BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londonban járt a CIG

A Merrill Lynch szerint kötvények helyett részvényekbe érdemes befektetni

Befektetés. Külföldön is próbál befektetőket szerezni a CIG Pannónia Életbiztosító, ez volt az egyik célja a cég múlt heti londoni látogatásának. A tőzsdére készülő biztosító részvényeinek jegyzése október 11-én indul. Médiakampányban és roadshow-kon igyekszik a társaság minél több kisbefektetőt elérni. Ha nem sikerül az október 22-ig tartó jegyzés során a csaknem 13 millió darabnyi új és korábban kibocsátott részvényt eladni, akkor 25-én egy intézményi aukcióra is sor kerül.

A biztosító vezetői bíznak a sikerben. A társaság az első fél évben 8,5 milliárd forintos díjbevételt ért el – mondta el egy sajtóbeszélgetés keretében Gaál Csaba, a CIG Pannónia vezérigazgatója. 2008-ban még csak négymilliárd forint volt a díjbevétel, tavaly viszont már 12 milliárdra nőtt, az idén pedig – ha az első féléves eredményt az életbiztosításoknál szokásos módon 40 százaléknak vesszük – a 20 milliárdot is meghaladhatja a forgalom, vagyis túlszárnyalhatja az eredeti 16 milliárd forintos tervet. Új szerzésből az első fél évben 3,8 milliárd forintnyi bevételre tett szert a társaság, ez az év végére kilencmilliárdra nőhet.

Utóbbi adat azt jelenti, hogy a CIG Pannónia az idén mintegy 50 százalékkal nőtt gyorsabban, mint a többi biztosító – hívta fel a figyelmet Gaál Csaba. Ez egyébként főleg a magasabb átlagdíjaknak köszönhető. A unit-linked piacból a cég az első fél évben így 22 százalékot, a teljes életbiztosításiból pedig 15,6 százalékot tudott kihasítani, vagyis az új szerzések terén piacvezető. A társaság egyik legfontosabb partnere az értékesítésekben a Brokernet. Értékben számolva a CIG biztosításainak 80 százalékát a Brokernet adja el, a darabszámokat illetően 60 százalékos a közvetítői csoport részesedése.

Bármilyen impozánsak is a biztosító eddigi számai, a jövőbeni részvényárfolyamra a nemzetközi befektetői hangulat és Magyarország megítélése is rányomhatja a bélyegét. Johannes Jooste, a Merrill Lynch Wealth Management befektetési stratégája a CIG Pannónia vezetőinek és a sajtónak tartott szűk körű előadásában elmondta, az Egyesült Államokban a GDP növekedése jövőre a közgazdászok által előre jelzett 2,8 százalékhoz képest csak 1,8-es lesz, ennek a lakásárak csökkenése és az alacsony fogyasztás az oka. Amerika ennek ellenére valószínűleg elkerüli az újbóli visszaesést, a gazdaság növekedése azonban mérsékelt marad.

A befektetési lehetőségekről szólva Jooste megemlítette, hogy az amerikai állampapírok nagyon drágák, ha tíz éven át megtartja őket a befektető, hozamuk nem fogja elérni az inflációt. A részvénypiacon ezzel szemben lehet találni jó cégeket. A feltörekvő piaci részvények – különösen az ázsiaiak – ígéretesek, az ázsiai piac a devizaárfolyamok alakulása miatt is többet hozhat a befektetőknek az európainál. Az arany is jó befektetés lehet, a görög kötvényekkel kapcsolatban viszont óvatosságra intett a szakember. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.