BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átmeneti megálló jöhet az emelkedésben?

Öröm minden fronton, pedig a görög kérdés továbbra is nyitott. Ugyanakkor a minszki megállapodás, az újabb tűzszüneti terv hatalmas örömöt hozott a piacokra. Persze ebben az is közrejátszott, hogy az IMF 40 milliárd dollárral támogatná Ukrajnát, amelyből az azonnali keret 17,5 milliárd - olvasható az Erste elemzésében.

Az OTP-t és a Richtert széttépték a hírre, akárcsak a német piacot. Pedig hasonló tűzszünetre volt már példa hónapokkal ezelőtt, aztán a vége mégis háború lett. A nagyobb probléma, hogy miközben a részvénypiacok (oroszok is), meg a közép-kelet európai devizák erősödtek a hírre, addig a hrivnya és a rubel sem igazán reagált rá. Így nem is látunk olyan nagy indokot a fent említett két magyar részvény erősödésére. Ugyanakkor az olaj piacán megint a vevők kerültek előtérbe, és ez lehet egy kis pozitív hír az oroszoknak illetve az olajrészvény-túlsúlyos RDX indexnek, ami cirka 3 százalékot emelkedett tegnap.

Egy szó, mint száz, tart a bika piac, amelyen belül egy korrekciót láthatunk, ez azonban inkább oldalazásban merül ki, mint esésben. Ez jó hír lehet a folytatás tekintetében, de szerintünk egyelőre a nagy emelkedések még odébb vannak, még akkor is, ha a mai napi, a várakozásoknál jobb, harmadik negyedéves, német GDP (1,4 százalék a várt 1 százalékkal szemben) a pozitív tartományba küldte a DAX indexet a reggeli órákban. A technikai kép alapján a nap végére csökkenést várunk Frankfurtban, és csökkenést várunk Budapesten is a tegnap nagy rallyt követően.

Nemzetközi hírek
USA

- Az S&P 500 index idei csúcsúra, míg a Nasdaq index 5 éves magasságokba emelkedett a tegnapi kereskedésben.
- A világ egyik legnagyobb biztosítója, az AIG negyedik negyedéves profitja 97 cent lett a tavalyi 1,13 dollár után, miközben az elemzők 1,05 dolláros eredményre számítottak. A visszaesés elsődleges oka egy korábbi magas kamatú adósság visszavásárlása. A menedzsment újabb 2,5 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programot jelentett be.
- Harry Wilson aktivista befektető mellett négy nagy hedge fund is attól fél, hogy a General Motors elveszti jelenlegi adósbesorolását a 8 milliárd dolláros részvény visszavásárlási program végrehajtása esetén. Ha a hitelminősítők megvágnák a cég kötvényeinek besorolását, akkor bóvli (junk) kategóriába kerülne a vállalat.
- 20%-kal nőtt a Groupon árbevétele, azonban ez kevés volt a piac számára, mivel a folyó negyedéves bevételek csupán 790-840 millió dollárt érhetnek el a 856 millió dolláros prognózisokhoz képest, továbbá 0-2 cent között alakulhat csak a profit.
- Az American Express volt a nap egyik vesztese miután bejelentette, hogy a Costco Wholesale-el kötött exkluzív megállapodás idén és jövőre is negatívan hathat a cég bevételeire és profitjára.
- A Zynga játékgyártó cég árfolyama több mint 14%-ot veszített értékéből a tegnapi gyorsjelentés hatására. A bevételek 9%-kal 193 millió dollárra emelkedtek, ugyanakkor a nettó profit sor 5 centes veszteséget mutatott a bázisidőszaki 3 centes veszteség után. A folyó negyedévre vonatkozó prognózisok 155-165 millió dolláros árbevételt és 2-3 cent közötti veszteséget valószínűsítenek, miközben a piac már minimális nyereségre számított.
- Makroadatok terén a délután folyamán megjelenő Michigani fogyasztói bizalmi indexre érdemes figyelnünk, továbbá Richard Fisher Fed elnök beszéde kavarhatja fel az állóvizet, aki a mielőbbi kamatemelés mellett szokott kampányolni.

