BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább emelkedhet a budapesti tőzsdeindex

A BUX index, miután a 37 ezer pont közelében lévő támaszról ismét „északnak” fordult, az emelkedés során kilépett a január közepe óta tartó csökkenő trend alól, és azt vissza is tesztelte.

A vezető amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 az elmúlt néhány hétben továbbra is a 2660 pont közelében húzódó ellenállási szinttel küzd. Az eltelt idő alatt leginkább csak annyi változás látható a grafikonon, hogy kisebb a napon belüli volatilitás mértéke. A jegyzés azonban továbbra sem tudta zárásban átlépni az említett ellenállást. Ha a kurzusnak a közeljövőben sikerül átlépnie az ellenálláson, akkor az emelkedés korlátja a Trump-rali trendvonalának visszatesztelése lehet. Ez nagyjából egybeeshet a 2799–2579 pont között lezajló csökkenés 61 százalékos Fibonacci-szintjével (2715). Az index ekkor még az uralkodó csökkenő trendcsatornán belül marad. Az abból való kitöréshez 2750 feletti zárásokra lenne szükség.

Ha a jegyzés az ellenállás helyett inkább „délnek” fordulna, a lehetséges támaszok közül elsőnek a kétszáz napos mozgóátlag következhet (2602), majd a 2579 pont közelében húzódó. Ezt az aktuális trendcsatorna alsó széle követi 2480 pont közelében. Ezalatt a német DAX 30, miután elérte a 2016 első negyedévében indult emelkedés trendcsatornájának alsó szélét, ismét emelkedésnek indult. Most a 12 490 pont közelében húzódó ellenállásnál tartózkodik. Ha ezt sikerül átlépnie, sorrendben a kétszáz napos, a száznapos mozgóátlag, majd a 13 ezres ellenállás lehet akadály. A további emelkedés valószínűségét az RSI 50 feletti mozgása is támogatja. Ellenkező esetben a DAX ismét a trendcsatorna aljához eshet vissza. A trend esetleges letörése után a 11 480-as szint lehet támasz.

Eközben a BUX index, miután a 37 ezer pont közelében lévő támaszról ismét „északnak” fordult, az emelkedés során kilépett a január közepe óta tartó csökkenő trend alól, és azt vissza is tesztelte.

Jelenleg a 38 640 pont közelében lévő támasszal „küzd”. Ha átlépi – amit az RSI inkább támogat –, akkor a 2016 júliusa óta tartó emelkedő trend vonalát tesztelheti vissza 39 260 pont közelében. Ellenkező esetben a jegyzés 37 820 pont közelébe eshet vissza, majd pedig 37 ezerhez. Utóbbi a mozgás gyorsaságától függően azt is jelentheti, hogy a kurzus ismét a nemrég elhagyott csökkenő trendcsatornába kerül vissza.

Az OTP árfolyama

Az OTP Banknál a jegyzés a 10 970–11 778 forint közötti sávban oldalazva mozog, a 2017 májusában indult emelkedő trenden belül. A jegyzés elérte a trendvonalat, és a napokban tesztelte. A sávkereskedés szabályai szerint bármelyik oldalon hagyja is el a jegyzés a sávot, elméletileg a sáv szélességének megfelelő további emelkedésre vagy esésre lehet számítani. Ugyanakkor lefelé irányban már

10 370 forint közelében is elhelyezkedik egy lehetséges támasz. Felfelé irányban az aktuális trendcsatorna felső széle most 12 975 forint közelében húzódik.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.