BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilenchavi csúcson járt a forint

A tegnap reggeli erősödés egész nap kitartott, melynek köszönhetően 303 alá is benézett az EURHUF árfolyama - olvasható az Erste elemzésében.

Nem csak a magyar deviza erősödik az euróval szemben, hanem a lengyel zloty is, így valószínűleg a javuló nemzetközi befektetői hangulat kedvező hatását láthatjuk.

Véleményünk szerint a továbbiakban is inkább a nemzetközi színtérről érkező hírek okozhatnak változást a kurzusban. Ma német inflációs számot, illetve az amerikai GDP adatot (második becslés) publikálják. Amennyiben a német inflációs adat alulmúlja a várakozásokat, a forint erősödése újabb lendületet vehet.

Technikailag 301,5 jelentheti a következő szintet, ami a további erősödéssel szemben állhat. A nap folyamán 302-305 között folytatódhat a kereskedés. Korrekció esetén inkább a 305-höz közelíthetünk újra, mellyel visszakerülhetünk a korábbi 305-310-es sáv közé.


Rövid hazai piaci áttekintés:

Tovább laposodott a hozamgörbe. Az 5, 10 és 15 éves papírok hozamai újabb 11-16 bázispontos csökkenést könyvelhettek el. A régióban ez egyáltalán nem egyedi eset, ugyanis a lengyelek és szlovákok is hasonló mozgást könyvelhettek el.

A tegnap aukción a 12 hónapos DKJ-k kereslete nem volt kiemelkedő, így az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 40 milliárd forint értékben vont be forrást. Azonban az 5 éves változó kamatozású papírokra nagy volt az érdeklődés, így a meghirdetett 20 milliárd forint helyett 25 milliárd forint értékben bocsátott ki az ÁKK. Sőt, délután a nem-kompetitív aukción további 10,5 milliárd forint értékben értékesítettek a változó kamatozású kötvényből.

Nemzetközi helyzetkép:

Vegyesen alakult a tegnapi kereskedés a tengerentúlon, egyedül a Nasdaq emelkedik ki a mezőnyből mérsékelt emelkedéssel, amely elég volt az újabb csúcshoz (Dow -0,06%, Nasdaq 0,42%, S&P500 -0,14%).

A DAX index 1% feletti pluszának hátát nézte csupán az FTSE 100 és a CAC 40 index is a tegnapi európai kereskedésben.

Pozitív hangulatban telt a kereskedés Ázsiában: a Nikkei 0,1%-ot, a Hang Seng 0,3%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot emelkedett.

A WTI árfolyama stabilizálódott ma reggel 49 dollár körül, miután tegnap 51 dollár fölött is volt az árfolyam. Az IEA megerősítette a szaúdi miniszter állítását. Szerintük is az alacsonyabb ár stabilizálta a kőolaj árfolyamát. Ennek ellenére hetente még mindig jelentős mértékben (a múlt héten 8,4 millió hordóval) nő a készletek nagysága, a mostani 434 millió hordó lassan megtelíti a hivatalos 521 millió hordós tartalékot. A piac kevésbé aggódik ettől, mivel a hírek szerint a hivatalos adatnál legalább 100 millió hordóval nagyobb a tárolók nagysága.

Az arany 1210 dolláron állt ma reggel. A kereskedők elsősorban a kedvező kínai arany keresleti adatokra figyeltek, mivel a nettó import Hong Kong felől megugrott decemberben. A Fed heti ülése egyelőre megerősítette, hogy bizonytalan, hogy mikor lesz kamatemelés.

Nagy mozgás volt tegnap az EUR/USD devizapárban. A tengerentúlról azonban nem érkeztek dollárerősítő adatok vagy nyilatkozatok, így elsősorban az euró gyengülésének tudható be a mozgás, a közös valuta más fizetőeszközzel szemben is hasonlóan viselkedett. Az EUR/USD két hete tartó oldalazást követően kitört lefelé, és 1,136-ról 1.12-ig süllyedt zárásra az árfolyam. A következő támasz 1,111-nél húzódik.

Az amerikai határidős indexek a negatív tartományban voltak ma reggel, míg az európaiak vegyes képet mutattak. A DAX pluszban volt.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Tegnap inflációs adatok érkeztek a tengerentúlról, amelyek nem okoztak különösebb meglepetést. A fogyasztói árak 0,7%-kal estek vissza havi alapon januárban, amely csak minimálisan gyengébb a -0,6%-os várakozásnál. Az energiaárak 9,7%-kal csökkentek, a decemberi adatokat -0,4%-ról -0,3%-ra korrigálták. Az év/év alapú inflációs ráta 0,1%-kal csökkent, ami egybeesik a várakozásokkal, de 2009 óta most láttunk először negatív adatot.
A friss munkanélküliségi adatok szerint a várt 290 ezerrel szemben 31 ezer fővel 313 ezerre emelkedett a munkanélküli segélyért folyamodók száma.

A német törvényhozás jelezte, hogy hajlandó megszavazni pénteken a görög mentőcsomaggal kapcsolatos indítványt. A konzervatív párt vezetője, Volker Kauder szerint Németország és Európa érdekei is ezt diktálják.
Görög és portugál GDP adat mellett olasz és német inflációs adat is érkezik a mai napon.

Januárban 2,2% volt az infláció Japánban, elmaradva a 2,3%-os várakozástól és a decemberi 2,5%-os értéktől. A vártnál alacsonyabb infláció láttán ismét felerősödtek az eszközvásárlás növelésével kapcsolatos spekulációk. Annak ellenére is, hogy a japán jegybank elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi helyzetben kimondottan káros lenne az eszközvásárlások további növelése.
A munkanélküliségi ráta meglepetésre 3,4%-ról 3,6%-ra emelkedett Japánban.

A munkanélküliségi ráta 7,4%-on állt a 2014. novemberi és 2015. januári időszakban, mellyel 1,4 százalékpontos csökkenést könyvelt el az előző év azonos időszakához képest. A foglalkoztatottak létszáma pedig 4 millió 127 ezer fő volt, ami 141 ezer fős növekedést jelentett az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Az október-decemberi időszakhoz képest történt munkanélküliségi ráta emelkedés pedig inkább a szezonális hatásoknak tudható be. Úgy tűnik, hogy a közfoglalkoztatottaktól megtisztított adatok is bővülést mutatnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.