BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas hozam kisebb kockázattal

Tőkevédett alapokkal különösebb kockázat nélkül lehetett viszonylag magas hozamot elérni az utóbbi években. Jelenleg a fejlett részvénypiacok teljesítményéből részesedést ígérő alapok hoznak a legtöbbet, nem biztos azonban, hogy egy-egy jónak tűnő sztori a futamidő végéig kitart.

Alacsony kockázattal is nagyon jó hozamot érhettek el az utóbbi hónapokban a befektetési alapok vásárlói. A tőkevédett alapok közül több is kiemelkedően teljesített az utóbbi években, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatai szerint tíz ért el közülük az év eleje óta kétszámjegyű hozamot, sőt az ilyen alapok többsége jelenleg a pénzpiaci alapok fölött teljesít.

Bár a befektetési alapok az utóbbi két évben nagyon sok friss tőkét vonzottak, a jellemzően kettő-négy éves időtávra szóló, gyakran zárt végű tőkevédett alapok kedveltsége nem sokat változott. 2013 eleje óta folyamatosan körülbelül 480-500 milliárd forint van ezekben a konstrukciókban, amelyeknek a száma 160-180 között ingadozik. A stagnálás egyik oka lehet, hogy a befektetők egy része már csalódott ezekben az alapokban, voltak ugyanis olyan konstrukciók is szép számmal, amelyek csak a minimálisan vállalt hozamot, vagy éppen csak a befektetett tőkét adták vissza. Főleg 2009 környékén lehetett fájó a befektetőknek, ha azzal szembesültek, hogy egy, a részvénypiacok teljesítményéből részesedést ígérő alap egyáltalán nem fizetett hozamot, miközben a bankbetétekre kétszámjegyű kamatokat kaphattak volna.

Az alapkezelők folyamatosan próbálnak eladható befektetési történeteket tenni a tőkevédett konstrukciók mögé, ezek közül vannak, amelyek bejönnek, mások kevésbé sikeresek. „A tőke- és hozamvédett alapok közül a fejlett piaci részvényeket – ezen belül is a kiemelkedő pénzügyi mutatókkal és kedvező profitkilátásokkal, jövőképpel rendelkező világcégek papírjait – tartalmazó alapjaink voltak a legeredményesebbek. Az alapokban a cégek kiválasztásánál arra is törekedtünk, hogy földrajzilag és szektorok szerint egyaránt változatosak legyenek” – mondja Horváth István, a tőkevédett alapok piacán vezetőnek számító K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Jelenleg is azok az alapok teljesítenek a legjobban, amelyeknél a mögöttes kosár fejlett piaci részvényeket tartalmaz. A K&H növekedés plusz fantázianevű alapjai 2012 tavaszán indultak, és bő két év alatt az első sorozat már több mint 64, a második pedig csaknem 58 százalékos hozamot ért el. Az OTP fejlett piaci Trend Fix alapjában is szűk három év alatt megmásfélszerezhették a befektetők a pénzüket, de szépen hozott eddig a tavaly indult alapok közül az Apple-Samsung-Microsoft trió teljesítményéből részesedést ígérő CIB Titánok, vagy a német, a svéd és a svájci tőzsdére épülő szintén CIB-es Stabil Európa is.

A fejlett részvénypiacokon kívül is akadtak ígéretes történetek. A 2011 novemberében indult OTP Reál Globális befektetési alap például a nemzetközi ingatlanfejlesztő és hasznosító szektort szemelte ki. Az alap idén decemberben jár le, és a maximálisan elérhető 60 százalékos hozamból 50 százalékot már megszerzett. A három és fél éves futamidejű MKB Feltörekvő Kína 2. alapj pedig két év alatt már 26 százalékot szedett magára.

„Nem mindig sikerül azonban évekkel előre kiszámítani a piacok alakulását” – mondja Daróczi Antal, az MKB Alapkezelő megbízott vezérigazgatója. Egy-két évvel ezelőtt, amikor folyamatosan dőltek az újabb és újabb aranyárcsúcsok, divatossá váltak az ilyen témájú befektetési alapok, és egy ideig nagyon jól is teljesítettek. Azok a befektetők viszont, akik későn kapcsoltak, és pont a csúcson, vagy már a leszálló ágban vásároltak ilyen alapokat, egyelőre aligha elégedettek az árfolyamokkal. Az azonban vigasztalhatja őket, hogy a befektetett pénzüket, bárhogy is alakul az arany ára, mindenképpen visszakapják a futamidő végén.

Időről-időre felbukkan a sport is a témák között egy-egy nagyobb szabású esemény kapcsán. Az alapkezelők ilyenkor a népszerű sportesemény szponzorainak, vagy a sporteseményre való felkészülésből, az építkezésekből, kapcsolódó szolgáltatásokból profitáló cégeknek a részvényeit teszik az alap mögöttes részvénykosarába. Bár a koncepció, hogy az ilyen cégek nyernek majd a sporteseménnyel, logikus, a sportos alapok vegyesen teljesítettek eddig. Az MKB Brazil teljesítmény alapja például eléggé gyengén muzsikál, csaknem két és fél év után még mindig 7 százalék körüli mínuszban áll az induláshoz képest. A pekingi olimpia idején indított tematikus alapok között is akadt olyan, amelyik csak keveset hozott a minimálisan ígért hozamon felül, de olyan sportos alapok is voltak, amelyek hozamával a befektetők elégedettek lehettek.

India, Törökország, klímaváltozás

A nem tőkevédett, nyílt végű részvényalapok közül az idén eddig az indiai és a török tőzsdén befektetők érték el a legmagasabb hozamokat, ezek a konstrukciók 30-40 százalékkal növelték január óta a beléjük fektetők vagyonát. Az idén is tovább pörgött a klímaváltozás sztori, a zöld cégek részvényeibe fektető alapok szintén kétszámjegyű hozamot értek el.

A feltörekvő piaci részvényalapok is magukra találtak, ezek között is több olyan akad, amelyik 10-15 százalékos hozamot ért el az év eleje óta, de a fejlett piaci részvényalapok teljesítménye is egész jó a kockázatmentes befektetésekével összehasonlítva.

A részvényalapok közül a legtöbbet az orosz tőzsdén befektető konstrukciókkal lehetett bukni, amiben fontos szerepe van az orosz-ukrán konfliktusnak, és az Oroszországgal kapcsolatos szankcióknak is. A Budapesti Értéktőzsde indexét követő alapok szintén mínuszban állnak az idén.

A feltörekvő piaci részvényalapok is magukra találtak, ezek között is több olyan akad, amelyik 10-15 százalékos hozamot ért el az év eleje óta, de a fejlett piaci részvényalapok teljesítménye is egész jó a kockázatmentes befektetésekével összehasonlítva.

A részvényalapok közül a legtöbbet az orosz tőzsdén befektető konstrukciókkal lehetett bukni, amiben fontos szerepe van az orosz-ukrán konfliktusnak, és az Oroszországgal kapcsolatos szankcióknak is. A Budapesti Értéktőzsde indexét követő alapok szintén mínuszban állnak az idén. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.