BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgalmasan indul az őszi szezon az antikváriumok háza táján

Ritkaságok. Nemcsak a könyvek, hanem a grafikák, fotók és papírrégiségek vonatkozásában is kiváló anyagot vonultat fel holnapi árverésén a Honterus antikvárium. A hazai könyvpiac egyik legismertebb szereplője új helyszínen, az ECE City Center helyett a Kecskeméti utcai Hotel Mercure Budapest Koronában visz kalapács alá 623 tételt.

A modern alkalmazott grafika jeles alkotásai közül két Bortnyik Sándor által tervezett plakát – Modiano cigaretta, Franck kávé – is kalapács alá kerül, egyenként 20 ezer forinttól. Művészek (Mednyánszky László, Aba-Novák Vilmos, Feszty Árpád) által írott levelekből, illetve képeslapokból, a 19 és a 20. század fordulóján vagy a Horthy-korszakban készült magyarországi fotókból, fotósorozatokból, vagy éppen I. Ferenc király magyar nyelvű rendeleteiből is válogathatunk az árverésen. Utóbbi csoportból kiemelkedik egy 1807-ben kelt nyolcoldalas nyomtatvány, amely az új bankócédulák kibocsátásáról, illetve a régiek beváltásáról rendelkezik, és kihajtható rézmetszetes függelékként a bankók elő- és hátoldalait is közli (292. tétel, 120 ezer forint).

A folyóiratok között is a szokottnál több izgalmas régiség akad: licitálhatunk például az első magyar nyelvű periodika, a Batsányi János által szerkesztett Magyar Museum 1792-es évfolyamának két számára (159– 160., 30, illetve 20 ezer). A a könyvritkaságok sorából kiemelkedik Esterházy Pál nádor Mária-kegyképeket leíró, jól ismert és nagy hatású munkájának második, 1696-os kiadása (124., 180 ezer), illetve az 1771-ben megjelent Officium Rákóczianum imádságoskönyv (480., 240 ezer), amelynek vonzerejét rendkívüli ritkasága mellett a benne található nyolcdarabos unikum metszetsorozat is emeli. TG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.