A kínaiakban bízik a Nyugat

Vajon az orosz és japán milliárdosok példáját követve a kínai műgyűjtők is rákapnak a nyugati művészetre? Ez a kérdés foglalkoztatja most az európai és észak-amerikai aukciósházak és galériák vezetőit, akik abban bíznak, hogy a szédületesen gyarapodó ázsiai óriás a világgazdasági konjunktúrához hasonlóan a nemzetközi műtárgypiacnak is lökést adhat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor egy országban hirtelen beköszönt az anyagi jólét, akkor az újonnan meggazdagodó rétegek első lépésben igyekeznek megszerezni hazájuk korábban külföldre került klasszikus művészeti kincseit, majd ezután a hazai kortárs művészet felé fordulnak. (Bizonyos mértékig Magyarországon is tapasztalhattuk ezt a rendszerváltás óta eltelt időben: a korábban külföldre vitt Munkácsy-képeknek vagy éppen Zsolnay kerámiáknak most már idehaza van a legmagasabb áruk, és az ezredforduló utáni évektől a kortársak gyűjtése is érezhetően felfutott.) Kínában az első fázis jól érzékelhető. A császárkori porcelánok és jade-tárgyak árai az egekbe szöknek – ez év májusban például a Christie’s hongkongi árverésén 4,4 millió amerikai dollárért kelt el egy késő Csing-kori jade füstölőtartó, amelyet előzetesen legfeljebb 1,2 millióra taksáltak. A vagyonos kínai gyűjtők szinte hazafias kötelességüknek tekintik azt, hogy az elmúlt évszázadok folyamán nyugatra vagy Japánba hurcolt nemzeti kincsek hazakerüljenek. A második szakasszal kapcsolatban kevésbé tiszta a kép. A 2004–08 közötti időszakban a kínai kortárs művészet is óriási expanzión ment keresztül (az eladások volumene egyes becslések szerint hússzorosára emelkedett), ám ez elsősorban amerikai és európai vásárlóknak volt köszönhető.

Most egyre több szakember beszél arról, hogy a kínai milliárdosok következő „presztízsjátékszere” a nyugati modern és impresszionista festészet lesz. Ken Yeh, a Christie’s ázsiai részlegének elnöke a China Dailynek nemrég úgy fogalmazott: 2004–05 körül nagyon kevés kínai vásárolt impresszionista vagy modern képeket, de 2009 óta hirtelen ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Piaci körökben arról beszélnek, hogy körülbelül húsz kínai műgyűjtő tavaly óta módszeresen ráállt a stabil világpiaccal és egyúttal jelentős presztízzsel rendelkező nyugati művek vásárlására. Állítólag egy kínai vásárló verte fel a Christie’s tavaszi New York-i aukcióján a világrekordot jelentő 106,4 millió dolláros szintig Pablo Picasso Akt zöld levelekkel és mellszoborral című 1932-es festményének az árát. Impresszionista képek (például egy a várt 5 millió helyett 8,8 millió dollárért eladott Renoir-vászon) kapcsán is hallani hasonló híreket.

Mej Csien-ping pekingi közgazdászprofesszor szerint a kínai offenzíva nyomán jelentősen emelkedhet az impresszionista és modern képek árszínvonala. Hasonló folyamatra számíthatunk, mint amit az 1980-as években láttunk, amikor a japánok költekezésének köszönhetően több mint 200 százalékkal ugrott fel az impresszionista árindex – mondja a közgazdász. Kína méretéből fakadóan ezúttal még nagyobb arányú lehet a boom, és arra is remény van, hogy – a japán recesszió miatt kidurrant lufival ellentétben – nem ér olyan hirtelen véget. A másik kézenfekvő párhuzam az orosz (és kisebb részben ukrán) oligarchák kilencvenes években kezdődött műtárgyvásárlási láza.Miközben a szakértők többsége és az aukciósházak bizakodók, a galériások kevésbé bíznak a távol-keleti keresletben. Ben Brown, egy nemrég Hongkongban is üzletet nyitott londoni kortárs műkereskedő a Spear’s Wealth Management elemzésében úgy fogalmazott: tévedés azt hinni, hogy a kínaiak szükségszerűen rákapnak a nyugati művészetre. Oroszországban több évszázados hagyománya van az európai képek gyűjtésének, ám Kínáról ezt nem lehet elmondani. Szerinte éppen ezért a kínaiak csak a régi kínai műtárgyak piacán fognak tartós és jelentős keresletet támasztani.

Miközben a kínai műgyűjtők érdeklődésének iránya kérdéses, azt senki nem vonja kétségbe, hogy a vásárlóerejük óriási. Ezt már a hazai forgalmi adatok is bizonyítják. Miközben tavaly világszerte zsugorodott a művészeti piac, Kínában az Artprice számítása szerint 25 százalékkal, 830 millió dollárra emelkedett az árverések összforgalma (ennek nagy része persze a nagy műkereskedelmi hagyományokkal rendelkező Hongkongban összpontosult). Ezzel megkérdőjelezhetetlenné vált az ázsiai ország bronzérme a világ legnagyobb műkereskedelmi központjainak versenyében (lásd grafikonunkat). Az expanzió az idei év első felében is folytatódott: a világ két vezető aukciósháza összesen 293,6 millió dollár értékben adott el műalkotásokat hongkongi aukcióin, ez 114 százalékos emelkedést jelent a 2009. tavaszi forgalomhoz képest, és csupán hajszálnyival marad el az eddigi abszolút rekordot jelentő 2008-as szinttől.

Teng Hsziao-ping idején (1978–1997) Peking ezen a téren is nyitott, de a kilencvenes évek közepéig gyakorlatilag nem létezett művészeti piac

A kilencvenes évek második felében sorra nyíltak a galériák Pekingben és Sanghajban, miközben az európai és észak-amerikai kiállítótermekben is kedveltté váltak a kínai kortárs művészet alkotásai

Jelenleg több mint száz engedélyezett aukciósház működik Kínában, közülük a China Guardian és a Poly International Auction Company számít a legnagyobbnak (leszámítva a Christie’st és a Sotheby’st, amely Hongkongban működteti ázsiai főhadiszállását)

A régiség- és műkereskedések száma meghaladja az ötezret

A száz évnél régebbi alkotásokat csak engedéllyel szabad kivinni az országból, az 1795 előtti tárgyak exportja pedig minden esetben tilos

Teng Hsziao-ping idején (1978–1997) Peking ezen a téren is nyitott, de a kilencvenes évek közepéig gyakorlatilag nem létezett művészeti piac

A kilencvenes évek második felében sorra nyíltak a galériák Pekingben és Sanghajban, miközben az európai és észak-amerikai kiállítótermekben is kedveltté váltak a kínai kortárs művészet alkotásai

Jelenleg több mint száz engedélyezett aukciósház működik Kínában, közülük a China Guardian és a Poly International Auction Company számít a legnagyobbnak (leszámítva a Christie’st és a Sotheby’st, amely Hongkongban működteti ázsiai főhadiszállását)

A régiség- és műkereskedések száma meghaladja az ötezret

A száz évnél régebbi alkotásokat csak engedéllyel szabad kivinni az országból, az 1795 előtti tárgyak exportja pedig minden esetben tilos-->