BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dúlt az optimizmus a piacokon

Dúlt az optimizmus a piacokon a tegnapi európai kereskedés során, és a forgalom nagyságán sem volt igazán érezhető, hogy Amerika zárva tartott – írják az Erste elemzői.

A hét első felében Portugália miatt ijedtek meg a piacok, ezen azonban hamar túl tudták tenni magukat, ismételten bebizonyítva, hogy minden csoda három napig tart. Délután Mario Draghi beszéde után teljesült ki az optimizmus a tartósan laza monetáris kondíciók ígéretétől, ami a főbb nemzetközi indexeket is 2%-os plusz fölé lökte.

A hazai piac emelkedésére az OTP és a Richter felől érkező pozitív hírek is rásegítettek, a hazai bankpapír több mint 4%-os emelkedéssel örvendeztette meg a befektetőket. A mai nap legfőbb eseménye a 14.30-kor érkező amerikai munkaerő piaci adatok lesznek, melyek akár nagymértékben befolyásolhatják a kereskedés irányát. A pozitív hangulatban ma tovább folytatódhat az emelkedés, és a BUX index a 19.030 pontos ellenállást, míg a DAX index a 8.100 és 8.160 pont közötti rést veheti célba.

USA:
- A Függetlenség napját ünnepelték tegnap az USA-ban, ezért nem volt kereskedés a tengerentúli piacokon.
- Ma viszont izgalmas nap elé nézünk, hiszen számos makroadatot publikálnak a tengerentúlon. A befektetők a munkapiaci adatokra fognak figyelni. Megjelenik a júniusi munkanélküliségi ráta, az elemzők arra számítanak, hogy 7,6%-ról 7,5%-ra csökken a mutató. A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számát is publikálják, az előző hónapra 175 ezres bővüléssel kalkulálnak az elemzők.

Európa:
- A nyugat-európai börzéken azonban meglehetősen kedvező hangulat uralkodott (FTSE100 3,08%, DAX 2,1%, CAC40 1,9%).
- Az Európai Központi Bank a várakozásnak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5%). Draghi jegybankelnök arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy tartósan alacsony lehet a kamat, és a negatív betéti kamat bevezetése sem kizárt.
- A Bank of England sem változtatott az alapkamaton (0,5%) és az eszközvásárlási program méretén a tegnapi kamatdöntő ülésén.

Olaj, arany:
- Az olaj árfolyamának emelkedése az egyiptomi helyzet viszonylagos stabilizációjával kifulladni látszik, a WTI árfolyama egyelőre változatlanul 101 dolláron áll.
- Az arany árfolyama a tegnapi pozitív befektetői hangulatban kismértékben csökkent, és 1252,8 dollárról 1249 dollárra változott, ma reggel pedig már csak 1244 dolláron állt egy uncia arany jegyzése.

Devizák:
- Az EKB tegnap a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-os hagyta az alapkamat nagyságát, azonban Mario Draghi a szokásosnál határozottabban kiállt a laza monetáris kondíciók mellett. Meglátása szerint az alapkamat tartósan alacsony, az infláció pedig mérsékelt maradhat, miközben a gazdaság helyzete fokozatosan javulhat. A kamat csökkentésének lehetőségét vizsgálták, de végül elvetették, ugyanakkor a jelenlegi 0,5%-os kamatra nem tekintenek alsó korlátként és mérlegelik a negatív betéti kamat bevezetésének a lehetőségét is. Beszédét követően az euró gyengülésnek indult.
- Az EUR/USD árfolyam áttörte, sőt el is távolodott az 1,3-as szinttől és ma reggel már 1,289-es árfolyam mellett kereskedtek a devizapárral.
- A forint is jelentősen erősödött az euróval szemben. Napon belül nagyot mozgott tegnap a forint árfolyama, az kurzus 296 fölött is járt, ahonnan utána meredek csökkenésnek indult és 292,5-ös árfolyamig csökkent. Ma reggel egy kisebb forintgyengülés tapasztalható, aminek hatására az árfolyam 293 környékére emelkedett.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 1,79%-ot, a Hang Seng 1,8%-ot, a Shanghai index pedig 0,35%-ot emelkedett.
- A kereskedést elsősorban még a tegnapi európai események befolyásolták, de a japán piac emelkedését a dollárral szemben 100-as szint fölé gyengülő jen is támogatta.
- Kiemelt fontosságú makroadat nem érkezett Ázsiából.

