BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína leverte a lécet

Döntött az MSCI: a kínai belső piac részvényei továbbra sem kerülnek be a világ legismertebb feltörekvő piaci indexébe. Ezzel a magyar befektetők is megkönnyebbülhetnek.

A brit EU-tagság fenntartásáról döntő népszavazás közeledte hatalmas ingadozásokat okozott az elmúlt héten a világ részvénypiacain. Emellett a Fed közelgő kamatdöntése és a feltörekvő piacok számára az MSCI indexszolgáltató június 14-i döntése is újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Tegnapra azonban kiderült, a részvénybefektetőknek legalább ez utóbbi miatt nem kell aggódniuk. A világ legnagyobb indexszolgáltatója ugyanis úgy határozott, továbbra sem veszi föl a kínai úgynevezett A részvényeket (az ottani belső piacon forgó részvények) feltörekvő piaci indexének kosarába.

Az MSCI Emerging Markets Index (EM) a világ azon országainak jelentősebb részvényeit tartalmazza, amelyek a feltörekvő piaci kategóriába sorolhatók, a magyar részvények közül a Mol, az OTP és a Richter papírjait is. Így a magyar befektetőknek sem volt mellékes, hogy egy jelentős új szereplő bekerülésével csökken-e a korábbi tagok részesedése a nagy közös tortából. Ez ugyanis az indexet követő befektetési alapokat arra késztette volna, hogy csökkentsék a régebbi kosártag részvényekben tartott pénzt, és az újonnan érkező kínai részvényekbe csoportosítsanak át. A változtatás számítások szerint 15-20 milliárd dollárt mozgatott volna meg, 2017 júliusáig ekkora összeget kellett volna átcsoportosítaniuk. A magyar részvénypiacról szakértők szerint mintegy nyolcmillió dollár távozásával járt volna a módosítás. Ez azonban csak az első lépés, a fokozatosság elve alapján később tovább nőtt volna a kínai papírok súlya.

A világ második legnagyobb gazdaságának részvényei mintegy 26 százalékos súllyal szerepelnek az MSCI EM indexben a Hongkongban és más jól hozzáférhető piacokon forgó részvények révén. Az A részvények felvétele azonban ezt az arányt 30 százalékra vagy a fölé növelte volna.

Az MSCI közleménye szerint a kínai A részvények felvételének elhalasztásáról előzetesen megkérdezték a jelentősebb befektetőket. A nemleges döntést azzal indokolták, hogy még mindig korlátozott a külföldi befektetőknek a részvénypiachoz való hozzáférés, bár azt elismerték, hogy az elmúlt egy évben jelentős előrelépések történtek ezen a területen.

Magára a kínai részvénypiacra meglepő hatást gyakorolt az indexszolgáltató döntése. Míg két évvel ezelőtt a hasonló döntést megelőző spekuláció repítette új csúcsra a kínai indexeket, majd a nemleges döntés adta meg a lökést a 2015 júniusában kezdődött heves lejtmenethez, most pont ellentétes reakciót lehetett tapasztalni. Ugyan nyitáskor még egyszázalékos mínuszban indult a kerekedés, a nap végére pluszba fordultak az indexek, a Shanghai Composite 1,6 százalékos emelkedéssel zárt. A magyarázatok szerint azért, mert a helyi befektetők arra számítanak, hogy a nemleges döntés arra szorítja a szabályozót, hogy további, a piac számára előnyös könnyítéseket vezessenek be. A tegnapi emelkedéssel az index 2887 ponton áll, ami így is alig több, mint fele az egy évvel ezelőtti értéknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.