BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mazsoláznak a vásárlók

Bécsben és Budapesten is nagy küzdelem folyt egyes ritka műtárgyakért

Összességében alig több mint a tételek fele talált gazdára a Nagyházi Galéria múlt keddi bútor- és műtárgyaukcióján, ugyanakkor egyes kiemelkedő darabok, illetve tárgycsoportok rendkívül sikeresek voltak. Az árverést nyitó bútoranyagban például 360 ezerről 460 ezer forintra drágult egy 17. századi erdélyi kamarás asztal (6. tétel), míg a katalógus címlapján szereplő eklektikus íróasztal (9.) 300-ról 380 ezer, egy osztrák neobarokk konzolasztal (46.) pedig 600-ról 700 ezer forintra. A legnagyobb küzdelem a 13. tételért, egy 19. század végi, ugyancsak osztrák négyajtós szekrényért bontakozott ki. A mahagóniborítású, öntött sárgaréz veretes, reprezentatív bútor ára 200 ezerről 1,4 millió forintra kúszott fel annak dacára, hogy sérült és részben átalakított darabról volt szó. A régi órák közül az 53. számú, 19. század végi osztrák állóóra volt a legsikeresebb: a félmilliós kikiáltási öszszeget 750 ezres leütés követte.

Az árverés legsikeresebb tételcsoportjának az az öntöttvas dísztárgygyűjtemény bizonyult, amely egy budapesti magángyűjteményből került árverésre. A 44 tárgy közül 31-re érkezett licit, és jó néhány tárgy a kikiáltási ár többszöröséért kelt el. Így a 135. számú oroszlánszobrocska 24 ezerről 100 ezerre, a 152. számú, imádkozó bányászfigura 20 ezerről 95 ezerre, egy Kossuth-szobor (155.) pedig 24-ről 95 ezerre drágult. A kollekcióban szereplő vas falitányérok, illetve dobozok kevésbé voltak népszerűek – többségük nem kelt el, és amelyik igen, az is csak alapáron.

A fémtárgyak után sorra került kerámiák közül sok maradt gazdátlan, de egy-egy ritkaság azért ebből a csoportból is megmozgatta a licitálók fantáziáját. A Zsolnay-gyárban a korszak jelentős szobrásza, Ligeti Miklós tervei alapján 1908-ban készített Nő virággal figuráért (184.) például 220 ezertől 340 ezer forintig tartott a harc. A népi kerámiák az átlagnál jobb arányban keltek el, és egyes tételek licitemelkedésére sem lehetett panasz. Egyes erdélyi bokályokat (236., 240., 241.) a kikiáltási ár kétszerese körül, 75–85 ezer forintért ütöttek le, az alföldi munkák közül pedig egy tótkomlósi csalikorsó (257., 55/10 ezer) és egy közép-Tisza-vidéki feliratos kulacs (267., 60/140 ezer) bizonyult a legnépszerűbbnek.

A bécsi Dorotheumnál szerdán és csütörtökön kerültek kalapács alá régi bútorok, ezüstök és egyéb műtárgyak (továbbá a Magyarországon inkább a festményaukciók anyagához csatolt faszobrok). A legmagasabb leütési árat a 881. számon indított embermagasságú firenzei kandeláberpár érte el: a 72 kilónyi 800-as finomságú ezüstből készült huszadik századi alkotást a várt értéksáv felső határánál is jóval magasabb, bruttó 73 500 eurós (bő húszmillió forintos) árat fizetett ki a nyertes. Ugyancsak a vártnál jobban teljesített a 739. számú, figurális lábakon nyugvó 19. század eleji konzolasztal (67 400 euró), valamint egy hasonló korú és stílusú gyertyatartópár (55 200 euró). Nem volt viszont jelentkező a műtárgyaukció egyetlen magyar vonatkozású tételére, egy felső-magyarországi vagy erdélyi műhelyben készült 17. századi aranyozott ezüstkupára. A növényi ornamensekkel és oroszlánábrázolással díszített ötvösmunkáért (801.) 10-15 ezer eurót várt a Dorotheum.

Üvegárverésre készül a Belvedere

Magyarországon első ízben rendez kifejezetten üvegtárgyakat felvonultató aukciót a Belvedere Szalon. Október 30-án nagyjából száz, főként huszadik századi külföldi alkotás kerül kalapács alá, köztük Gallé-, Kralik-, Lalique-, Lötz-, Moser-, Pallme-König-, Poschinger-, Rindskopf-, Schlevogt-, Tiffany-, Val St. Lambert-, Walther & Söhne-, WMF-gyártmányok.

A gazdag Lalique-kínálatban van egy nagyon különleges, 1905-ből származó váza, amelyet 580 ezer forintról indít a Belvedere.

A gazdag Lalique-kínálatban van egy nagyon különleges, 1905-ből származó váza, amelyet 580 ezer forintról indít a Belvedere.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.