BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma zárás után jelent a Magyar Telekom

Tovább kúsztak felfelé az árfolyamok annak köszönhetően, hogy a görög javaslatot az eurócsoport kisebb meglepetésre tárgyalásra érdemesnek találta. Ennek megörült a piac, és az összes vezető index újabb csúcson zárt, miközben a Nasdaq egyre közelebb araszol a 15 évvel ezelőtt beállított csúcsponthoz. Szerintünk nehéz tárgyalások lesznek, mert a matek makacs dolog, és amint számokat is raknak a mostani szöveg mögé, jöhet a hidegzuhany. A számok hiányának amúgy több pénzügyminiszter és az IMF is hangot adott - írják az Erste elemzői.

Janet Yellen tegnapi beszédéből csak azt tudtuk meg, hogy az ún. „forward guidance”-en fognak változtatni, illetve kamatemelés előtt megszüntetik az eddig felhalmozott eszközökön befolyó kamatokból való állampapír vásárlásokat. Ez logikus is, hiszen az elég furcsa lenne, hogy a Fed az egyik kezével lazít, miközben a másik kezével kamatemelés képében megszorít.

Mivel a tegnapi inflációs számok döbbenetes, a 28-ból 23 országra kiterjedő deflációt mutattak az EU-ban, ezért tovább növekedhet a további kamatcsökkentések esélye mind a régióban, mind itthon is. Az MNB is ilyen irányú gondolatokat fogalmazott meg, de a hitelesség fenntartása érdekében továbbra is a márciusi inflációs jelentést emlegette, mint kiindulási pontot az esetleges kamatcsökkentésre. Egyre inkább csak az a kérdés, hogy mekkora lesz az újrainduló kamatcsökkentési ciklusban a csökkenés, és ez mennyi idő alatt zajlik le. Akik a forint további erősödésére szavaznak, azok a túl kicsi és túl késő elvet vallják. Szerintünk meg egy fontos tényező, hogy a gazdaság és monetáris politika szempontjából is fontos devizaárfolyam is figyelembe legyen véve a képletben. Így azt gondoljuk, hogy az MNB-nek nem kellene feltétlenül nagyon óvatosnak lennie.

Összességében a mai napon kismértékű csökkenést várunk a BUX indexben és a DAX index is a tegnap elért 11 200 pont környékén billeghet.

Nemzetközi hírek
USA

- Mérsékelt optimizmus jellemezte a tegnapi kereskedést a tengerentúlon, de egy kis emelkedés is elég volt ahhoz, hogy a börzék újabb lokális maximumra kapaszkodjanak. A Dow Jones és az S&P500 indexek egyaránt történelmi maximumra erősödtek, a Nasdaq pedig 2000 márciusa óta nem látott magasságban tartózkodik, közelítve a történelmi csúcsát (Dow 0,51%, Nasdaq 0,14%, S&P500 0,25%).
- A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe 96,4 pontra esett februárban, ami gyengébb a piac által várt 99,5 pontnál. A januári értéket 102,9 pontról 103,8 pontra javították. A Markit szolgáltatóipari beszerzési menedzser index 54,2 pontról 57 pontra emelkedett februárban. A piac 54,5 pontra számított.
- Janet Yellen Fed elnök szenátus előtti féléves beszámolója arról szólt, hogy a következő pár ülésen még nem valószínű, hogy elkezdi a kamatemeléseket a jegybank. Hozzátette azt is, hogy a jegybanki iránymutatás változni fog a kamatemelés előtt (például kimaradhat a közleményből a „türelemmel várnak” jelző), de ez még nem fog feltétlenül kamatemelést jelenteni. A gazdasági mutatók, illetve az irányváltás szempontjából fontos munkaerő-piaccal kapcsolatban azt mondta a Fed elnök, hogy lát még lehetőséget a fejlődésre.
- Januári lakáspiaci adatok lesznek fókuszban a tengerentúlon.
- Több mint 7%-ot esett a Hewlett-Packard a zárás utáni kereskedésben. A cég bevételei 5%-kal 26,84 milliárd dollárra estek, ami alulmúlta a 27,34 milliárd dolláros elemzői konszenzust. Oka a PC- üzletág gyenge eladási statisztikái, és a dollár erősödése. Az EPS 73 cent lett, míg az egyszeri tételek hatásait kiszűrt egy részvényre jutó eredmény 92 centet ért el, a menedzsment 89-93 cent közötti értékre számított. A befektetők gyomrát a folyó negyedéves prognózisok feküdték meg, miután az elemzői konszenzusban szereplő 96 cent helyett csupán 84-88 centet termelhet ki a cég. Igaz, a vezetőség említést tett egy 9 centes negatív hatásról.
- A DreamWorks Animation negyedik negyedéves profitja mínuszba csúszott a Madagaszkár Pingvinjeinek legújabb epizódja miatt, ugyanis a jegybevételek nem hozták a várakozásokat. A veszteség 3,08 dollár lett (várt 3,01 dollár), amiből a pingvines mese 63 centes mínuszért felel, további 75 centet bukott a cég a strukturális átalakításokon. Ennek ellenére a bevételek 15%-kal 234,2 millió dollárra tudtak hízni.
- A Macy’s 100 millió dollárral többet, összesen 1,2 milliárd dollárt kíván költeni ebben az évben a nemzetközi terjeszkedésre. A negyedik negyedéves értékesítések csökkenése láttán nem igazán örültek a befektetők a bejelentésnek, hiszen 3,2%-ot esett a papír.
- A First Solar profitja közel triplázódott a negyedik negyedévben, elérve a részvényenkénti 1,89 dollárt. A bevételek éves összevetésben 31%-kal 1,01 milliárd dollárra emelkedtek. A piac 76 centes EPS-re és 1,28 milliárd dolláros eredményre számított. A várt feletti profitbővülést a bruttó fedezeti szint 24,6%-ról 30,6%-ra történő emelkedése okozta. A folyó negyedévre ugyanakkor 25-35 cent közötti veszteséget és 550-650 millió dolláros bevételt vár a menedzsment, miközben a piac 80 centes profittal és 924 millió dolláros bevétellel számolt.

