciaindexeket, hanem szabad kezet adnak a portfóliómenedzsernek, akinek egy célja van: a lehető legnagyobb hozam elérése az adott piaci körülmények között. Ennek érdekében az abszolút hozamú konstrukcióba szinte bármit vásárolhatnak: részvényeket, kötvényeket, állampapírokat vagy akár árupiaci eszközöket is.

Az ilyen alapok kezelése persze az átlagosnál nagyobb szakértelmet és több odafigyelést kíván, nem csoda, hogy a hazai biztosítók közül egyelőre csak kevés kínál eszközalapjai között abszolút hozam stratégiájút. A jogszabályi háttér is hátráltatja az ilyen konstrukciók terjedését azzal, hogy korlátozza a biztosítók számára a származékos ügyletekbe fektető alapok vásárlását. A Generali-Providencia például csupán ezért nem kínál abszolút hozamú eszközalapot, pedig saját alapkezelőjének volna ilyen konstrukciója, amely ráadásul igen szép, 15 százalékos hozamot ért el 9 hónappal ezelőtti indulása óta.

Vannak azonban olyan eszközalapok, amelyek abszolút hozamú stratégiájuk ellenére megfelelnek a törvényi előírásnak. Ilyen például az Aegon Magyarország többféle eszközbe fektető MoneyMaxx Expressze. A válság azonban ezt az alapot is érintette, árfolyama a krízis kitörése óta esik. A MoneyMaxx egyébként az Aegon egyik legnépszerűbb eszközalapja, az ezt választó ügyfelek egyéni portfólióiban átlagosan csaknem 70 százalékos súllyal szerepel.

Más utat követ az Allianz FX Abszolút Hozam eszközalapja, amely igen merész, 20-25 százalékos éves hozamot célzott meg, ezt főleg devizaspekulációval kívánja elérni. Stratégiája alapvető logikája szerint az alap alacsony kamatkörnyezetű országok devizájában vesz fel hitelt, amelyet magas kamatkörnyezetű országban fektet be. Eddig azonban a koncepció nem jött be, az alap a névértékhez képest 15 százalékos mínuszban áll.

Alapok alapja konstrukciójúak az Uniqa alapjai, amelyek abszolút hozamú alapokban forgatják az ügyfelek vagyonát. A biztosító saját teljes megtérülésű alapja mellett az HSBC és a Raiffeisen különböző alapjaiba fektette a vagyont. Ezzel a stratégiával a társaság forintalapon valamivel több mint 8, euróalapon viszont mínusz 8 százalék körüli eredményt ért el egyéves időtávon. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.