Határidős piacok: A határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.


Vállalati hírek

- Az OTP számára kedvező döntést hozott tegnap a Kúria abban a perben, amit egy devizahiteles indított a bank ellen. A Kúria kimondta, hogy a szerződés érvényes, az ügyfél tisztában volt a vételi és eladási árfolyam közötti különbözettel, és azt ki is kell fizetnie. Egy kedvezőtlen döntés a többi bankot is negatívan érintette volna, bár hazánkban nincs precedens jog. A Kúria azzal egészítette ki az adott devizahitel szerződést, hogy az árfolyamrés nem lehet magasabb 1%-nál. A bíróság tehát a várakozásoknak megfelelően a bank javára döntött.

- Az ANY Biztonsági Nyomda 2013. július 4-én 500 darab ANY törzsrészvényt vásárolt 472 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 446.242 darab saját részvénnyel rendelkezik.

- A Commerzbank pénzügyi igazgatója szerint a hajózási üzletággal kapcsolatos megalapozatlan pletykák okozták az árfolyam csökkenését. Egyúttal bejelentette, hogy a vállalt előrejelzése szerint a kockázatok változatlanok maradnak, és hogy optimisták a hajózási piaccal kapcsolatban. Egyúttal ismételten megerősítette, hogy nem tervezik az eszközök elkapkodott értékesítését.

- A brazil MPX-ben 36%-os részesedéssel rendelkező E.ON bejelentette, hogy a társaságnál zajló 300 millió eurós tőkeemelésben a tulajdonosi részesedésének megfelelően mintegy 100 millió euróval vesz részt. A tőkeemelés a vállalat pénzügyi helyzetének megerősítését szolgálja, ami javítja a növekedési lehetőségeket, így a mostani hír pozitívnak tekinthető.

- Az E.ON, a Dong és a Masdar tegnap hivatalosan is átadta a világ legnagyobb off-shore (tengerre telepített) szélerőmű parkját Anglia partjainál. A London Array nevű szélparkba a Siemens 175 szélerőművet szállított. A szélerőművek 500.000 brit háztartást fognak ellátni árammal, teljes kapacitásuk 630 megawatt. A Siemens hosszú távú szerződést kötött a szélerőművek szervizelésére. A részleges termelés egyébként már áprilisban elkezdődött.

- A Fiat egyik felsővezetője szólalt meg tegnap Milánóban, és az európai autópiaccal kapcsolatban azt mondta, hogy az idei évben sem vár javulást. A júniusi számok is azt mutatják, hogy 2013 is gyenge éve lehet az európai autópiacnak.

- Az Olaszországban épülő új Fiat üzemben egy év múlva kezdhetik gyártani a Chrysler és a Fiat új városi terepjáróját. A Fiat modell neve 500X lesz, a szerkezet-azonos Jeep modell nevét azonban még nem lehet tudni.

- A Telefonica úgy döntött, hogy a feltörekvő piacok gyengélkedése miatt elhalasztja a kolumbiai egységének nyilvános részvénykibocsátását. Az idei évre tervezett részvénykibocsátásra leghamarabb 2014-ben kerülhet sor. A Telefonica 70%-os tulajdonrésszel rendelkezik a vállalatban, míg a kolumbiai állam 30%-kal.

- A Thyssenkrupp felvásárolta a BenMet nyersanyagokkal foglalkozó üzletágát. A tranzakció célja a tevékenységi portfolió szélesítése. A tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.