Európa
- Az európai indexek 0,5-0,7% közötti emelkedést produkáltak, de a DAX esetében ez új történelmi csúccsal is párosult.
- Az euróövezet pénzügyminiszterei tegnap jóváhagyták a görögök által beterjesztett „reform csomagot”. Athén feje fölött azonban továbbra is ott lebeg Damoklész kardja, mivel a konkrétumok kidolgozására csak ezután kerül sor, amit Chrisitne Lagarde, az IMF vezetője is hiányolt. Az adósság visszatörlesztés idén 22,5 milliárd eurót tesz ki, amiből 8,7 milliárd az IMF-nek, 6,7 milliárd euró az EU-nak járna vissza. Amennyiben a soron következő tárgyalások zátonyra futnak, úgy egyre nagyobb lesz az esély a csődhelyzet kialakulására.
- Az ukrán miniszterelnök CNBC-nek adott interjújában azt mondta, hogy a kelet-ukrajnai területekről továbbra sem vonta vissza Oroszország a nehéztüzérségét. Ezzel az is bebizonyosodott, hogy a két hete megkötött tűzszüneti megállapodás során Vlagyimir Putyin hazudott.
- Magyar idő szerint 15:30-kor Mario Draghi az euró zóna helyzetéről ad majd számot, amit érdemes lesz figyelnünk.

Olaj, arany
- A WTI 49,2 dollárra süllyedt ma reggel. Az olaj a múlt hónap emelkedése után ismét gyengülni kezdett. A piac a héten a növekvő készletekre figyel, amihez hozzájárul az Exxon kaliforniai finomítójának balesete is, ami csökkenti az USA keresletet.
- Az arany ára viszont némileg feljebb került: ma reggel 1.209 dolláron forgott a nemesfém. Janet Yellen Fed elnök szerint az USA jegybankja még néhány találkozó erejéig nem emeli a kamatokat, ami lendületet adott az aranynak. A görögök által leadott „fecni”, ahogy a görög pénzügyminisztérium nyilatkozott, egyelőre nem okozott negatív hangulatot a részvénypiacokon, így ez némileg fékezte az arany áremelkedését.

Devizák
- A Fed elnök beszéde nem mutatott irányt az EUR/USD kurzusának, az árfolyam oldalazott a tegnapi kereskedés során. Ma reggel azonban dollárgyengülés kezdődött, az árfolyam visszatesztelte a 20 napos mozgóátlagot 1,138-nál.
- A forint piacán napok óta csapkodás látható, az árfolyam 304-306 forint között oldalaz. A reggeli kereskedésben sincs nagy izgalom, az árfolyam a sáv közepén oldalaz.
- Az USD/CAD árfolyama nagyot zuhant a tegnapi kereskedésben, a kanadai jegybankelnök beszédét követően. Poloz szerint egyelőre nem valószínű további kamatcsökkentés, ezek a szavak pedig erősítették a kanadai dollárt. Az árfolyam 1,265-ről 1,245-ig zuhant a reggeli kereskedésben.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,1%-ot, az egy hetes ünnepről visszatérő Shanghai index 0,8%-ot csökkent, míg a Hang Seng index értéke lényegében változatlan maradt.
- Az előzetes kínai HSBC beszerzési menedzser index februárban 50,1 pontra emelkedett a januári 49,7 pontos értékhez képest. A piaci várakozás enyhe csökkenés volt.
- Kínában két ponton is változtatnának a szabályozáson az ingatlanpiac felpörgetése érdekében. Az egyik lehetséges módosítás, hogy 5 évről 2 évre csökkentenék azt az időtávot, amelyet követően adómentesen lehet az ingatlanokat értékesíteni. A másik lehetőség, hogy a második lakás vásárlása esetén csökkentenék a kötelező önrész nagyságát.
- A hongkongi kormány csökkentené az adókat és növelné a jóléti kiadásokat. Ezeken felül igyekeznek növelni a turizmus szerepét is.
- Kína hatodik legnagyobb bankja, a Postal Savings Bank of China jövőre tőzsdére mehet, ami még az Alibaba tőzsdei bevezetésénél is nagyobb volumenű lehet majd.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak. EUR/HUF (napi felbontás)

Vállalati hírek
- A Magyar Telekom a korábbi gyakorlatát megváltoztatva ma piaczárás után teszi közzé 2014. IV. negyedéves eredményét.

