BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cashline: Nem tudni, hogy Bajnainak örülne-e a piac

A hírek fényében egyre inkább úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon lehet a következő miniszterelnök, bár azt még nem tudni, hogy a szocialisták és a szabad demokraták egységesen kiállnak-e az új jelölt programja mögött, ami kb. 600 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentést tartalmaz.

Ugyanakkor ezen fejlemény is több, mint ami eddig volt, bár nem tudni, hogy melyik verziónak örülne igazából a piac: előrehozott választásoknak vagy Bajnai vezérletével megalakuló új kormánynak. Így a bizonytalanság továbbra is kitarthat a magyar piaccal kapcsolatosan, különösen, ha a világpiaci hangulat is megfordul – írja a Cashline iránytűje.

590 forintos osztalék kifizetését javasolja a Richter a 2008-as eredmény után, ami megegyezik a piaci várakozással. A piac változatlan osztalék kifizetési rátát vár a következő években a gyógyszeripari cégtől, így az osztalék mértéke együtt növekedhet majd az EPS növekedésével. Az előző évben 450 forintos részvényenkénti osztalék kifizetéséről döntött a Richter.

A tengerentúlon csökkenőben a rali kedv. Kezd megtörni az elmúlt hetek tőzsdei szárnyalása, ami törvényszerű lehet ilyen menetelés után, hisz koránt sincs még vége a válságnak. A várakozások is csak fokozódnak a heti G20-as csúcstalálkozó előtt, melyen egymásnak feszülhetnek az ellentétes állami érdekek például a gazdaságösztönzés ügyében.

Az pedig eleve nem zárható ki, hogy a bankrendszernek további százmilliárdokra lesz még szüksége a normális működéshez, és persze egyáltalán nem biztos, hogy profitot termelnek a bankok a mostani negyedévben, még ha pár héttel ezelőtt ezt is állították.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.