BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vonzóvá vált az orosz részvénypiac

Alulárazottság. Az év elején a befektetők igen optimista várakozásokat fogalmaztak meg az orosz részvénypiaccal kapcsolatban, a legtöbben nyilvános részvénykibocsátási hullámra, alaptőke-emelések sokaságára számítottak, ez egyúttal az árfolyamok növekedésével is párosult volna. A várakozások azonban nem jöttek be, az orosz tőzsdeindex a tavaly év végi szint környékén mozog, ez a 2009. évi több mint 100 százalékos ugrását követően nem csekély csalódottsággal töltötte el a befektetőket.

S bár nagy kérdés, hogy az utolsó negyedév meghozza-e a várva várt fellendülést, a piaci szakértők zöme változatlanul optimista, komoly növekedési potenciált lát az orosz részvénypiacban. A gazdaság jó helyzetben van, a politikai helyzet stabil, a részvények alulárazottak – hangzik az elemzők érvelése. Tény, az orosz részvénypiac stagnálásával szemben a gazdaság javuló tendenciát mutat: a GDP második negyedévi 5,2 százalékos növekedése biztató jelnek tekinthető az első három hónap 2,9 százalékos emelkedése után. Az IMF is optimista jövőképet fogalmazott meg nemrégiben elemzésében: 2010-re 4,3, 2011-re pedig 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol Oroszországban, ez meghaladná az Egyesült Államokban ez évre várható 3,3, illetve a jövő évre prognosztizált 2,9 százalékos bővülést, ráadásul az eurórégiót is lekörözné, 2010-ben 1, jövőre pedig 1,3 százalékponttal. Egyes piaci szakértők szerint az sem elhanyagolható szempont, hogy az import és az export aránya is egészségesnek mondható, erre kevés európai országban van példa, jó állapotban van az állami költségvetés, egy számjegyű az infláció, illetve alacsonyak a kamatok. A lakossági fogyasztás pedig érdemi növekedésnek indulhat a kormányzati intézkedések nyomán (például alacsony adókulcs, komoly szociális támogatások), amellyel vélhetően a 2012-ben esedékes választásokra igyekeznek már a szavazók támogatását megszerezni. Oroszország nemrégiben jelentette be privatizációs elképzeléseit: az elkövetkező öt évben 50 milliárd dolláros értékben kerülne sor állami vagyon értékesítésére, ez a szakemberek szerint komoly lépést jelentene az orosz gazdaság modernizálásának irányába.

Érdekes módon azonban a javuló fundamentumok korántsem érhetők tetten a részvényárfolyamokban, hiszen a papírok árazása többé-kevésbé a tíz évvel ezelőtti szintjükön mozog. Oroszország a legolcsóbbnak tekinthető a nagyobb piacok között – állítják az elemzők –, ezt jól jelzi a P/E (egy részvényre jutó árfolyam és nyereség hányadosa) mutató is. Míg a fejlődő piacokon 10 feletti P/E mutatókkal lehet találkozni, addig az orosz vállalatok 7 körüli értéken cserélnek gazdát. A BRIC csoportba tartozó országok esetében például a brazil részvények 13-as, a kínai papírok 15-ös, míg az indiaiak 20-as P/E szinten mozognak.

A befektetők orosz részvénypiaccal kapcsolatos megítélése azért is tűnhet meglepőnek, mert a kötvénybefektetők már „léptek”, a megítélésük érdemben változott az országgal szemben, ezt jól mutatja, hogy nemrégiben az amerikai államkötvényekhez képest alig 130 bázispontos különbséggel keltek el a papírok. Kérdés, hogy a részvénybefektetők mikor „eszmélnek fel”, hogy már nem egy tíz évvel ezelőtti Oroszországgal van dolguk. Ez várhatóan változni fog – vélik az elemzők, ám meglátásuk szerint a világgazdasági helyzet bizonytalansága érdemben kihat az orosz piacra, s a befektetők egyelőre erre koncentrálnak s nem magára az orosz gazdaságra. A jövő esztendő azonban változást hozhat, hiszen a gazdasági növekedés folytatódhat, s ez már az óvatosabb befektetőket is meggyőzheti – mutatnak rá a szakértők.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.