BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyűjtenek és támogatnak

Stabil vállalati háttér kell a jótékonysági programok mögé – hangsúlyozza Jaksity György

Színvonalas műalkotásokat kell a jótékonysági árveréseken felvonultatni ahelyett, hogy valamilyen nemes cél jegyében értéktelen tárgyakat vetetnénk meg az emberekkel – hangoztatja Jaksity György. A Concorde csoport alapítója és igazgatósági elnöke a kilencvenes évek óta jótékonysági kezdeményezések sorával rukkolt elő, és cége szponzorként számos kiállítást, illetve más művészeti projektet támogatott, támogat (ezekről lásd táblázatunkat).

Szeptember 26-án második jótékonysági árverését rendezi a Concorde és a Jaksity által létrehozott Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA). Az alapítvány az autista és más szellemi, magatartási zavarokkal küzdő fiatalok támogatását tűzte ki célul, és ennek érdekében 2008-ban a vállalattal közösen útnak indította a Fogadj be! című művészeti programot. Az első árverésen, 2008 nyarán olyan hároméves „csomagokat” vittek kalapács alá, melynél a licitálók egy-egy kortárs művész munkájának megszerzése mellett évről évre egyenlő összeggel támogatták az adott művészt, illetve egy-egy sérült fiatalokat gondozó, magánfenntartású lakóotthont. Jaksity György kérdésünkre elmondta: a hároméves konstrukció nem egy otthon esetében mentőövet jelentett 2009-ben és 2010-ben, amikor a gazdasági válság nyomán az egyéb támogatások elapadtak. Nemcsak a lakóotthonok, hanem a művészek számára is fontos volt a biztos bevétel, hiszen annak összege több esetben a nagy tekintélyű állami Derkovits-ösztöndíjéhoz volt fogható. Három év alatt öszszesen 76 millió forint került a támogatottakhoz: 2008-ban 36 millió (ez a csomagban lévő műalkotás első évi, illetve az önálló műtárgyak leütési összegét tartalmazta), majd 2009-ben és 2010-ben 20-20 millió.

A mostani, második árverés az otthonokban akkor elindult művészetterápiás program eredményeire épül. Tarr Hajnalka képzőművész szakmai vezetése mellett számos egyébként nehezen kezelhető, problémás fiatal tapasztalhatta meg a rajzolás élményét, és alakíthatta ki saját, nemegyszer kifejezetten izgalmas és egyéni stílusát. A szeptember végi műcsarnokbeli aukció (amelyet az első MOHA-árveréshez hasonlóan Virág Judit fog vezetni) a program eredményeként létrejött műalkotásokra épül. Mintegy százmillió forint összértékben több mint száz kisebb-nagyobb méretű rajzra, rajzsorozatra lehet licitálni, közöttük jó néhány olyanra, amely Jaksity Györgyöt saját bevallása szerint műgyűjtőként, képvásárlóként is vonzza. A MOHA minden mű esetében bizonyos összegre garanciát vállal, és ha ennél magasabb leütési ár születik, akkor azt szétosztják a programban részt vevő húsz lakóotthon között. A Concorde és a Mosoly Otthon egyébként igyekszik szakmai körökben is megismertetni, elfogadtatni az autista, skizofrén vagy éppen Down-kóros fiatalok művészetét. Nyáron a Miskolci Városi Galériában volt látható válogatás a most aukcióra kerülő és más művekből, a Magyar Nemzeti Galériában pedig a tervek szerint jövő májusban rendeznek kiállítást az anyagból. Ennek katalógusa alapvető szakirodalomként szolgálhat majd a témával kapcsolatban.

Jaksity György szerint a „profi” műalkotásokat felvonultató jótékonysági árveréseknél különösen fontos, hogy minőségi tárgyakat kapjanak a pénzükért a támogatók. Ellenkező esetben előbb-utóbb csalódni fog a vásárló, a művészek pedig téves jelzéseket kapnak műveik piaci értékét illetően. Kiemeli ebből a szempontból a MOHA aukcióin túl a Concorde által is régóta támogatott Bátor Tábor Alapítvány aukcióit, amelyeken évről évre kiváló kortárs műveket bocsátanak árverésre. Az efféle jótékonysági kezdeményezéseknél kulcskérdésnek tartja azt is, hogy tőkeerős (vállalati) támogatók álljanak a háttérben. A vállalatok képesek garantálni azt, hogy adott esetben alacsony vásárlói érdeklődés mellett is sikeres lesz egy program, anélkül viszont akár egy kiváló kezdeményezés is könnyen kudarcba fulladhat.

Jaksity egyébként – több száz műből álló kollekciója dacára – nem tartja magát igazi műgyűjtőnek; a képzőművészetet az élete részének érzi, de nem a birtoklásvágy mozgatja. A Concorde szintén nem épít vállalati műgyűjteményt, ám az irodák falain sok helyütt feltűnnek a tulajdonosok (Jaksity György mellett a menedzsment több más tagja is rendszeresen vásárol különböző műtárgyakat) kedvencei.

Mecenatúra és jótékonyság

(a Concorde csoport képzőművészeti projektjei, válogatás)

a Ludwig Múzeum meghosszabbított nyitva tartásának finanszírozása (2007)

a Wasárnapi Művészeti Piac (WAMP) főtámogatója (2008)

különböző helyszíneken megrendezett kiállítások támogatása

(például az Ernst Múzeum jelenleg látható Összefüggő terek című, kültéri mászófalat is felvonultató csoportos tárlata)

tárlatvezetések és más programok szponzorálása a Magyar Nemzeti Galériában a 2009-es Múzeumok Éjszakája során

Fogadj be! címmel aukciósorozat és művészetterápiás projekt az autista fiatalok támogatására (2008 óta), illetve más hasonló kezdeményezések támogatása

a Falk Art Fórum támogatása

kortárs galériák támogatása a világ legrangosabb kiállításain, vásárain történő megjelenés érdekében (2009–2010)

művészeti egyetemek hallgatói számára külföldi művészeti vásárok és múzeumok látogatásának támogatása (2009–2010)

műtárgyak szelektív vásárlása támogatási céllal

Forrás: cégközlés

a Ludwig Múzeum meghosszabbított nyitva tartásának finanszírozása (2007)

a Wasárnapi Művészeti Piac (WAMP) főtámogatója (2008)

különböző helyszíneken megrendezett kiállítások támogatása

(például az Ernst Múzeum jelenleg látható Összefüggő terek című, kültéri mászófalat is felvonultató csoportos tárlata)

tárlatvezetések és más programok szponzorálása a Magyar Nemzeti Galériában a 2009-es Múzeumok Éjszakája során

Fogadj be! címmel aukciósorozat és művészetterápiás projekt az autista fiatalok támogatására (2008 óta), illetve más hasonló kezdeményezések támogatása

a Falk Art Fórum támogatása

kortárs galériák támogatása a világ legrangosabb kiállításain, vásárain történő megjelenés érdekében (2009–2010)

művészeti egyetemek hallgatói számára külföldi művészeti vásárok és múzeumok látogatásának támogatása (2009–2010)

műtárgyak szelektív vásárlása támogatási céllal

Forrás: cégközlés-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.