BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remény Ukrajnában, továbbra sincs áttörés a görögöknél

Leginkább dagonyának tűnnek jelenleg a piacok. Nagyobb eséseket nagyobb emelkedések követtek, és most itt a kivárás, konszolidáció a csúcsok, mélypontok környékén. Persze van, amiben ez már jó ideje zajlik, és van, ami egyáltalán nem így viselkedik. Az utóbbira példa a BUX, amely a bankszektort érintő jó híreknek köszönhetően komolyabb emelkedést mutatott fel, és most a 200 napos mozgóátlagon vacillál - olvasható az Erste elemzésében.

Sem görög, sem ukrán-orosz fronton nincs áttörés egyelőre. Az előbbi esetében hétfőn, az utóbbi esetében ma folytatják a megbeszéléseket. Mindezek ellenére a nemzetközi részvénypiacok inkább fölfelé kacsingatnak ma reggel, de nagyobb mozgásra nem számítunk, hacsak nem valami komolyabb bejelentés születik. Itthon is maradhat a BUX a 200 napos mozgóátlag környékén, talán valamiféle emelkedés felmutatásával.

Nemzetközi hírek
USA

- Nem tudták eldönteni a tengerentúli befektetők az irányt tegnap, így az S&P 500 és a Dow Jones index is nullában zárt, míg a Nasdaq minimális, 0,3%-os pluszt hozott össze.
- 7% körüli pluszban járt a zárás utáni kereskedésben a Cisco a negyedik negyedéves gyorsjelentés hatására. A bevételek 11,16 milliárd dollárról 11,94 milliárd dollárra emelkedtek (várakozás 11,8 milliárd dollár) a hálózati eszközök kedvező eladási számainak köszönhetően. Az 53 centes nettó profit 2 centtel haladta meg a prognózisokat, és 13%-kal a bázisidőszakot. A menedzsment a kedvező számokra tekintettel 19 centről 21 centre emelte meg a negyedéves osztalék mértékét. Az eladások jócskán elmaradtak a várttól, hiszen csak 9.834 darab Model S-t adtak el a várt 11.200 darab helyett. A gyártási kapacitásra ezzel szemben nem lehetett panasz, miután a szerelőműhelyből 11 627 darab jármű gurult ki. A bevételek 1,225 milliárd dollár helyett 1,095 milliárd dollárt értek el, míg a non-GAAP alapján számolt EPS a 31 centes nyereség helyett 13 centes mínuszt mutatott.
- 4%-os mínuszt láthattunk a Tesla árfolyamában a zárás utáni kereskedésben. A bruttó marzs 28%-os értéke is csak álom maradt a 26,7%-os érték láttán, a működési költségek duplázódása nem segített a cél elérésében. A Model X névre keresztelt jármű hat hónapon belül érkezhet, míg az akkumulátor gyár 2016-tól állhat majd a cég rendelkezésére. A 2015-ös évben 70%-kal több autót adhat el a cég (55.000 darab), és a bruttó marzs is elérheti a 28%-ot, ha a dollár nem erősödik tovább. A menedzsment a fejlesztésekre 1,5 milliárd dollárt készül idén költeni, ami a készpénzállomány 80%- ával megegyező összeg.
- A délután érkező munkaerő-piaci adatok mellett a kiskereskedelmi eladások statisztikáira lesz érdemes odafigyelnünk.

Európa
- Enyhén csökkentek tegnap a vezető európai tőzsdék. A DAX 0,02%-ot, a CAC40 0,35%-ot, a FTSE100 0,16%-kal emelkedett.
- Ma is tovább folytatódnak Minszkben a tárgyalások Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország között, melyek éjszaka sem szakadtak meg, így már több 12 órája zajlanak. A tegnap kezdődött találkozón a tárgyalások felgyorsítása érdekében meglepetésre részt vett az oroszbarát szeparatisták két vezetője is. Az orosz külügyminiszter tegnap úgy fogalmazott, hogy több mint szuperül haladtak a megbeszélések. Ma várhatóan aláírják a tűzszünetről szóló megállapodást, egyúttal kijelölhetik a demilitarizációs övezetet és rendezhetik a Dombas (Donyeck és Luhanszk) régió státuszát is. Az egyeztetéseket nehezíti, hogy Putyin állítólag mereven kitart álláspontja mellett.
- Az IMF 17,5 milliárd dollárra növelte Ukrajna finanszírozását. A megállapodás támogathatja az ukrán hrivnya árfolyamát, mely a múlt héten nagyot esett, miután az ukrán jegybank kénytelen volt felhagyni az intervenciókkal.
- Nem született megállapodás tegnap az EU pénzügyminiszterei és Görögország között, azonban az egyeztetéseket hétfőn folytatni fogják. A tegnapi tanácskozásokat a résztvevők is ellentmondásosan ítélték meg. A görög pénzügyminiszter jónak nevezte a tanácskozásokat, ennek ellenére Görögország nem volt hajlandó aláírni a rendezés módjáról szóló közös közleményt. A következő, hétfői ülést megelőző konzultációkról sem sikerült megállapodni.
- Németországban még a vártnál is alacsonyabb inflációs adat érkezett ma reggel. A fogyasztói árindex 0,4%-kal csökkent, miközben a piac csak 0,3%-os visszaesésre számított.

