BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem pörög túl a pesti tőzsde elemzők szerint

Nem várható jelentős mozgás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője oldalazó kereskedésre számít, szerinte érdemi mozgás nem lesz. Hozzátette:

erősödnek a Mol-részvények, kisebb mértékű emelkedés is elképzelhető. Az OTP-részvények árát a kedvezőtlen nemzetközi hangulat befolyásolja, a Magyar Telekomnál a keddi árak várhatók. A piac az Európai Központi Bank csütörtöki ülését várja.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője közölte:

bizonytalan hangulatban indulhat a kereskedés, mivel a tengerentúli részvénypiacokon is érződött kedd este a koreai feszültség, de nem számítanak nagyobb csökkenésre nyitásban.

Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP, és a Mol szűkebb sávba szorult az elmúlt napokban, egyelőre nem számítanak arra, hogy rövid időn belül innen ki tudnának mozdulni. A bankpapír esetében 10 100, és 10 500 forint között, az olajtársaságnál pedig 23 100, és 23 800 forint között van ez a tartomány. A Richter gyengélkedik, azonban a rubel erősödni kezdett az utóbbi hetekben az euróval szemben, amely előbb-utóbb támaszt jelenthet a gyógyszergyártónak, mivel a vállalat bevételeinek egy része orosz devizában képződik. A Magyar Telekom fontos szintek fölé emelkedett, a távközlési vállalat árfolyamában folytatódhat a lassú emelkedés.

Kitért arra is, hogy a forint piaca továbbra is nyugodt, némi mozgást a délután megjelenő Magyar Nemzeti Bank (MNB) által publikált monetáris tanácsi jegyzőkönyv okozhat, amennyiben esetleg új információkat tartalmaz a jegybank további, várható lépéseivel kapcsolatban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 270,84 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 37 736,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 180 forinttal, 0,77 százalékkal, 23 575 forintra erősödött, 927,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,17 százalékkal, 10 375 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 484 forintra emelkedett, forgalma 149,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,38 százalékkal, 6590 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2906,14 ponton zárt kedden, ez 21,65 pontos, 0,74 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.