BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem változott a BUX értéke nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,01 pontos csökkenéssel 37 006,65 ponton nyitott szerdán.

A BUX a keddi záró értékéhez képest lényegében nem változott a szerdai nyitásra, ugyanakkor a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője negatív nyitásra és a vezető részvények árfolyamának visszaesésére számított. Kocsis Márió korábban kifejtette, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) negatív döntése a Richter egyik készítményéről kedvezőtlenül érinti a gyógyszergyártót, papírjai ezért várhatóan gyengülni fognak. Hozzátette, hogy a Mol kivételesen jó keddi szereplése is megakadhat, a szerdai kereskedést a profitrealizálás határozhatja meg.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 570,70 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel 37 007,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest.

  • A Mol 126 forinttal, 4,60 százalékkal 2866 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,68 százalékkal 10 260 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 401,50 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 100 forinttal, 1,86 százalékkal 5490 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.