Példa gyűjtőknek, múzeumoknak

Kiállítások sorával ünnepli az idén huszadik születésnapját a hazai művészeti szcéna minden szokványos kategóriából kilógó, mégis (vagy éppen ezért) nélkülözhetetlen intézménye, az Első Magyar Látványtár. A kiállítóházát Tapolca-Diszelben működtető alapítvány, illetve annak létrehozója, Vörösváry Ákos a magángyűjtőknek új alkotók, tárgycsoportok „felfedezésével”, a múzeumok, kiállítóhelyek számára pedig a műtárgyak szokatlan csoportosításával és bemutatásával tud példát mutatni. A műkereskedelembe is belekóstol néha a Látványtár: időről időre eladósorba kerül a hatalmas, sok ezer darabos kép-, szobor-, fotó- és tárgykollekció néhány darabja, a bevételt pedig más művek megvásárlására vagy egyszerűen a kiállítóhely fenntartására fordítják.

A jubileumi kiállítások sorát februárban a Rózsadomb és vidéke című festmény- és grafikai kiállítás nyitotta meg a Vízivárosi Galériában. Márciusban az egri Zsinagóga Galériában Lecke pszichológusoknak, majd Tapolcán, a Járdányi Pál Zeneiskolában Zene és képzőművészet címmel rendeztek kiállítást. Nyár végéig a főváros egyik új kiállítóhelyén, a Petőfi Sándor utcai Fugában láthatunk egy válogatást három, a Látványtár gyűjteményében és eddigi tárlatain gazdagon képviselt művész – a neodadaizmus emblematikus képviselőjének számító Altorjai Sándor, az elsősorban az új tárgyiasság jegyében született expresszív hangú grafikáiról ismert Gross-Bettelheim Jolán, továbbá a szabad kifejezési formák hazai nagymestere, Swierkiewicz Róbert – alkotásaiból. Magában a diszeli épületben – amelyet egy régi malom felújításával hoztak létre – pedig a 333 (Napló és/vagy monológ) című tárlattal ünnepel a Látványtár. Az ezen szereplő festmények, fotók és grafikák a Látványtár és az azt létrehozó házaspár, Vörösváry Ákos és Gyökér Kinga elmúlt két évtizedének „stációit” jelenítik meg.

Vörösváry Ákos kérdésünkre elmondta: túlságosan fiatalon kezdett tárgyakat, műalkotásokat gyűjteni ahhoz, hogy a „komoly” gyűjtőkhöz hasonlóan valamilyen határozott koncepciót követhetett volna. Sem sznobéria, sem anyagi-befektetési megfontolások nem motiválták, egyszerűen igyekezett minden neki tetsző művet, tárgyat megszerezni. A történelmet kézzelfoghatóvá tevő érmék, régi pénzek, bélyegek után hamar megjelent a képzőművészeti érdeklődés – ebben szerepe volt a középiskolai osztálytársnak, Szemadám Györgynek is, akinek festményeit, kollázsait azóta több tucat kiállításon szerepeltette Vörösváry. A Látványtár anyagában huszadik századi klasszikusok (Gulácsy Lajos, Anna Margit, Kondor Béla stb.) művei is helyet kaptak, de kortárs grafikákat, képeket, szobrokat, objekteket ugyanúgy találunk benne, mint régi iparművészeti és néprajzi tárgyakat, bútorokat, szőnyegeket. A magán- és közgyűjtemények túlnyomó többségére jellemző kategorizáló gyűjtés helyett itt inkább egy „vizuális adatbank” felhalmozása volt a cél, amelyből aztán egyedülálló hatású kompozíciókat, tematikus kiállításokat lehet kialakítani. A millennium évében bemutatott Ég és Föld násza című kiállítás például a magyarokéval közös kultúrterületről (Belső- és Közép-Ázsiából, a Kaukázusból és persze a Kárpát-medencéből) származó tárgyakat vonultatott fel. Hun fémmunkák, kazah nemezszőnyegek, kaukázusi rézedények, magyar ácsolt ládák forma- és jelképi világa beszélt a világ teremtéséről, az eget és a földet magába ölelő teljességről. Egy évvel korábban a Giccs és kultusz című tárlat társrendezőjeként egy egészen más világról, az ötvenes, hatvanas évek tárgykultúrájáról és életérzéséről mesélt a budapesti Sándor-palotában.

