BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felülteljesítettek a régiós piacok

Az utolsó negyedévben a nemzetközi környezet és az esetleges különadók hathatnak az árfolyamokra

Piacok. Vegyesen alakult az első kilenc hónap a világ tőzsdéin. A nagy amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a NASDAQ 3-5 százalékot emelkedett január óta. Lényegesen vegyesebb ennél a kép Európában. Az euró gyengeségéből profitáló német vállalatoknak köszönhetően a frankfurti DAX index például emelkedett az év eleje óta, de az adósságválsággal küzdő dél-európai államokban a tőzsdék is betliztek, a görög parkett irányadó indexe például a harmadával esett vissza három negyedév alatt. A spanyol és az olasz parketten is két számjegyű mínuszban állnak a részvények január óta, Portugáliában pedig 9 százalékos volt a visszaesés. Ázsiában hasonló a helyzet: a tokiói Nikkei több mint 11, a kínai Shanghai Composite csaknem 20 százalékot esett már.

A régióban viszont lényegesen kedvezőbb az első kilenc hónap eredménye. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX például 9,5 százalékkal, 23 239,9 pontra emelkedett, a lengyel és a román parkett mutatói százalékosan két számjegyű pluszban állnak, Ukrajnában pedig 37 százalékos volt az index emelkedése. Ami a vezető hazai részvényeket illeti, a bankpapírok és a Magyar Telekom árfolyama csökkent. A távközlési részvény árfolyamát a kifizetett osztalék csökkentette, míg az OTP-t és az FHB-t a bankszektort sújtó kedvezőtlen hírek – például a bankadó vagy a svájci frank erősödése – érintette kedvezőtlenül, és vitte a papírokat az év elejétől 2,5, illetve 8,5 százalékos mínuszba. Jól ment ellenben a gyógyszergyáraknak, a Richter árfolyama csaknem 10, az Egisé pedig 18,5 százalékkal emelkedett. A legjobban teljesítő cégek viszont az energetikai szektorból kerültek ki, a Mol-részvényeken a tegnapi hatalmas ralival együtt immár 25 százalékos nyereség van az idén, az RFV befektetői pedig tavaly év vége óta megduplázhatták a pénzüket.

Hogy a negyedik negyedévben hogyan alakulnak a tőzsdei árfolyamok, az Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint elsősorban az amerikai és más országokban kijövő gyorsjelentésektől függ majd. A szezon körülbelül két hét múlva indul, és ezúttal már nem érvényesülnek azok a válság okozta bázishatások, amelyek az elmúlt negyedévekben jellemzők voltak. „Éves összevetésben már nem látunk majd olyan nagy növekedéseket, mint korábban” – mondja Herczenik.

A makrogazdaság is komoly befolyással lehet az árfolyamok alakulására, és ezen a téren nem optimisták a szakemberek, a romló gazdasági környezet nyomást gyakorolhat a tőzsdékre. Az amerikai jegybank szerepét is betöltő Fed és a többi központi bank azonban mennyiségi lazításokkal ellensúlyozhatja ezt, ami támaszt adhat a piacoknak. A következő hónapokban épp ezért egyfajta sávos kereskedés várható a tőzsdéken. Herczenik szerint a New York-i tőzsde S&P 500 indexe 1040 és 1150 pont között mozoghat majd, Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója 1100 és 1200 pont közé várja az indexet. Az európai piacokon sem lesz jobb a helyzet. „Mivel Európában a legkeményebb a monetáris politika, az euró erősödhet, és ez nem kedvez az exportvezérelt német gazdaságnak” – mondja Czachesz. A frankfurti DAX index épp ezért 5800 és 6400 pont között oldalazhat a következő negyedévben.

Ami a pesti parkettet illeti, a szakértők szerint elsősorban a nemzetközi események és a befektetői hangulat alakulása befolyásolja majd az árfolyamokat. A nagypapírok közül az OTP árfolyama reagálhat a legérzékenyebben a trendekre, mivel az árfolyamok, különösen a svájci frank értékének alakulása fundamentálisan is érinti a társaságot. A Molra és a Magyar Telekomra az önkormányzati választások után várható események lehetnek hatással. Ha a kormány komoly mértékű különadót vet ki az energetikai és a távközlési szektorra is, eshet a részvények árfolyama. VG






Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.