Hatalmas zuhanás söpört végig a világ tőzsdéin, miután a britek többsége az EU-ból való kiválásra szavazott. Pénteken hajnalban a japán Nikkei tőzsdeindex 8 százalékos mínuszba került, a jen pedig nagyot erősödött, 99-es szinten is járt a dollár-jen, ami a Bank of Japan beavatkozását is szükségessé tette. Az európai piacok közül a német DAX 7, a francia CAC 8 százalékos zuhanással zárt. Az európai piacokon az unió szétesésétől való félelem határozta meg a befektetői hangulatot. Ez és a bankszektor általános gyengesége vezetett oda, hogy a spanyol és olasz tőzsdék 12 százalék feletti veszteséggel zártak, ami a valaha mért legnagyobb egynapi zuhanás. Az olasz UniCredit részvénye 24, a spanyol Banco Santander pedig 20 százalékot vesztett értékéből.
A biztonságba menekülés újabb mélypontra, mínusz 0,17 százalékra lökte a német tízéves kötvény hozamát. Az európai periféria hozamai azonban több hónapos csúcsra emelkedtek. Régiónkban a lengyeleknél volt a legnagyobb a pánik, 10 százaléknál nagyobb veszteségben is járt a WIG, majd 4,5 százalékos mínuszban zárt. A BUX relatíve erős volt, de zárásra felülkerekedtek az eladók, így itt is 4,5 százalékos veszteség lett a vége. Az euró-forint reggel 322-ig szaladt föl, később 317–318 között stabilizálódott a jegyzés. A devizapiacon a font kapta a legnagyobb pofont, a font-dollár árfolyam 8 százalékot esett. Az euró 2,5 százalékot gyengült a dollárral szemben. Az S&P 500 és a Dow 3,5 százalékos, a Nasdaq 4 százalék fölötti eséssel zárt.
A jövőt illetően két álláspont él egymás mellett az elemzők és guruk körében. Az egyik tábor szerint a pénteki esés csak a kezdete egy nagyobb lejtmenetnek. Vannak azonban, akik szerint már rövid távon további esés várható. Egyrészt az alapkezelők többségének rossz pozicionáltsága miatt: a szavazást megelőzően egyre többen kezdtek a biztosnak hitt bennmaradásra téteket tenni, és ezeknek a fájdalmasan veszteséges pozícióknak a leépítése időt vehet igénybe. Másrészt az elemzők csak most kezdik el kiszámolni, hogy melyik szektort és céget hogyan érintheti a kilépés, és ez hosszabb távú, trendszerű kivonulást idézhet elő egyes szektorokból vagy részvényekből. Van, aki szerint a brit kilépés fontos figyelmeztetés arra, hogy bármikor piaci összeomlás következhet be. E tekintetben ezt az eseményt a Bear Stearns bedőléséhez hasonlítják, ami a Lehman Brothers 2008 szeptemberi csődjének előfutára volt.
A másik álláspont szerint nem kell félni a Brexittől, ez semmilyen rendszerszintű kockázatot nem okoz. Ahogy Zsiday Viktor, a Plotinus Nyrt. elnöke blogján fogalmaz, a szavazásnak konkrét következménye – már ha lesz egyáltalán – csak évek múlva lesz. A tőzsdén jegyzett cégek profitját, a gazdasági teljesítményt ez az egész még nagyon sokáig nem befolyásolja érdemben. Zsiday ezért a volatilitás csökkenésére számít, és a túlzott mozgások korrekcióját tartja valószínűnek. Az optimisták táborát erősíti, hogy a Brexit árnyékában még kisebb az esélye egy újabb amerikai kamatemelésnek.
A nagyobb elemzőházak ugyan a font további leértékelődésére számítanak, ami összesen akár a 30 százalékot is elérheti dollárral szemben, általában kiemelik, hogy a brit kilépés nem olyan nagy sokk, ami a nagy jegybankokat devizapiaci beavatkozásra késztetné. Az euró általánosságban gyengülhet a dominóhatástól való félelem miatt, a dollár erősödhet, a feltörekvő devizák pedig a dollárerősödés miatt esésnek indulhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.