BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire figyel ma a pénzvilág? Fed, a globális iránytű

Ma a Fedre fókuszálnak a piaci szereplők, bár sejthető, hogy semmi újdonsággal nem szolgál majd a grémium a kétnapos ülést követı tájékoztatón. Sem az irányadó rátában, sem a monetáris eszköztár felhasználásában nem várható változás, de Bernanke és csapata kihasználhatja a helyzetet, hogy az európai adósságspirál tükrében erősítse az amerikai gazdaság iránti bizalmat.

Ugyanakkor az amerikai költségvetési deficit terén is van mit tenni, amelyre a FED elnöke is figyelmeztetett korábbi beszédeiben, hiszen hosszú távon súlyos károk is származhatnak abból, ha a kormányzat nem csökkenti az adósságot.

Éppen ezért hiteles és világos programot kell megfogalmazni az Obama-kabinetnek, mert ha nem teszik meg a kellő lépéseket, akkor a kamatok emelkedhetnek, ami pedig drágább finanszírozáshoz és a gazdasági aktivitás visszaeséséhez vezethet (bár tegyük hozzá, hogy amikor 2003-2004-ben beindult a monetáris szigorítási ciklus az USA-ban, a gazdaság töretlenül haladt előre - az is igaz azonban, hogy a mostani helyzet nem egyezik meg az akkorival).

Bernanke egyébként korábban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetési deficit a növekedés beindulásától nem fog automatikusan csökkeni, mindenképp szükséges a fiskális kiigazítás.

Ez főként azért aktuális téma, mivel a múlt héten jelentősen megugrottak egyes amerikai szövetségi államok fizetőképességével kapcsolatos aggodalmak (Kalifornia, Illinois), amelyek nyomán a csődkockázati felárak is jelentısen emelkedtek. Kalifornia gazdasága egyébként nagyjából akkora, mint az Olaszországé, de zsinórmértékként megemlítenénk, hogy Kalifornia gazdasági teljesítménye Németországénak több mint a felére rúg.
Szépen lassan tehát egyes amerikai szövetségi államok esetében is nagyító alá kerülnek az adósságpályák, nem lennénk tehát meglepve, ha a befektetői fókusz a következı hónapokban átterelődne a tengerentúlra.

Sem az irányadó rátában, sem a monetáris eszköztár felhasználásában nem

várható változás, de Bernanke és csapata kihasználhatja a helyzetet, hogy az

európai adósságspirál tükrében erősítse az amerikai gazdaság iránti bizalmat.Cashline-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.