Olaj, arany
- Az arany ára az 1235 dolláros szintekről 1217 dollárig esett, amiben szerepet játszott az EU és Görögország álláspontjainak közeledése, valamint a World Gold Council riportja. Utóbbi arról számolt be, hogy a globális kereslet 4%-kal esett, ezzel 5 éves mélypontot elérve 2014-ben (3.923,7 tonna). A befektetési céllal vásárolt tömbök és érmék forgalma Kínában 50%-kal esett vissza.
- Újra 50 dollár alatt forog a WTI nyersolaj, miután az amerikai energiaügynökség (EIA) adatai alapján 1982. augusztus óta nem látott szintre emelkedett a készletállomány (417.9 millió hordó). Gátat szabott az emelkedésnek az a bejelentés is, miszerint Irak, Kuvait és Irán megvágja ázsiai exportárait. Véleményünk szerint a korábbi mélypontig, azaz 44 dollárig is eshet a fekete olaj jegyzése a következő hetekben.

Devizák
- Januárban az infláció -1,4% volt Magyarországon a várt -1,2%-kal szemben. Az energia és friss élelmiszerárakkal tisztított maginfláció is csak +0,7% volt. A rendkívül alacsony fogyasztói árindex pedig ismét erősíti a kamatvágással kapcsolatos várakozásokat. Az MNB tegnap publikálta a legutolsó kamatdöntő ülés jegyzőkönyvét, melyben megismételték, hogy márciusban az inflációs jelentés függvényében változtathatnak a kamatpolitikán. Várakozásunk szerint összesen 60 bázisponttal, 1,5%-ra vághatják az alapkamatot. A rendkívül alacsony infláció ellenére a forint nem szakadt el a többi régiós devizától, azokkal együtt gyengült a forint.
- Az EURUSD árfolyamában egész héten nem tapasztalható jelentős elmozdulás. Mivel a görög egyeztetések esetében nem volt realitása a megegyezésnek, így az újabb eredménytelenségre sem reagált élénken a devizapiac. Ma reggel 1,131-en jegyzik az EURUSD devizapárt.
- Miután az USDJPY kitört a szűkülő háromszögből, erőteljes jengyengülés tapasztalható, melynek eredményeként már 120-as árfolyam fölött jegyzik a devizapárt.
- Az angol jegybank ma 10.30-kor publikálja inflációs jelentését, ezt követően pedig a jegybank elnöke sajtótájékoztatót tart.

Távol-Kelet
- A Nikkei 1,9%-ot, a Shanghai index 0,7%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot emelkedett a ma reggeli kereskedésben.
- A japán emelkedést a gyengülő jen és egy jó ipari adat is támogatta. A gépipari rendelésállomány decemberben 11,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, miközben a várakozás csak 5,6%- os bővülés volt.
- Ausztráliában a foglalkoztatottság 12,2 ezer fővel esett vissza, több mint duplájával az előre jelzett értéknél, ami miatt a munkanélküliség 6,4%-ra ugrott januárban. Az aktivitási ráta nem változott, továbbra is 64,8%-on áll.

Határidős piacok
- A főbb határidős indexek a Nasdaq kivételével a negatív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek
- Amint az várható volt, az MSCI indexek negyedéves átsúlyozása nem érint magyar papírt. Az átsúlyozásra egyébként február 27-én fog sor kerülni.
- Ha Magyarország csökkenti a bankadót és piacbarát üzleti környezetet teremt a befektetőknek, az javíthatja az ország hitelességét, mondta a Fitch vezető elemzője. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a besorolás megváltoztatásakor több tényezőt is figyelembe vesznek. A Fitch május 22-én közli Magyarország adósbesorolását. Ma reggel a Moody’s is hasonló tartalmú nyilatkozatot tett.

2016. január elsejére átalakítaná magát a Bayer. Leválasztaná és tőzsdére vinné az anyagtudományi részlegét, hogy csak az élettudományi tevékenység (gyógyszer, egyéb egészségügyi, mezőgazdasági és szolgáltató üzletágak) maradjon meg. A műanyagipari üzletágból befolyó pénzt a valószínűleg újabb gyógyszerek, gyógyszercégek, illetve az állatgyógyászati vonal erősítésére használja majd fel a cég. Egyelőre kevés részletet tudunk, de a piac örömmel fogadta, hogy az alacsony megtérülésű műanyag üzletág eladásával a felszabaduló pénzt a magasabb jövedelmezőségű gyógyszeriparban fekteti be a cég.
 

