BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kgfb a Genertelnél akkor is, ha nem a legolcsóbb

Beigazolta az előzetes várakozásokat a 2009-es kötelező kampány: az évi végi átkötési időszakban egy millió ügyfél cserélte le biztosítóját, amelyből mintegy 800 ezer a lakossági váltók száma.

A Genertel direktbiztosító január végi összesítése szerint a piac tíz százalékát szerezte meg, amely a 2008-as kampányhoz képest 30 ezerrel több kötelező biztosítási szerződést jelent.

A Genertel biztosító tavaly november-decemberben 75 ezer kötelező gépjármű felelősség-biztosítási (kgfb), és mellé több mint három ezer casco szerződést is kötött – utóbbi két és félszer több mint a tavalyit megelőző kampányban. Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója szerint az ügyfelek mostanra valóban megértették a direktbiztosítási modell lényegét, és kihasználják annak előnyeit.

A piacon uralkodó tendencia ugyan még mindig az, hogy a biztosító kiválasztásánál elsősorban az ár számít, évről-évre egyre fontosabb szempont annak háttere, és megítélése is.  Genertelnél az átlagdíj 31 ezer forint volt, ez tavaly nagyságrendileg megegyezett az egy évvel korábbival, amely nem csak a kockázatviselési politikánk helyességét igazolja, hanem az ügyfélbizalom jelentős erősödését is – tette hozzá a vezérigazgató.

Az online alkuszok jelentései szerint az ügyfelek 60 százaléka választotta a Genertelt akkor, ha az a legjobb díjat kínálja neki, 30 százalékban akkor is ráesett az autós választása, ha az csak a második legjobb tarifát ajánlja, és közel 10 százalékban még akkor is, ha csak a harmadikat.

A teljes piacból megközelítőleg 600 ezren váltottak online, ebből webes alkuszoknál mintegy félmillióan, míg a hagyományosan, azaz offline módon kötők száma 200 ezerre tehető a tavalyi kampányban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.