Vásárlók vannak, eufória nincs

Ismét képes látványos rekordok elérésére a nemzetközi műkincspiac, de az idei első fél év eredményei alapján még nem állíthatjuk, hogy a kereslet, a kínálat és az árak visszatértek volna a válság előtti szintre. Ehhez arra volna szükség, hogy a világgazdaság szekere ne csak meginduljon felfelé, hanem egyértelműen kikecmeregjen a recesszióból.

Emlékezetes, hogy a Sotheby’s február eleji árverésén bruttó 65 millió fontért, azaz 104,3 millió dollárért talált gazdára Alberto Giacometti Sétáló férfi című bronzszobra. Ez abszolút csúcsot jelentett a modern kori művészeti árverések történetében. Három hónappal később egy Picasso-festmény erre is rátromfolt – ha nem is sokkal, mindössze kétmillió dollárral – a rivális Christie’snél, New Yorkban. A június végén és július elején rendezett londoni aukciókon is születtek olyan eredmények, amelyekre büszke lehetett a két piacvezető aukciósház. A Sotheby’snél életműrekordot jelentő áron, 22,4 millió fontért kelt el a több-kevesebb joggal az impresszionisták közé sorolt Edouard Manet önarcképe, a Christie’s pedig 153 millió fontos (azaz bő ötvenmilliárd forintos) összforgalmat ért el az első vonalbeli impresszionista és modern képeket, szobrokat felvonultató árverésével. Ekkora összeget korábban soha nem hagytak ott egyetlen londoni árverésen a gyűjtők.

A sikersorozat a szezon zárását jelentő régifestmény-aukciókon is folytatódott. Az angol romantikus nagymester, James Mallord William Turner egyik legjelentősebb még magántulajdonban lévő alkotása (a 2009-es budapesti Turner-kiállításon is bemutatott Modern Róma, a Campo Vaccino) közel harmincmillió fontért került a Los Angeles-i J. Paul Getty múzeum birtokába. Ez az összeg meghaladta az eddigi, 2006-ban felállított Turner-rekordot.

Ugyanakkor az aukciósházak által világgá kürtölt rekordok ellenére számos jel utal a piac gyengeségére. A Manet-önarcképre például egyetlen ajánlat érkezett, ami egy ilyen jelentős mű esetében (a francia festőnek ez az egyetlen valódi, reprezentatív önportréja) legalábbis elgondolkodtató. A Christie’s a rekordösszforgalom ellenére kénytelen volt tudomásul venni, hogy senki sem licitált egy 30 millió fontra taksált, a tavirózsa-sorozatba tartozó Monet-festményre. Az impresszionista és modern árveréssorozat után tartott 1945 utáni és kortárs művészeti aukciókon azután a két cég összforgalma (a Christie’s esetében 45,6 millió, a Sotheby’snél 41,1 millió font) éppen hogy csak elérte az előzetesen becsült sáv alsó határát.

A szakértők elsősorban a beadók irreálisan magas elvárásaival magyarázzák azt, hogy egyes sztárdarabokra nem vagy alig érkezik licit. Ebben persze az aukciósházak is ludasak, hiszen az első vonalbeli képek árverezési jogáért folytatott küzdelemben igyekeznek a másiknál jobb feltételeket és magasabb kikiáltási árakat ajánlani a tulajdonosoknak. Ezzel nem is lett volna gond, ha a vevői oldalon folytatódott volna az a fellendülés, amiről a tavaszi rekordok tanúskodtak; ám a világgazdaság újabb recessziójával kapcsolatos aggodalmak, a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa és a fejlett országok kilátásait beárnyékoló fiskális gondok óvatosabbá teszik a műgyűjtőket, befektetőket.

Az aukciós forgalomra a kiemelkedő alkotások szűkössége is fékezően hat. Ez elsősorban a régi festmények piacán érzékelhető: júliusi londoni aukcióján mind a Christie’s, mind a Sotheby’s kénytelen volt – máskor önálló árverésekre tartogatott – mesterrajzokkal, illetve angol festményekkel dúsítani kínálatát, ám a katalógusok így is sokkal vékonyabbak voltak a néhány évvel ezelőtt megszokottnál. A valóban elsőrangú, muzeális színvonalú Turner-festmény sikere ennek fényében érthető, bár egyes szakemberek előzetesen még magasabb árat vártak.

Az óvatosság természetesen nem csak a tízmillió fontos, illetve dolláros árkategóriában érzékelhető. A Sotheby’s június 29-én rendezett párizsi árverésén az avantgárd művészet egyik első patrónusának, az 1939-ben elhunyt Ambroise Vollard műkereskedőnek és művészeti kiadónak egy nemrég felnyitott banki trezorjából került kalapács alá majdnem másfél száz kép, elsősorban grafika. Az érdeklődés és az árak annak dacára elmaradtak a várakozásoktól, hogy nemcsak az anyag provenienciája volt parádés, hanem a művésznévsor (Cézanne, Degas, Gauguin, Picasso, Renoir és mások) is. A mindössze 3,5 millió eurós összforgalom azzal magyarázható, hogy a sokszorosított grafikai lapok kevéssé mozgatták meg a valóban jelentős gyűjtők fantáziáját, míg az egyedi művek némelyike – például az Emile Zolát ábrázoló Cézanne-olajvázlat – a magas limitár miatt gazdátlan maradt.

Ifjabb Frans Francken nagyméretű, az erény és bűn közötti vívódást ábrázoló allegorikus festménye bruttó 7,02 millió euróért, azaz mintegy kétmilliárd forintért cserélt gazdát.

Ez nemcsak a flamand barokk festő korábbi rekordját döntötte meg, hanem a német nyelvterület régifestmény-piacán is abszolút csúcsot jelent.

Ifjabb Frans Francken nagyméretű, az erény és bűn közötti vívódást ábrázoló allegorikus festménye bruttó 7,02 millió euróért, azaz mintegy kétmilliárd forintért cserélt gazdát.

Ez nemcsak a flamand barokk festő korábbi rekordját döntötte meg, hanem a német nyelvterület régifestmény-piacán is abszolút csúcsot jelent. -->