BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

309-hez tapadt a forint árfolyama

A 200 napos mozgóátlag áttörését követően oldalazást láttunk a forint árfolyamában. A 308-309-es szinthez tapadt a forint, és várhatóan folytatódhat az oldalazás ma is - áll az Erste elemzésében.

Ma nem várható nagyobb fajsúlyú piacmozgató makrogazdasági adat, ami szerintünk érdemben befolyásolná a hazai fizetőeszköz árfolyamát. A görög tárgyalásokkal kapcsolatos hírek okozhatnak változást a befektetői hangulatban. A következő szint 307,5-nél húzódik, kedvező hangulat esetén ennek áttörésével alakulhat ki egy újabb szint. Ezzel összhangban 305-310 között alakulhat az EURHUF árfolyam.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A hozamgörbe hosszú végén láthattunk további korrekciót tegnap, a 3, 5, 10 és 15 éves papírok esetében 2-5 bázispontos emelkedés történt. Ezzel együtt még mindig csak a 15 éves kötvény hozama van 3% felett 2 bázisponttal, míg a többi papír másodpiaci hozama ez alatt tartózkodik.

A mai nap folyamán 3, 5 és 10 éves kötvényaukciót tart az ÁKK. Továbbra is erős keresletre számítunk, amit tovább erősít az ÁKK új vezérigazgatójának bejelentése. Barcza György megerősítette a nemzetgazdasági minisztérium korábbi tájékoztatását, miszerint idén nem várható devizakötvény kibocsátás.

Nemzetközi helyzetkép:

Oldalaztak tegnap a vezető tengerentúli indexek (Dow 0,04%, Nasdaq -0,23%, S&P500 -0,39%).

Oldalazás jellemezte az európai piacokat tegnap. A DAX 0,2%-ot, a CAC40 0,4%-ot emelkedett, miközben a FTSE100 0,2%-ot csökkent.

Vegyes kép alakult ki Ázsiában: a Nikkei 1%-ot csökkent, míg a Hang Seng 0,4%-ot, a Shanghai index pedig 0,6%-ot emelkedett.

Ahogy ismét előtérbe kerültek az EU-s félelmek, úgy indult be ismét a dollár erősödése. Tegnap reggel még a 20 napos mozgóátlag közelében, 1,15-ös árfolyam környékén jegyezték a devizapárt, ami ma reggelre 1,133-ra csökkent le, és a kockázatkerülés előtérbe kerülése miatt ma is tovább folytatódhat a dollár erősödése.

A WTI 47,8 dollárra zuhant ma reggel, miután a hét elején hatalmas emelkedést mutatott be. Az USA készletek 84 (!) év óta a legmagasabb szintre emelkedtek, miután a múlt héten 6,33 millió hordó növekedést jelentett be az EIA. A piac 3,27 millió hordó növekedésre számított. A piaci változékonyság is jelentősen megnőtt.
Az arany ára csak kismértékben nőtt 1.270 dollárra annak ellenére, hogy a görög hírek miatt a piac ismét a csődöt kezdte el árazni.

Ma reggel mínuszban voltak az amerikai és az európai határidős indexek is.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Az ADP januári jelentése szerint 213 ezer fővel bővült a magán szektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, némileg alulmúlva a 220 ezer fős várakozást. Pozitívum, hogy a decemberi értéket 241 ezerről 253 ezerre javították.

Az ISM szolgáltatóipari indexe tegnap délután látott napvilágot, a várt 56,4 pont helyett 56,7 pont lett a januári adat, a foglalkoztatottsági alindex azonban 55,7 pontról 51,6 pontra esett, ami egy éves mélypontot jelent.

A Markit szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe 54,2 pont lett januárban, 0,2 ponttal felülmúlva a várakozást. Hat hónap után sikerült ismét emelkedést mutatnia az indexnek.

Az EKB bejelentette, hogy a görög állampapírokat mostantól nem fogadják el fedezetként a görög kereskedelmi bankoktól, mert már nem feltételezik, hogy sikerrel zárulnak a hitelmegújításról szóló tárgyalások. Az EKB döntése elég komoly üzenet a piac számára, főként miután az elmúlt napokban úgy tűnt, mintha közelednének egymáshoz az álláspontok.

Az EKB lépése kapcsán ma ismét alulteljesíthetővé válhatnak a görög bankok, hiszen egyrészt ismét növekedhet az ország csődkockázata, másrészt a bankok csak nehezebben és csak drágábban juthatnak refinanszírozáshoz, ráadásul a januárban tapasztalt betétkiáramlás is tovább folytatódhat. Decemberben a görög bankok az EKB-val folytatott műveletek körülbelül 15%-ánál használtak fel fedezetként görög államkötvényeket. Maguk a görög bankok továbbra is az EKB partnerének számítanak, csak a görög államkötvényeket nem használhatják fel fedezetként.

Az EKB szigorítása a görög államkötvényeket is nyomás alá helyezheti ma.
A görög és a német pénzügyminiszter ma 12.30-kor találkozik egymással.
Decemberben a német ipari rendelések hó/hó alapon 4,2%-kal ugrottak meg szemben az 1,5%-os várakozással.

A kínai jegybank 50 bázisponttal, 19,5%-ra csökkentette a kereskedelmi bankok számára a kötelező tartalékrátát, ezáltal megvalósítva a monetáris lazítás újabb körét. Időzítés szempontjából némileg meglepetést okozott a döntés, viszont a piaci várakozások azt tükrözték, hogy idén szinte biztosan csökkenni fog a tartalékráta nagysága.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.