Európa
- A DAX 1,56%-ot, a CAC40 1,0%-ot, a FTSE100 0,14%-ot emelkedett a tegnapi kereskedésben.
- Számos ellentmondásos hírt követően végül sikerült megegyezésre jutnia az ukrán, az orosz, a francia és a német elnöknek. A megállapodás értelmében vasárnaptól tűzszünet lép életbe és az összes nehézfegyvert elszállítják Kelet-Ukrajnából. Egyúttal 70-140 kilométer szélességű rakétamentes övezetet hoznak létre. A teljes fogolycseréről is megegyeztek. A Dombas régiónak (Luhanszk és Donyeck) nem adnak autonómiát. A megállapodással Merkel nem volt maradéktalanul elégedett, de elfogadta, hogy ennél többet jelenleg nem lehetett elérni.
- Az angol jegybank kormányzója szerint a jelenlegi alacsony infláció átmeneti tényezők eredménye, főként az alacsony olajár hatása, azonban a jegybank így is a korábban vártnál hamarabb, két éven belül elérheti a 2%-os inflációs célt. Egyúttal utalt a 2016-os kamatemelés leejtőségére is a jegybank, miközben kizárta az idei kamatemelés lehetőségét.
- Szivárognak ki a technikai részletek az EKB már bejelentett, de csak márciusban induló eszközvásárlásával kapcsolatban. Ezek alapján a német jegybank havi 10 milliárd euró értékben fog bundokat vásárolni. Mivel az EKB tőkéjéhez Németországnak van a legnagyobb hozzájárulása, így legnagyobb mértékben német eszközöket fog vásárolni az EKB. Ahogy az európai jegybank már korábban jelezte, negatív hozam mellett is fognak német államkötvényeket vásárolni, ami veszteséget okoz a jegybanknak, még akkor is, ha lejáratig tartják a kötvényeket.
- A negyedik negyedévben év/év alapon 1,4%-kal bővült a német gazdaság, felülmúlva az 1%-os növekedésről szóló várakozást.
- Az EKB 5 milliárddal 65 milliárd euróra emelte a görög bankok számára nyújtott sürgősségi likviditási eszköz (ELA) keretösszegét. Miután múlt hét óta az EKB nem fogadja el a görög államkötvényeket fedezetként a görög bankoktól, a 150 bázisponttal drágább likviditást nyújtó ELA kiemelt jelentőségű forrás lett a görög bankoknál.

Olaj, arany
- 52 dollár körüli szintekre kapaszkodott vissza a WTI árfolyama a dollárgyengüléssel párhuzamosan.
- 10 dollárral emelkedett az arany árfolyama tegnap, elérve az 1.230 dolláros szintet. A dollár gyengülése mellett a vártnál rosszabb amerikai kiskereskedelmi adat is szerepet játszhatott a mozgásban.

Devizák
- Az ukrán-orosz megállapodás hatására határozottan erősödésnek indultak a feltörekvő devizák, ahogy a kockázati étvágy növekedett. A régiós devizák közül a forint teljesített a legjobban, de nem sokkal maradt le a lengyel zlotyi és a török líra sem. Az EURHUF árfolyama csütörtök délutánra 306 alá esett. Néhány nappal korábban a 305,5-es árfolyam bizonyult fordító erejűnek.
- A feltörekvő devizákon túl az euró is kivette a részét a globális jó hangulatban, aminek eredményeként az EURUSD árfolyam a 20 napos mozgóátlag 1,1385-ös értékéig pattant fel. Ma reggel tovább folytatódott az árfolyam emelkedése, így a reggeli órákban már 1,14 fölött jegyzik az EURUSD devizapárt.
- A svéd jegybank 10 bázisponttal csökkentve az alapkamatot csatlakozott a negatív jegybanki rátát alkalmazó országok sorába. A kamatvágáson túl 10 millió korona (1,2 milliárd dollár) értékben eszközvásárlási programot is hirdetett, mely visszafogott mérete miatt globális hatással nem járt. Ugyanakkor a jegybanki lépésekre a svéd korona gyengüléssel reagált, és 9,6-ig emelkedett az EURSEK devizapár jegyzése.
- A japán jegybankelnök szerint hátrányos lenne az eszközvásárlási program kibővítése. Ezzel eloszlatta azokat a spekulációkat, hogy a jelenlegi évi 80 ezermilliárd jen összegű QE program nagyságát megváltoztatják. Ennek hatására az USDJPY árfolyam a reggeli 120,4-es értékről 118,7 alá zuhant, hosszú eső gyertyát hagyva maga után az árfolyamgrafikonon.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,4%-kal csökkent, miközben a Hang Seng 1%-kal, a Shanghai index pedig 1,6%-kal emelkedett.
- A japán jegybankelnök tegnap arról beszélt, hogy jelenleg káros lenne az eszközvásárlási program kiterjesztése a jelenlegi évi 80 ezermilliárd jen összegről. Erre a jen erősödéssel, a japán hozamok emelkedéssel, a részvénypiac pedig csökkenéssel reagált.
- Kína legnagyobb mobiltelefon gyártója, a Xiaomi betör az amerikai piacra is. Igaz egyelőre még nem telefonokkal, hanem csak kiegészítőkkel, de nem kérdéses, hogy mi lesz a következő lépés. A társaság egyúttal jelezte, hogy hamarosan megegyezhet egy brazil gyártópartnerrel, ami a latin- amerikai terjeszkedés szempontjából fontos, hiszen így lényegesen kedvezőbb adóelbírálás alá esik.
- A PwC tanulmánya szerint a nagyobb növekedési ütem eredményeként 2018-ra Kína válhat a világ legnagyobb kiskereskedelmi piacává, beelőzve az USA-t.