Magános vadászként jellemzi magát Vörösváry Ákos, aki fiatal korától kezdve a műgyűjtés nem szokványos ösvényeit járta. Kíváncsisága, nyitottsága és érzékenysége olyan művek, hagyatékok, tárgyegyüttesek megszerzéséhez segítette hozzá, melyek a kor „nagy gyűjtői” számára értéktelenek voltak. Így jutott hozzá például egy száznál több Gulácsy-rajzot tartalmazó anyaghoz, amely azóta számos kiállítást megért, és amelynek pénzbeli értéke az évtizedek során nagyságrendekkel emelkedett. Moholy-Nagy László korai, az első világháború idején készült rajzaival hasonló volt a helyzet. A körülbelül százötven lapot a hetvenes évek elején, egy budapesti antikváriumban vásárolta meg Vörösváry, miután egy amerikai kereskedő – „nem tipikus Moholy-Nagy-munkákról” lévén szó – visszautasította azokat. Az anyag azóta Brüsszelt, Berlint, Párizst és az Egyesült Államok jó néhány városát, valamint természetesen hazánk több kiállítótermét is megjárta. Ezek a „zsákmányok” idővel más gyűjtők számára is példát mutattak. A Látványtár kiállításainak különböző korokat, műfajokat, tárgycsoportokat együtt kezelő, izgalmas látványvilágú kompozíciói pedig a múzeumi kiállítások számára jelentettek hazai viszonylatban egyedülálló újdonságot – bár egyelőre mind a köz-, mind a magángyűjteményi tárlatok esetében távol vagyunk attól, hogy a példa általános követéséről beszélhetnénk. Ez is azt bizonyítja, hogy két évtizedes múltja dacára korántsem idejétmúlt intézmény a diszeli alapítvány.

Absolut (tükrök és dobozok; 1992)

Szobormajális I–II. (1994, 1995)

„…s játszi bodor füstöddel, búmat vígan űzöd el…” (1996)

A nagy motívum. Erotika és szexualitás a magyar képzőművészetben (1997)

Giccs és kultusz. Tárgykultúra és életérzés az 50-es, 60-as években (1999, társrendező)

Rot-weiss-grün (1999)

Szubjektív. Fotó a Látványtárban I. (1999/2000)

Szobrok a Látványtár gyűjteményéből (2000)

Írott képek (2001/2002)

A nő (2002)

A tükör képei (2002/2003)

„Minden mulandó” (2003/205)

„Dizájn Center” (2004/2005)

Életöröm I–II. (2006/2007, 2007/2008)

A nagy szenvedély. Pipa, szivar, cigaretta… (2006/2007, 2007/2008)

Rózsadomb és vidéke (2010)

2. Egyéni és csoportos tárlatokon gyakran szereplő művészek

Albert Katalin

Altorjai Sándor

Ganczaugh Miklós

Gondos István

Gross-Bettelheim Jolán

Gulácsy Lajos

Hortobágyi Endre

Kicsiny Balázs

Kungl György

Moholy-Nagy László

O. Papp Gábor

Pócsy Ferenc

Prutkay Péter

Román György

Roskó Gábor

Schnitzler János

Swierkiewicz Róbert

Szemadám György

* Részben a diszeli épületben, részben más – vidéki és budapesti – helyszíneken.

Absolut (tükrök és dobozok; 1992)

Szobormajális I–II. (1994, 1995)

„…s játszi bodor füstöddel, búmat vígan űzöd el…” (1996)

A nagy motívum. Erotika és szexualitás a magyar képzőművészetben (1997)

Giccs és kultusz. Tárgykultúra és életérzés az 50-es, 60-as években (1999, társrendező)

Rot-weiss-grün (1999)

Szubjektív. Fotó a Látványtárban I. (1999/2000)

Szobrok a Látványtár gyűjteményéből (2000)

Írott képek (2001/2002)

A nő (2002)

A tükör képei (2002/2003)

„Minden mulandó” (2003/205)

„Dizájn Center” (2004/2005)

Életöröm I–II. (2006/2007, 2007/2008)

A nagy szenvedély. Pipa, szivar, cigaretta… (2006/2007, 2007/2008)

Rózsadomb és vidéke (2010)

2. Egyéni és csoportos tárlatokon gyakran szereplő művészek

Albert Katalin

Altorjai Sándor

Ganczaugh Miklós

Gondos István

Gross-Bettelheim Jolán

Gulácsy Lajos

Hortobágyi Endre

Kicsiny Balázs

Kungl György

Moholy-Nagy László

O. Papp Gábor

Pócsy Ferenc

Prutkay Péter

Román György

Roskó Gábor

Schnitzler János

Swierkiewicz Róbert

Szemadám György

* Részben a diszeli épületben, részben más – vidéki és budapesti – helyszíneken.

-->