BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

7,1 százalékkal nőtt az ipari termelés decemberben

A forint tegnap újra erősödést tudott felmutatni, ezzel pedig sikerült a 307,5-nél lévő szintet is elérni és áttörni azt. Reggel 307-en állt az EURHUF árfolyama, és várakozásaink szerint további erősödés esetén 305-nél lehet a következő akadály, így 305-310 közöttire várjuk a hazai fizetőeszköz árfolyamát - áll az Erste elemzésében.

Az erősödésben az Európai Bizottság által közzétett jelentés játszhatott szerepet. A régióban az orosz-ukrán konfliktus okoz bizonytalanságot, mely inkább a gyengülés irányába hatna, azonban ez a hatás egyelőre nem gyűrűzött be a magyar piacra. A mai nap folyamán az amerikai munkapiaci adatok jelenthetnek mozgató erőt. Amennyiben kedvezőtlenül alakulnak a statisztikák, a forint maradhat ezen a szinten, illetve a 305-310-es szint aljához közelíthet.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Folytatódott a kötvényhozamok korrekciója, hiszen a hozamgörbe hosszú vége tovább tolódott felfelé, mintegy 10-12 bázisponttal lettek magasabbak a másodpiaci hozamok.

A tegnapi aukción a tervezett 55 milliárd forint helyett 62 milliárd forint értékben vont be forrást az ÁKK. A 3 és 5 éves papírok esetében a meghirdetettnél magasabb lett az értékesítés, míg a 10 éves kötvényekből a tervezettnél kevesebbet adtak el. A két héttel ezelőtti aukcióhoz képest, jelentős, 15-33 bázispontos csökkenés történt a hozamok esetében. Az átlaghozam a 3 éves papíroknál 2,11%, az 5 éveseknél 2,46%, míg a 10 éveseknél pedig 2,86% lett.  
 
Nemzetközi helyzetkép:

Meglehetősen jó hangulat bontakozott ki tegnap a tengerentúli börzéken, bőven 1% feletti pluszban zártak az indexek (Dow 1,2%, Nasdaq 1,02%, S&P500 1,05%).

Oldalazás jellemezte az európai tőzsdéket tegnap. A Dax 0,06%-ot esett, a CAC40 0,14%-ot, a FTSE100 0,09%-ot emelekdett.

Vegyes kép alakult ki Ázsiában: a Nikkei 0,8%-ot emelkedett, a Hang Seng 0,2%-ot, a Shanghai index 1,9%-ot csökkent ma reggel.

A dollár oldalazni kezdett a 20 napos mozgóátlag alatt az euróval szemben, és jelenleg 1,145-nél jár a kurzus. A grafikonon egy háromszög formálódik, és ebből egy kitörés jöhet hamarosan.

A WTI 47,8 dollárra zuhant ma reggel, miután a hét elején hatalmas emelkedést mutatott be. Az USA készletek 84 (!) év óta a legmagasabb szintre emelkedtek, miután a múlt héten 6,33 millió hordó növekedést jelentett be az EIA. A piac 3,27 millió hordó növekedésre számított. A piaci változékonyság is jelentősen megnőtt.
Az arany ára csak kismértékben nőtt 1.270 dollárra annak ellenére, hogy a görög hírek miatt a piac ismét a csődöt kezdte el árazni.

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. A Dow és a Nasdaq pluszban, míg az S&P és a DAX mínuszban volt.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A friss segélykérelmek száma 278 ezerre emelkedett az Egyesült Államokban múlt héten, amely lényegesen jobb, mint a várt 290 ezer fő.
Ma a délutáni órákban érkeznek a munkapiaci adatok, a várakozások szerint 230 ezer fővel bővülhetett a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma, és 5,6%-on stagnálhatott a munkanélküliségi ráta.

Merkel és Hollande tegnap Ukrajnáról egyeztetett, melynek keretében egy olyan vélemény alakult ki, hogy a Donyec-medencének önigazgatási jogot biztosítanának, ezáltal egyfajta decentralizációt megvalósítva.

Bár normál eljárás keretében az EKB már nem fogad el fedezetként görög államkötvényeket a görög kereskedelmi bankoktól, de az ELA programból (sürgősségi likviditási segítség) továbbra is szerezhetnek likviditást, azonban ennek mérete mindössze 60 milliárd euró lehet. Másrészt ez a forrás 150 bázisponttal magasabb költséget jelent a görög bankoknak.

Gyenge decemberi ipari termelési adat érkezett ma reggel Németországból. Év/év alapon 0,7%-kal esett vissza, miközben a várakozás csak 0,3%-os visszaesés volt.

Három hét alatt negyedszerre csökkentette az alapkamatot a dán jegybank, és így már a svájci alapkamattal megegyező szintre, -0,75%-ra került az irányadó ráta. A dán korona gyengítése érdekében egyúttal 16 milliárd dollár értékben interveniált a jegybank.

Tegnap gyakorlatilag összeomlott az ukrán hrivnya árfolyama, a dollárral szemben közel 50%-ot gyengült a 25-ös szint közelébe. Az ukrán jegybank bejelentette, hogy mostantól nem költenek intervencióra a megcsappant devizatartalékból, vagyis az ukrán fizetőeszközt szabadon lebegtetik. A negatív hatást azzal sem tudták csillapítani, hogy a jegybank 14%-ról 19,5%-ra emelte az alapkamatot.

A várakozásainkat (3%) felülmúlva, 7,1%-kal bővült az ipari termelés decemberben (év/év), míg a munkanaphatástól tisztított index 4,6%-kal nőtt. A kedvező adat mögött véleményünk szerint továbbra is az autóipar állhat. Azonban a részletes adatokra még jövő hétig várni kell.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.