Nyitnak a kortárs gyűjtők

Korántsem a válság miatti keresletcsökkenés volt az egyetlen meghatározó jegye az utóbbi egy-két évben a magyarországi kortárs művészeti piacnak. Pados Gábor, az egyik legismertebb hazai kortárs gyűjtemény, az Irokéz tulajdonosa és az acb Galéria vezetője lapunknak elmondta: azt tapasztalja, most már egyre többen hajlandók pénzt adni egy-egy installációért vagy más, nem hagyományos technikájú műért. Ezek sok esetben látványosabbá, vonzóbbá tesznek egy gyűjteményt, megkülönböztetik a kizárólag festményeket (vagy esetleg grafikákat, fotókat) tartalmazó anyagoktól. Az ilyen művek például a szaporodó magángyűjteményi kiállításokon is nagyobb figyelmet biztosíthatnak az adott kollekciónak – mutat rá Pados. Az acb Galéria kiállításain (például a nemrég nyílt és július végéig látható The Corporation 10 című csoportos bemutatkozáson) ennek jegyében kap hangsúlyos szerepet a médiaművészet. Az új médiumokkal szembeni gyűjtői előítéletek oldódását egyébként a Műcsarnok főigazgatója, Petrányi Zsolt is kiemelte egy nemrég tartott előadásában.

A médiaművészet elfogadásában egyes hazai közgyűjteményi kiállítások mellett a külföldi vásárokon ilyen műfajban elért magyar sikerek is közrejátszottak. Ezek nyomán a magángyűjtők kezdik úgy érezni, nem „kidobott pénz”, ha pár százezer forintot egy mozgóképi, fény- és hangeffektusokat alkalmazó, elvben korlátlan számban sokszorosítható (a gyakorlatban persze szigorúan korlátozott darabszámú) műalkotásra fordítanak. Ez azért fontos szempont, mert a műgyűjtők gondolkodásában mindig jelen vannak bizonyos mértékben a befektetési szempontok – emlékeztet Pados. Van, aki ezt jobban hangsúlyozza, mások kevésbé, de már csak a gyűjtők zömének hátterét adó üzleti szféra logikája miatt sem lehet pusztán „szerelemnek” tekinteni a műtárgyvásárlást.

Az acb-hez kötődő művészek közül Várnai Gyula installációi iránt is megélénkült az érdeklődés 2008 óta. Vannak lelkes gyűjtők, akik „zsigerből” ráéreznek az új értékekre – fogalmaz a művész, akinek nyár végéig az Ernst Múzeumban látható átfogó kiállítása. Valódi boomról persze egyelőre nem lehet beszélni, hiszen a gazdasági válság (amelynek a mélypontja 2009 első felében volt érezhető a hazai kortárs galériáknál) korlátozza a gyűjtők vásárlókedvét, illetve szabadon elkölthető jövedelmét. A műtárgyvásárlás mindig is „hab a tortán”, és sajnos nem lehet arról beszélni, hogy az értékpapír-piaci viharok miatt számottevő pénzek áramlottak volna át erre a területre.

Hosszú távon mindenesetre jó befektetés lehet a kortárs művek megvétele, de nagy kérdés, pontosan mely művészekről, illetve milyen időtávról beszélünk. A kezdő festők átlagos árszínvonala például alig változott az elmúlt egy-másfél évtizedben, ugyanakkor egyes (professzionális galériák által menedzselt) tehetségek esetében látványos drágulást tapasztalhatunk – összegzi Pados. Ez magyarázza, miért igényel a műgyűjtés a pénz mellett folyamatos tájékozódást, hazai és külföldi kiállítás- és vásárlátogatást, illetve személyes kapcsolatokat is. Ez alakítja ki azt a biztos ízlést és értékítéletet, amelyre hagyatkozva egyszerű műtárgyegyüttes helyett értékálló műgyűjteményt lehet létrehozni.