Az Axa publikálta 2014-re vonatkozó számait, a nettó profit 12%-kal 5,02 milliárd euróra emelkedett, ami csak némileg múlja alul az 5,08 milliárd eurós elemzői konszenzust. A tavalyi év után 95 centes osztalékot fizethet a társaság, amelynek örülhetnek a befektetők, mert csak 91 centre számítottak. Az árbevétel is jól alakult, hajszál híján elérte a 92 milliárd eurót, ez pedig 0,5 milliárd euróval magasabb a vártnál. A 2014-es üzemi eredmény 7%-kal 5,06 milliárd euróra erősödött.
 

A BNP Paribas, mely a BNP Bank Polska és a szintén lengyel BGZ összevonásán dolgozik, a két bank összevont létszámának 23%-át, 1900 főt tervez elbocsátani. Jelentős árfolyamhatással nem számolunk.
Több mint 150 adóellenőr indított vizsgálatot a Commerzbank-nál. A gyanú szerint a luxemburgi egység munkavállalói segédkeztek az adócsalásban. A Commerzbank együttműködik a hatóságokkal.

90%-kal 152 millió euróra esett vissza a Telefonica adózott eredménye, mert a devizahatások miatt jelentős leírást kellett végrehajtani a venezuelai leányvállalatnál. A venezuelai eszközöket 2,8 milliárd euróval kellett leírnia a bolivár 76%-os leértékelődése miatt. Az operatív eredmény tekintetében ennél némileg kedvezőbb a kép, de a 3,19 milliárd eurós OIBDA eredmény elmaradt a 4,3 milliárd eurós várakozástól. A Telefonica adóssága 31,7 milliárd euróra csökkent. A társaság 2015-ben és 2016-ban is részvényenként 0,75 eurós osztalék kifizetésre tett javaslatot, szemben a 0,4 eurós részvényenkénti várakozással. A Telefonica várakozásai szerint idén az árbevétel több mint 7%-kal emelkedhet, míg az EBITDA marzs 1 százalékponttal csökkenhet.

A Wizz Air 11,5 fontos kibocsátási árral megérkezett a tőzsdére, a kereskedés első órájában már 8 százalékos áremelkedést mutat a részvény ára, pedig ha a teljes higított részvénymennyiséget vesszük alapul, akkor a piaci kapitalizáció a kibocsátási áron számolva 1,983 milliárd euróra rúg. Most egyébként 52,26 millió részvény lett bevezetve a tőzsdére, és még 48,83 millió átváltható, nem szavazó részvénnyel és 26,3 millió fontnyi átváltható kötvénnyel rendelkezik a kockázati befektető, az Indigo. Az 52,3 millió most tőzsdére került szavazó részvényt figyelembe véve az Indigo szavazati joga 19,6 százalékra rúg a társaságban, amely 12,9 százalékra hígulhat, ha a túljegyzést elfogadják. Ebben az esetben 76 millióra növekedhet a szavazó részvények száma. Összességében, ha minden opciót, átváltást, stb. érvényesítenek, akkor a kibocsátott részvénymennyiség 126,61 millió darabra rúghat. (Ezzel a részvényszámmal jön ki a közel 2 milliárd eurós kapitalizáció.) A jelenleg forgó szavazó részvényekkel számolva a kapitalizáció kicsivel több, mint 800 millió euróra rúg, ami 10-es P/E rátának felel meg. Nyilván teljes higított részvényszámmal számolva ez az érték 22,5-re ugrik. Azaz így már nem olyan szexi a sztori. A légitársaságok nagyjából 10 és 20 közötti előremutató P/E rátán forognak. A kibocsátás során a cég 140 millió, míg a korábbi tulajdonosok 210 millió euróhoz jutottak. Ha az Indigo él az átváltható részvények szavazóvá változtatásának jogával, és a 26,3 millió forintnyi átváltható kötvény átváltásával, akkor a tulajdonrésze 58,3 százalékra ugrana. A tulajdonosi struktúra eléggé bonyolult lett, különböző részvényszám hígító opciókkal, amely elriaszthatja a kisbefektetőket a részvényvásárlástól. Amúgy a részvény árazása fairnek tűnik számunkra. (Hígítás nélkül nagyon olcsó, mintegy 30 százalék diszkont, viszont a teljes potenciális részvényszámmal számolva mintegy 25 százalék túlértékeltséget mutat, ha P/E alapján értékelünk.)

Gazdasági hírek
- Az MNB monetáris tanácsának tegnapi kamatdöntő ülése 2,1%-on hagyta az alapkamatot.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.