BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő a Budapest Alapkezelő

„2013 szép év volt. A csökkenő kamatkörnyezet kedvezett a szektornak, a Budapest Alapkezelő által kezelt vagyon a piaci átlag fölött, 47 százalékkal nőtt, és most már meghaladja a 400 milliárd forintot” – mondta Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója a cég sajtótájékoztatóján.

A hozamok szempontjából is sikeres volt az alapkezelő. A dolláros rövid kötvényalap 4,2, az eurós 3,6 százalékos hozamot ért el, a Budapest 2016 alap pedig 9,8 százalékot hozott.

Az alapkezelőnél az idén is alacsony kamatkörnyezetre számítanak, ami nem feltétlenül kedvez az alapoknak, a pénzpiaci alapok ugyanis nem tudnak elszakadni az alacsony piaci hozamoktól, így ezek népszerűsége csökkenhet. Az alapkezelőnél egy új alappal próbálnak válaszolni a kihívásokra. A GE Money Paradigma nevű alap fejlesztése során azt vizsgálták, melyik eszközosztállyal lehet viszonylag magas hozamot elérni. Végül a vállalati kötvénypiacon találtak megfelelő befektetéseket, ezen belül is a rövid futamidejű hitelpapírokra fókuszálnak majd. Mivel alacsony a kamatkörnyezet, a vállalati csődráta is alacsony, ezért ezek viszonylag biztonságos megtakarítások maradhatnak – mondta Bebesy Dániel portfóliómenedzser.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.