Németországban tavaly az i3-as BMW volt a legnagyobb számban eladott elektromos autó, azonban a 2200 darabos eladás továbbra is azt jelzi, hogy az elektromos autók piaca meglehetősen szűk.

A Commerzbank 77 millió eurós adózott eredményről számolt be, felülmúlva az 53 millió eurós várakozást. Az üzemi eredmény 98 millió eurós értéke lényegében megegyezik várt 101 millió eurótól. A negyedévben egy egyszeri 61 millió eurós átalakítási költség is elszámolásra került. A bank elsősorban Németországban, a lakossági és vállalati szegmensben szeretne erősíteni, miközben létszámcsökkentéssel igyekszik féken tartani költségeit. A negyedik negyedévben 308 millió euró céltartalékot képeztek a nem teljesítő hitelekre, ami 80 millió euróval alacsonyabb, mint a piaci várakozás. A bankcsoport megerősítette hosszú távú terveit, miszerint 2016-ra 20 milliárd euróra tervezi csökkenteni hajózási- és kereskedelmi ingatlan hitelállományát. Ezek együttes értéke 32 milliárd euró volt az év végén, míg szeptemberben még 36 milliárd eurót tett ki. A 4 milliárd eurós csökkenés nagyobb része a közepes kockázatú kereskedelmi ingatlanhiteleknél következett be. A core operációban több mint 10%-os tőkearányos nyereséget (ROE-t) tervez elérni a bank. A vártnál kedvezőbb eredményt ugyanakkor beárnyékolja, hogy nagy valószínűséget adott a cég annak, hogy további jogi költségek fognak felmerülni, ami a jövőben negatívan érintheti a bank eredményét.

A Moody’s a korábbi semlegesről pozitívra javította a Daimler által kibocsátott kötvények kilátását. A hír enyhén pozitív, de árfolyamhatással nem számolunk.

A Deutsche Post leányvállalata, a DHL új logisztikai központot hoz létre a brüsszeli reptéren 114 millió euróból, amely a kézbesítéseket az óránkénti 12 000 darabról 39 500-ra növeli. Az új centrum 5000 négyzetméter irodából és 31 500 négyzetméter elosztó központból fog állni.

A Morgan Stanley már csak alulsúlyozásra javasolja a Siemens részvényeit, mivel az elektromos áram és gáz divíziótól alacsonyabb profithányadra számítanak. A Siemens ebben a szegmensben 11-15% közötti nyereségrátát tűzött ki célul, azonban a Morgan Stanley szerint ez csak 9,2% lehet. A célárat 100 euróról 92 euróra vágták vissza.

A Total negyedik negyedéves kitermelési kapacitása éves alapon 2%-kal napi 2,23 millió hordóra esett. A nettó profit a tavalyi 3,39 milliárd dollárról 2,8 milliárdra esett, ezzel felülmúlva az elemzők által várt 2,55 milliárd dolláros értéket. A menedzsment a készpénztermelő képesség javítása céljából a kitermelésre szánt összegeket 30%-kal vágja vissza, továbbá a korábbi 800 millió dolláros költségmegtakarítás helyett 1,2 milliárd dollárt kíván megspórolni, és 5 milliárd dollár értékben tervez eszközöket eladni idén, amit a következő két évben hasonló összegű eladás követhet. A 61 centes osztalék szintjén nem változtattak, azonban a kitermelés 8%-kal bővülhet, ezzel elérve a napi 2,32 millió hordót.

Az Unicredit 5,6 milliárd eurós árbevétele egybeesett az elemzői várakozásokkal, míg a nettó profit 200 millió euró helyett csupán 170,4 millió euró lett. A nettó kamatbevétel szinten maradt, míg a díj- és jutalékbevétel növekedni tudott negyedév/negyedév (+1,5%) és év/év alapon (+2,7%) is. A hazai hitelezés felfutása igencsak látványosra sikerült, hiszen a 4,6 milliárd eurós érték a tavalyi összeg közel kétszerese. A nem teljesítő hitelek fedezettsége 30 bázisponttal 51,3%-ra javult, miközben a Tier1 ráta 11,64%-ról 11,26%-ra esett, ezzel a „frászt hozva” a befektetőkre. A menedzsment cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Lengyelországban felvásárlásokat terveznek, pedig a piac szerint a Raiffeisen lengyel részlegének egyik potenciális vevőjét tisztelhetjük az Unicreditben. Az osztalék kifizetés 20%-kal 12 centre emelkedett, ami 35%-os kifizetési rátának felel meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.