Határidős piacok
- Alapvetően pozitív hangulat uralkodott ma reggel a határidős piacokon.

Vállalati hírek
A világ legnagyobb acélgyártója, az ArcelorMittal negyedik negyedéves profitja 5%-kal esett. Az acél szállítások szinten maradása mellett a vasérc kitermelés a tavalyi 15,4 millió tonnáról 16,7 millióra emelkedett, ugyanakkor az értékesítési ár jelentősen esett. Az idei évben 6,5-7,0 milliárd dolláros EBITDA jöhet össze, ami elmarad a tavalyi 7,24 milliárdos és az elemzők által várt 7,38 milliárd dolláros értéktől is. Az adósságleépítési céllal jól áll a vállalat, ugyanis az előző negyedéves 17,8 milliárd dolláros érték 15,8 milliárdra csökkent, ami már csak 800 millió dollárral haladja meg a középtávú célt. A globális kereslet a cég előrejelzése szerint 1,5-2,0%-kal nőhet, ami 5%-os megrendelés bővülést hozhat.
 

A Commerzbank pénzügyi igazgatója szerint csaknem 500 millió eurós jogi céltartalék képzés válhat szükségessé az idei évben, ami részvényenként több mint 40 eurócentes negatív hatást jelentene, ami ellensúlyozta a vártnál jobb negyedéves jelentés pozitív hatását. A jogi céltartalék képzésre az Iránnal kapcsolatos szankciók és az elégtelen pénzmosási szabályok miatt számíthat a Commerzbank.

Egy bírósági döntés értelmében a Ryanair-nek 5% alá kell csökkentenie az ír nemzeti légitársaságban, az Aer Lingus Groupban meglévő jelenlegi 29,8%-os részesedését, mivel jelenleg túl nagy befolyása van ír riválisában.

A Raiffeisen cáfolta a Raiffeisen Zentralbank (RZB) és a Raiffeisen Bank International (RBI) összevonásáról szóló spekulációkat.

Javuló eredményről számolt be a Thyssenkrupp a ma reggel megjelent negyedéves jelentésében, ami azonban így is kismértékben rosszabb lett, mint a várakozás. A folytatódó tevékenység adó és kamatok levonása előtti (EBIT) eredménye 245 millió euróról 317 millióra emelkedett, de elmaradt a várt 319,4 milliótól. Az árbevétel 9,09 milliárd euróról 10 milliárdra emelkedett, szintén alulteljesítve a 10,2 milliárd eurós várakozást. A cég nettó adóssága 4,6 milliárd euróról 4,21 milliárd euróra csökkent. Az adózott eredmény 50 millió euró lett, szemben a tavalyi 65 millió eurós veszteséggel. A Thyssenkrupp megerősítette az év egészére vonatkozó legalább 1,5 milliárd eurós EBIT előrejelzését. A javuló eredmény fő oka az alacsonyabb költségek és a csökkenő nyersanyagárak.

Az ügyhöz közel álló források szerint a Fortress Investment Group összesen 530 millió eurót fizet az Unicredit behajtási egységéért és a nem teljesítő hitelportfoliójáért. A nem teljesítő hitelek nominális értéke 2,4 milliárd euróra tehető, ami alapján 90%-os diszkont mellett jött létre az üzlet. A tranzakció hatása lényegében semleges a tőkehelyzetre nézve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.