BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhagyja a Magyar Telekom a New York-i tőzsdét

A Magyar Telekom Nyrt. úgy döntött, hogy megszünteti amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését, az igazgatóság szerdai ülésén hagyta jóvá a döntést - közölte a társaság.

A tőzsdei jelenlét megszüntetésének fő célja a pénzügyi jelentések struktúrájának egyszerűsítése és az adminisztrációs költségek csökkentése. A Társaság továbbra is elkötelezett az amerikai befektetőinek kiszolgálása mellett, valamint fontos célja, hogy megfeleljen a legszigorúbb felelős társaságirányítási ajánlásoknak, illetve transzparens pénzügyi jelentéseket hozzon nyilvánosságra. A Társaság ún. Form 25 dokumentumot kíván benyújtani az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) úgy, hogy legkésőbb 2010 év végéig megszűnjön a New York-i tőzsdei jegyzése.

"A Magyar Telekom mai döntésével igazodik a nemzetközi kereskedési gyakorlathoz, és csökkenti tőkepiaci jelenlétének összetettségét.
A nemzetközi befektetők túlnyomó többsége már jelenleg is a Budapesti Értéktőzsdén kereskedik a Magyar Telekom részvényekkel" - mondta el a döntéssel kapcsolatban Thilo Kusch, az Igazgatóság tagja, gazdasági vezérigazgató-helyettes.


Az ADR program a jegyzés megszüntetésével változni fog, ún. I szintű ADR program marad érvényben, amely lehetővé teszi, hogy a befektetők a jövőben az ún. over-the-counter piacon kereskedjenek az ADR értékpapírokkal. A Társaság továbbra is fenntartja jegyzését a Budapesti Értéktőzsdén, és változatlanul készít angol nyelvű fordításokat az éves jelentésekről, pénzügyi beszámolókról és befektetői közleményekről, amelyek továbbra is a Társaság honlapján (www.telekom.hu) lesznek elérhetők.


A tőzsdei jegyzés megszüntetését követően, amennyiben teljesülnek a deregisztráció feltételei, a Magyar Telekom ún. Form 15F dokumentumot szándékozik benyújtani az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC), hogy értékpapírjait deregisztrálja, és ezáltal megszűnjenek a vonatkozó amerikai törvények és jogszabályok által előírt jelentési kötelezettségei.

A Magyar Telekom tájékoztatni fogja befektetőit és a tőkepiac többi szereplőjét a további fejleményekről.

A Magyar Telekom fenntartja a jogot, hogy bármilyen okból kifolyólag elhalassza vagy hatályba lépésük előtt visszavonja a dokumentumok benyújtását, vagy bármely más módon megváltoztassa ezzel kapcsolatos terveit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.