BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a Kúria döntése: ezúttal nyertek a devizahitelesek

A Kásler-ügyben érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések - mondta ki a Kúria.

A Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad.

Ebben az ügyben a Kúria kizárólag a Kásler házaspár szerződéséről döntött, vagyis nem lehet ezt minden devizahiteles perre általánosan érvényesnek tekinteni.

Kásler Árpád és felesége azért fordult bírósághoz, mert álláspontjuk szerint tisztességtelen az a devizahitel-szerződésükkel kapcsolatos kikötés, amely szerint a kölcsönt svájci frankban a folyósítás napján érvényes vételi árfolyamon állapítják meg, ugyanakkor az egyes fizetendő részletek forintösszegét majd az esedékesség napját megelőző napon érvényes eladási árfolyamon kell meghatározni.

Gadó Gábor ügyvéd, a másodrendű alperes OTP Jelzálogbank jogi képviselője felszólalásában elmondta: azt kérik a Kúriától, állapítsa meg, hogy a Szegedi Ítélőtábla másodfokú jogerős ítélete törvénysértő volt, azt helyezze hatályon kívül, és utasítsa el a felperesek keresetét. (A Szegedi Ítélőtábla 2012 áprilisában kimondta, hogy a vitatott, perbeli szerződéssel ellentétben nem eladási, hanem vételi árfolyamon kell kiszámítani a törlesztőrészleteket.)

A pénzintézet jogi képviselője kifejtette, hogy az árfolyamrés - a vételi és az eladási árfolyam különbözete - alkalmazása önmagában nem teszi tisztességtelenné a szerződést. A szerződés világos, egyértelmű rendelkezéséket tartalmaz, a fogyasztó pedig észlelhette, hogy a vételi és az eladási árfolyam eltér.

Kásler Árpád a tárgyaláson megvált jogi képviselőjétől, és úgy döntött, személyesen jár el. Ennek keretében tartott felszólalásában azt hangoztatta, hogy a szerződés teljesítése során nem volt devizaátváltás, ezért az összes ezzel kapcsolatos kamat, költség szerinte jogellenes. A Szegedi Ítélőtáblára hivatkozva a felperes felvetette: ha nem volt átváltás, akkor miért számítanak fel árfolyamrést. Az árfolyamrés összes járulékos költsége szerinte jogellenes.

A felperes azt is hangsúlyozta, hogy az ügyben a magyar törvények szerint kell eljárni, amelyek alapján szerinte a szerződése kapcsán megállapítható a csalás.

"A Kúria tartsa és tartassa be a magyar törvényeket, és tegye át az ügyészségre az ügyet" - hangoztatta Kásler Árpád, aki azt kérte a Kúriától, tegye jóvá mindazt, ami az elmúlt években történt, és ami miatt sok család lett földönfutó.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.