BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő eredmény a fióktelepeknél

A működési költségek látványosan megemelkedtek a fióktelepeknél az egy évvel korábbihoz képest.

 

A hitelintézeti fióktelepek 8,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt értek el 2018 első negyedévében, ami 22,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. A jegybank adatai szerint a szektor adózás előtti eredménye 9,8 milliárd forintot tett ki az év első három hónapjában, ez 27,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 13,4 milliárdnál.Az eredmény alakulását több tétel jelentős változása is befolyásolta az MNB számsorai szerint. Az egyik legszembetűnőbb változás az eredménykimutatásban szereplő tételek között, hogy

a működési költségek látványosan megemelkedtek a fióktelepeknél az egy évvel korábbihoz képest: az e soron elszámolt 24,44 milliárd forint 48,6 százalékos emelkedést takar.

Szintén rontotta a képet a kamateredmény csökkenése. Itt az első három hónapra vonatkozóan összesen 10,87 milliárdos pluszt számoltak el a piaci szereplők, ami 23 százalékos csökkenés 2017 első negyedévéhez képest. Javították viszont a végső egyenleget a nem kamateredményhez sorolt tételek, melyeknél idén január és március között csaknem 21 milliárdos többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 16,1 milliárd forinttal.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.